Főmenü megnyitása
Bonpa kolostor Narsi Gonpában (Kína)

A bon vagy bön (tibeti: བོན་, Wylie: bon IPA:[pʰø̃̀(n)]) Tibet ősi hitrendszere, amelyben a népi vallásosság animista és sámánisztikus hagyományai keverednek iráni zoroasztránus elemekkel, hindu (saiva) és a 7. századtól buddhista hitvilággal, amellyel versenyezve, annak egyes elemeit magába olvasztva tételes vallássá alakult a tibeti régióban. A buddhista tanok második, 11. századi tibeti terjesztése után nyert szervezett formát. Az ősi bon – amelyről írásos források hiányában meglehetősen keveset tudunk – és a mai bon között csak felszínes folyamatosság mutatható ki. A bon jelenlegi megnyilvánulási formáit az Indiából beáramló mahájána buddhizmus alakította a legnagyobb mértékben. A követőjét bönpo néven nevezik.[1]

Tartalomjegyzék

Kialakulása és fejlődéseSzerkesztés

A vallásról az írásos forrásokat a buddhista szerzetesek állították elő, akik próbálták a tibeti történelemben annak jelentőségét csökkenteni. Eredeti neve a Gcug, a bon nevet is a 11. századi buddhista szerzetesek adták a vallásnak, a lámaizmus terminológiáját és intézményeit is ekkor vette át (módosított bon, agyur bon).[2] A bon szó jelentése: istenigézés varázsigék kántálásával.

Papjai a bonpók, akik különböző rituális feladatokra szakosodtak, például démonűzés, áldozati szertartások bemutatása, de a papság a 9. század előtt nem alkotott egységes szervezeti formát. Számtalan kifinomult eszközt használtak, például állványzatot a démonok fogságba ejtésére, illetve sámándobot azok elűzésére. Sajátos jelvényük a pamutturbán. Szertartás-szakértőik egyik feladata az uralkodók őrzése és megrontásuk megakadályozása, de jelentős szerepük volt a holtak lelkének ápolásában, hitük szerint ugyanis a bonpók vezették át a holtak lelkét a túlvilágra, így képesek voltak később is megidézni őket.

A bon jelentős korszaka, felvirágzása Triszongdecen király uralkodására esik a 8. század második felében. A tibeti történeti források szerint a király a buddhizmus legfőbb támogatója volt, és az egymás mellett létező és vetélkedő buddhizmus és bon ősi iratok fordítására kolostorokat alapított. A bönpok zsangzsung (kínai) nyelvből, a buddhisták szanszkritból fordították szent szövegeiket, néha egymás munkáiba besegítve. Ilyen körülmények között szükségszerűen befolyással voltak egymásra is.[3]

A bonpo kommentátorok, főleg a 12. század után a vallás eredetmondáit is kidolgozták, így annak központi alakja bon Senrab ni bo (a „kiváló ember”) volt, akinek életrajzához Sakjamúni Buddha (a történelmi Buddha) illetve a tibeti Buddhista kánon első mestere Padmaszambhava élete szolgált mintaképül. Iránban született meg, majd számtalan démont legyőzve meghonosította a bon vallást Tibetben és Kínában, majd Buddhához hasonlóan elérte a nirvánát.

Senrab a modern kutatások szerint[4] a bon kánon kidolgozója lehetett, aki rendszerezte, egységbe foglalta a mitológiai hagyományok, szokások, rítusok és mondák számtalan változatát. Maga a kánon meglehetősen vegyes eredetű irodalmi alapokra épül, többek között olyan szövegekre, amelyeket elrejtettek a 11. században, majd azokat újra fellelve a tan részévé tettek. A 15. században nyert végleges formát, amikor a Kandzsúr 75 kötetében, illetve ezek kommentárjait a Tandzsúr 131 kötetében összefoglalták.

A tanSzerkesztés

A bon vallási lényege a buddhizmushoz hasonlít, amennyiben gyakorlatának értelme a szanszárából, a létforgatagból való kilépés, a felébredettség, buddhaság elérése. Kétlényegű legfőbb istenséggel rendelkezik, akit a női aspektusú Küntuszangmo és a férfi aspektusú Küntuszangpo (a.m. tökéletesség) egyaránt jellemez. 360, valószínűleg a holdév napjaival párhuzamba állítható egyéb istenei vannak (gekö), de a tudománynak, művészetnek, a négy alapelemnek (föld, víz, ég, tűz) is istenei léteznek.

Fejlődésének három fő szakaszát különböztetik meg:

  1. Dzölbön: ahol a mágia erejét használják a rontások elűzésére. Samanista vonásokat tartalmaz, irodalma még nem létezik.
  2. Tyarbön vagy durbön: temetési rituálék korszaka, a Tibeti halottaskönyv (Bardo tödol) keletkezésének időszaka. Egyúttal kialakulnak a vallás elméleti alapjai;
  3. Gyurbön: a buddhista tanítások beolvasztása a bon hagyományokba, irodalma már jelentős.

Kilenc ún. „kocsira” („jána”) tagolódik, amelyet A bon kilenc útjának neveznek (Tegpa Rimgü Bön /Thegpa Rimgu'i Bon/)

Az első négy kocsi régi samanista-animista elemeket tartalmaz és az „Az ok kocsijai” nevet adták neki (gyükji tegpa /rgyud-kyi theg-pa/). A következő négy az eredmény útja, (drébü tekpa /Bras-bu'i theg-pa/), a kilencedik a „Nagy tökéletesség” (dzokcsen, i.t: rDzogs-chen)

  1. A jóslás útja: Mo (jóslás), tszi /rtsis/ (asztrológia), to /gto/ (szertartások) and dacse /dphyad/ (Az okok vizsgálata)
  2. A látható világ útja: a természet, és a létezők (entitások eredete)
  3. A képzetek útja: kedvezőtlen hatások ártalmatlanítása
  4. A létezés útja: Bardo és kalauzolás a halálon keresztül
  5. Az erények követésének útja, útmutatás, hogyan kövessük ezt az utat
  6. A szerzetesség útja: a szerzetesi fegyelem szabályai
  7. A tiszta hang útja: magasabb rendű tantrikus gyakorlatok, rituálék varázsigék és a mandala
  8. Ősi tanok: gyakorlati és viselkedésbeli kérdések, a három idő tudása
  9. A legfelsőbb út: a dzogcsen azaz a Nagy tökéletesség elérése.

Háromszintű meditációs technikát tanít, az első szinten a tudat szétszórtságát szünteti meg és a koncentrációt erősíti, a másodikban a lélekben megjelenik a megszabadulás, a harmadik és legfelső szint az, amikor a meditáló tudata magába olvasztja a tér minden aspektusát, a tisztátalanság tudássá válik, így létrejön a „tökéletes tisztaság” állapota.

Eredetmondájukban hindu és buddhista tanok keverednek, így például a végtelen semmiből kiemelkedő lét a fényes atyai és sötét anyai princípiumot alkotta meg, a hideg és jég kialakulása után a tükörszerű tó tojássá alakult, amelyből két madár kelt ki, a Gazdag Ragyogás, és a Megfáradt Sötétség. Egyesülésük három tojást eredményezett, a fehér színűből istenek keltek ki, a feketéből az ember, a pöttyösből az ima, ami megteremti a kapcsolatot a két létező között.

Írott hagyományaik többsége a Kandzsúr és Tandzsúr mellett ún. terma, azaz egykoron elveszett, de jeles mesterek által később megtalált könyv, így rendkívüli tisztelettel viseltetnek irántuk.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Buddhista lexikon, Trivium Kiadó
  2. Mircea Eliade, i. m. 750. old.
  3. Bön. btk.elte.hu. ELTE BTK. (Hozzáférés: 2013. október 30.)
  4. Mircea Eliade, i. m. 751. old.

ForrásokSzerkesztés