Langdarma

Tibeti uralkodó

Langdarma (tibeti: glang dar ma, „dharma bika”) Tibet királya volt, aki feltehetően most 838 és 841 között uralkodott. A legkorábbi források úgy nevezik, hogy Tri Darma. Hatalma Tibeten túl is elért, beleértve Tunhuang és egyéb szomszédos kínai régiókat is.[1]

Langdarma
khri dar ma 'u dum bcan
Tibet királya
Uralkodási ideje
838 841
ElődjeRalpacsen
Életrajzi adatok
Született799?
Elhunyt841
Nyughelyephrul-rgyal, pjing-bar (mai Csonggyai megye)
ÉdesapjaSzadnalegsz
Édesanyjabro-bza' lha-rgyal-mang-mo-rdzse
Testvére(i)
HázastársaJomo Tsenmo Pen
Gyermekei
  • Yumten
  • Osung
SablonWikidataSegítség

Története szerkesztés

A hagyományok szerint Langdarma buddhista ellenes volt, aki a bon hagyományokat követte. Egyes források szerint ő gyilkolta meg testvérét, Ralpacsen királyt 838-ban, és általánosan úgy tartják, hogy üldözte a buddhistákat. A hagyományos beszámolók szerint az uralkodása első két évében még buddhista volt Langdarma, Ve Gyaltore Taknye miniszter befolyásának hatására áttért a bon vallásra.

Több történész is kétségbe vonta a király buddhista ellenes mivoltát[2] – közülük a legismertebb Zuiho Jamagucsi.[3]

Langdarma uralkodását külső viszályok jellemezték. Az ujgur kánság 840-ben összeomlott a jenyiszeji kirgizek lázadásának köszönhetően, amelynek hatására sokan menekültek Tibetbe. Egy forrás szerint Langdarma csupán másfél évig uralkodott, más források szerint hat vagy akár 13 évig volt az ország élén.[4] A hagyományos történet szerint egy buddhista szerzetes, Lhalung Pelgyi Dordzse gyilkolta meg Langdarmát 842-ben vagy 846-ban.[4][5] Halálát polgárháború követte, amelynek következtében felbomlott a Tibeti Birodalom és elkezdődött a tagoltság kora.[1]

Langdarmának állítólag két fia volt: Tride Jumten az első feleségétől és Namde Öszung a másodiktól.[6] A két testvér trónviszályt folytatott és az előbbi vette át a hatalmat a királyság középső része fölött, míg az utóbbi feltehetően a keleti területek ura volt.[4]

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Samten Karmay in Tibet and her neighbours : a history. London: Edition Hansjörg Meyer (2003. március 28.). ISBN 3883757187 , 57. o.
  2. Jens Schlieter: Compassionate Killing or Conflict Resolution? The Murder of King Langdarma according to Tibetan Buddhist Sources. University of Berne
  3. Yamaguchi, Zuiho. “The Fiction of King Dar ma's Persecution of Buddhism.” - De Dunhuang au Japon : études chinoise et bouddhiques offertes à Michel Soymié. Genève: Droz (1996. március 28.). ISBN 2600001662 
  4. a b c Tibetan civilization, [English ed.]., Stanford, Calif.: Stanford Univ. Press (1972. március 28.). ISBN 0-8047-0901-7 , pp. 70-71
  5. The Tibetan empire in Central Asia : a history of the struggle for great power among Tibetans, Turks, Arabs, and Chinese during the early Middle Ages, 4. print., and 1st pbk. ed., Princeton, NJ: Princeton Univ. Press (1993. március 28.). ISBN 0-691-02469-3 , 168-169. ol
  6. Tibetan renaissance : Tantric Buddhism in the rebirth of Tibetan culture, 1st Indian ed., Delhi: Motilal Banarsidass Publishers (2008. március 28.). ISBN 978-8120832787 

További információk szerkesztés