Labancz Lilla

magyar színésznő

Labancz Lilla (Budapest, 1986. március 27. –) magyar színésznő, modell, műsorvezető.

Labancz Lilla
Született 1986. március 27. (37 éves)[1]
Budapest[2]
Állampolgársága magyar
Foglalkozása

SablonWikidataSegítség

ÉletútjaSzerkesztés

Labancz Lilla 1986 márciusában született. Kiskorában sportolt, öt évig úszott, bár végül a színészkedésben és a modellkedésben érezte inkább otthon magát. Gór Nagy Mária színi tanodájába járt. A Színművészeti Egyetemre állítólag „gyerekes arca” miatt nem vették fel. Karrierje kezdetén vendégszerepeket vállalt. Első szerepeit a Kisváros és a Négyes pálya című sorozatokban kapta. Később szerepelt még a Presszó, a Zsaruvér és Csigavér III.: A szerencse fia, valamint a Barátok közt című sorozatokban is.

2009-ben jött el számára a nagy áttörés, ugyanis ő kapta meg a főszerepet az Álom.net című magyar vígjátékban. Ugyanekkor szerepelt még a Tűzvonalban és a Diplomatavadász című sorozatokban is. 2010-ben az USA-ba költözött. Kint elvégezte a New York-i filmakadémiát, ahol színészi szakra járt. Ezután mellékszerepet kapott a 2013-ban DVD-n megjelent Counterpunch című amerikai filmben.

SzerepeiSzerkesztés

SzínházSzerkesztés

  • Bubus (Klárika) - A Művelődés Háza (Sárospatak), 2005[3]
  • A Nő a tét (Yvonne/Julia) - Gergely Theáter, 2019

FilmSzerkesztés

Év Cím Szerep
2002 Sobri Ilonka
2004 Rap, Revü, Rómeó Versmondó lány
2008 Majdnem szűz Olga
2009 Álom.net Feld Regina
2013 Counterpunch Kovács Krisztina

TelevízióSzerkesztés

Év Cím Szerep Megjegyzések
2001 Kisváros Gizike egy epizód
négyes pálya, AA négyes pálya nincs adat egy epizód
2002 Capitaly Anita egy epizód
Ötvenéves találkozó nincs adat tévéfilm
2007–2010 Tűzvonalban Vanda tizennyolc epizód
2008 Zsaruvér és Csigavér III.: A szerencse fia Ilonka tévéfilm
Barátok közt Léna két epizód
Presszó Lilla egy epizód
2010 Diplomatavadász Dia kilenc epizód

JegyzetekSzerkesztés

  1. Internet Movie Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2016. július 14.)
  2. Freebase-adatdump. Google
  3. Port.hu

További információkSzerkesztés