L. Juhász Ilona

szlovákiai magyar néprajzkutató

L. Juhász Ilona (Rozsnyó, 1960. március 18. –) néprajzkutató, a komáromi Etnológiai Központ tudományos kutatója.

L. Juhász Ilona
Született1960. március 18. (64 éves)
Rozsnyó
Állampolgárságaszlovák
HázastársaLiszka József
Foglalkozásanéprajzkutató
KitüntetéseiArany János-díj a Tudományos Kutatásért (2013)
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

1979-ben szülővárosában Rozsnyón érettségizett, majd 1981-ben Pozsonyban népművelésből szakérettségizett. 2004-ben a Debreceni Egyetemen néprajzból szerzett oklevelet, ugyanott doktorált 2006-ban (néprajz és kulturális antropológiai tudományok). 1990–1994 között az Érsekújvári Múzeum, 1994–1997 között pedig a komáromi Duna Menti Múzeum munkatársa volt. 1997-től a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának dokumentátora és bibliográfusa, majd etnológusa.

Szlovákiai magyar néprajzi bibliográfiái 1995-től kezdődően eddig hét kötetben jelentek meg. 1991-1999 között a Cseh(szlovákiai) Magyar Néprajzi Társaság titkára, illetve szerkesztője volt a társaság Hírharang című tájékoztatójának, valamint az Utánpótlás és Adattári Közlemények című kiadványoknak. Jelenleg az Etnológiai Központ Acta Ethnologica Danubiana című évkönyvének szerkesztő munkatársa.

Tudományos érdeklődése elsősorban a temetkezési szokások és a temetőkultúra, valamint a nemzeti szimbólumok, emlékjelek, a szokásváltozások és az interetnikus kapcsolatok problémaköreire összpontosul.

Elismerései szerkesztés

Művei szerkesztés

  • 2002 Rudna I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században.
  • 2005 Fába róva, földbe ütve... - A kopjafák/emlékoszlopok mint a szimbolikus térfoglalás eszközei a szlovákiai magyaroknál
  • 2006 Szakrális kisemlékeink. Somorja. (tsz. Liszka József)
  • 2010 Neveitek e márványlapon... A háború jelei. Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai értelmezéséhez.
  • 2011 Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből.
  • 2013 A harmincnégyes kőnél... Haláljelek és halálhelyjelek az utak mentén.
  • 2014 Szakrális kisemlékek mint a két világháború emlékjelei Dél-Szlovákiában. In: Musaeum Hungaricum 5 - A szlovákiai magyarság tárgyi emlékei és ezek múzeumi dokumentációja című konferencia tanulmánykötete. Danter Izabella szerk. Boldogfa, 115–124.
  • 2014 Emlékezés és emlékeztetés. A Soá emlékjelei Szlovákiában – különös tekintettel az 1938-ban visszacsatolt területekre. In: Magyar holokauszt 70. Veszteségek és felelősségek. Babits Antal szerk. Budapest, 83–147.
  • 2014 A Károly király gyermeknyaraltatási akciói 1918 nyarán – 1. Osztrák gyerekek a mai Szlovákia magyarlakta területein. A korabeli sajtóhírek alapján. Fórum Társadalomtudományi Szemle 16/ 2, 71–101.
  • 2014 A Károly király gyermeknyaraltatási akciói 1918 nyarán – 2. Magyarországi gyerekek nyaralása Ausztriában. A korabeli sajtóhírek alapján. Fórum Társadalomtudományi Szemle 16/ 3, 123–145.
  • 2014 Adalékok a női divat újításainak korabeli társadalmi megítéléséhez – különös tekintettel a rövid haj (bubifrizura) fogadtatására a 20. század első felében. In: Nőképek kisebbségben - Tanulmányok a kisebbségben (is) élő nőkről. Bolemant Lilla szerk. Pozsony, 91–96.
  • 2014 Az első világháború hatása a húsvéti ünnepkörre - Adalékok a korabeli sajtóból. Híd 78/ 6, 100–110.
  • 2015 Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz... Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez; Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja– Komárom, 2015 (Notitia historico-ethnologica)
  • 2015 Örök mementó. A holokauszt emlékjelei Dél-Szlovákiában. Dunaszerdahely: Vámbéry Polgári Társulás

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés