Lepavinai ortodox monostor
A Lepavinai ortodox monostor Horvátországban, a Kapronca-Kőrös megyei Lepavina település ortodox kolostora, mely nagy jelentőséggel bír a drávamenti ortodoxia történetében. Alapítása az ortodox lakosságnak a Drávamentére történő bevándorlásával kapcsolatos.
| Lepavinai ortodox monostor | |
 | |
| A lepavinai monostor Legszentebb Istenanya-temploma | |
| Vallás | ortodox kereszténység |
| Egyházmegye | Pakráci ortodox püspökség |
| Építési adatok | |
| Építése | 1753. |
| Stílus | barokk |
| Felszentelés | 1753. március 25. |
| Felszentelő | Arsenije Teofanović püspök |
| Védettség | műemlék[1] |
| Alapadatok | |
| Építőanyag | tégla |
| Elérhetőség | |
| Település | Lepavina |
| Elhelyezkedése | |
 Lepavinai ortodox monostor
Pozíció Horvátország térképén
| |
 é. sz. 46° 05′ 28″, k. h. 16° 40′ 38″Koordináták: é. sz. 46° 05′ 28″, k. h. 16° 40′ 38″ | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Lepavinai ortodox monostor témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Fekvése szerkesztés
A monostor épületegyüttese Lepovina falutól mintegy 1 km-re délre, erdőktől körülvéve található.
Története szerkesztés
A mai Podravina területén már a 15. századtól található ortodox lakosság. Ortodoxok Szlavónia területén elsőként Cillei Ulrik gróf szolgálatában telepedtek meg elsőként. A gróf 1434-ben vette feleségül Katalint, Brankovics György szerb despota lányát. Kíséretében ortodox papok mellett katonák is voltak, akik Kis- és Nagykemlék, Kapronca, Rakovec és Medvevár őrségét látták el.[2]Az ortodox lakosság Cillei 1456-os meggyilkolása után is itt maradt. Kiskemlék vára Stjepan Vukčić Kosača humi fejedelem fiának birtoka volt, Balša nevű unokája pedig egy ideig itt is élt. A Kosača család egészen 1533-ig birtokolta Kiskemléket.[2] Mindazonáltal az ortodoxok nagy része csak a 16. században telepedett itt meg. A 16. század végén Kapronca, Kőrös, Ivanics és Csázma környékén telepedtek meg nagyobb csoportjaik és ekkor Kőrösre ortodox püspök is érkezett velük. Az ortodoxok felajánlották szolgálataikat a Habsburgoknak és a délvidéki katonai védelem fontos részévé váltak.[2]
Az ortodoxok letelepedéséhez kapcsolódik a lepavinai monostor alapítása is.[3] A monostort a török előli menedékhelyül 1550-ben a Hercegovinából származó Jefrem Vukadinović, hilandari szerzetes kezdte építeni, aki a törökök által megszállt területekről érkezett szerzeteseket gyűjtött maga köré. A kolostor króniája az 1555-ös évet jelöli meg kezdetként.[4] 1557. augusztusában a török katonaság, valamint Stupčanica, Pakrac és Bijela települések iszlám hitre tért lakói Zarep-Aga Ali vezetésével felgyújtották a monostor épületeit, hat szerzetest magukkal hurcoltak, majd megöltek.[5] Ezután a monostor helye sokáig puszta volt és csak 1638 körül építették újjá, amikor Ferdinánd király engedélyével rmanji kolostorból Kirill apát vezetésével érkezett szerzeteseket telepítettek itt le.[6] Egy részük a lepavinai kolostorban, másik részük a marcsai kolostorban telepedett le.[7] A szerzetesek értékes kéziratokat és az istentisztelet szempontjából fontos egyéb értékeket hoztak magukkal.[8] Arról, hogy Lepavinán és Marcsán szerzetesek sokasága élt számos kézírásos és nyomtatott könyv tanúskodik, melyeket részben Lepavinán, részben a környező falvak templomaiban őriztek egészen a 20. század elejéig. Ekkor ezeket a pakráci püspöki könyvtárnak adták át. Ezek közül a könyvek közül a legjelentősebbek a két pergamenen lévő négy evangélium a 13. és 14. századtól, valamint az 1392-ből származó prédikációk gyűjteménye 1621-ből, görögből fordítva a rmanji kolostor részére és egy 1657-ben Kirill Nikšić által írt, a lepavinai kolostorban őrzött zsoltáros könyv. [9]
1642 júniusában a kegyúr Johannes Galler báró megerősítette a monostor tulajdonjogait azokra a birtokokra, melyeket Branjska és Sesvete lakói adományoztak a számára. Hasonlóan tettek később a többi birtokosok is.[10] Ezután a közösség élete biztonságosabb lett. 1666-ban azonban kiéleződtek az ellentétek a szerbek és varasdi határőrvidék horvát hatóságai között, akik azt szerették volna, ha a szerbek integrálódnak a görögkatolikus egyházba. A szerbek kiváltságaikra hivatkozva ellenálltak és összetűztek az Osmokruhović körösi bíró vezette horvátokkal. 1672-ben megtorlásul a monostor szerzeteseit a Gmirje monostor lakóival együtt összesen 14 embert gályarabságra ítéltek és Máltára küldtek. 1692 végén és 1693 elején a monostorban tartózkodott Csernojevics Arzén pátriárka a szerb ortodox egyház feje. Innen látogatta meg a környező ortodox települések híveit. 1715. november 24-én a templom küszöbén lőtték agyon Kodratot a monostor vezetőjét.[10] Miután Marcsa ortodox kolostora a görögkatolikusok kezére került Lepavina lett a vidék szerb ortodox egyházának központja. 1734-ben az ortodox híveknek sikerült elérni, hogy saját püspököt válasszanak Lepavina ortodox püspöki székhely lett. Később mivel Lepavina az ortodox területek szélén feküdt a székhelyet áttették Severinbe és a püspökséget lepavina-severini eparchátusnak nevezték. Az eparchátus első püspökét Simeont, miután Kaproncán vizsgálati fogságban elhunyt Lepavinán temették el.[10]
A mai monostor épületét a 18. század közepén építették fel Nikola Popović, ortodox nevén Nikifor vezetésével. Az új, szerb-bizánci jegyekkel épített barokk templomot 1753. március 25-én szentelte fel Arsenije Teofanović Kostajnica és Zrinopolje püspöke.[10] A második világháború időszaka különösen nehéz időszak volt a település életében. Rögtön a német megszállás után sokakat letartóztattak és koncentrációs táborba szállítottak. Joakim kolostorfőnököt megölték, a többi szerzetest Szerbiába deportálták. 1943. október 27-én a monostort bombatalálat érte, épületei majdnem teljesen megsemmisültek, a templom és a kollégium súlyosan megrongálódott. A monostor könyvtárának megmaradt részét a görögkatolikus egyház sajátította ki magának.[10]
A háború után a monostor egyetlen lakója Simeon atya volt, aki elkezdte az újjáépítést. Jovan zágrábi és ljubljanai metropolita, aki 1977-ben került az itteni ortodox egyház élére nagy erőfeszítéseket tett, hogy az épületegyüttes újra a régi fényében ragyogjon. Az anyamonostorral Hilanderrel 1984-ben éledtek újra a kapcsolatok, akik Gavrilo atyát küldték ide, és aki később a monostor főnöke lett. A monostort végül az Egyházak Világtanácsa segítségével a württembergi és a stuttgarti evangélikus egyház támogatásával renoválták.[10]
A monostor Legszentebb Istenanya tiszteletére szentelt ortodox temploma 1753-ban épült barokk stílusban. Legféltettebb kincse a Legszentebb Istenanya csodatevő ikonja, melyet a 16. század elején ismeretlen művész festett. Nem tudni, hogyan került a monostorba, de a hagyomány úgy tartja, hogy a szerzetesei közösség létrejöttekor már itt volt. A templom szerb korai barokk stílusban 1775-ben készített ikonosztáza a bombatámadás áldozata lett, csak három kép maradt meg belőle. Rajtuk kívül a monostor még Nemanja Szent Simeon, Szent Száva és Szűz Mária bemutatása a templomban 1647-ben Lepavinán festett ikonjait őrzi. Nagyon értékesek a kéziratok és a régi nyomtatott könyvek. Közülük legértékesebb a 13. és 14. századból származó két Tetraevangélium, az egyik szerb-raskai, a másik macedón szerkesztésű, gyönyörű iniciálékkal. Mivel Lepavinán iskola is működött, számos másolt könyvet is őriztek itt.[10]
Jegyzetek szerkesztés
Források szerkesztés
- ↑ Lepavina: monah Vasilije: Istorija manastira. http://manastir-lepavina.org (Hozzáférés: 2021. április 28.)
- ↑ Grujic: Grujić, Radoslav: Najstarija srpska naselja po severnoj Hrvatskoj (do 1597.). Beograd: Glasnik Srpskog geografskog društva I. 2. 1912.
- ↑ Grujic2: Grujić, Radoslav: Spomenica o srpskom pravoslavnom vladičanstvu pakračkom. Beograd: Muzej Srpske pravoslavne crkve. 1996.
- ↑ Ivic: Ivić Aleksa: Marčanska episkopija od Simeona Vretanje do Gavrila Predojevića (1608. – 1642.). (hely nélkül): Brastvo. 1923.
- ↑ Kasic: Kašić, Dušan: Srpski manastiri u Hrvatskoj i Slavoniji. Beograd: Muzej srpske pravoslavne crkve. 1996.
- ↑ Krasic: Krasić, Vladimir: Manastir Lepavina. Újvidék: Letopis Matice Srpske. 1889.
- ↑ Petric: Petrić, Hrvoje: Iz starije povijesti manastire Lepavina. Podravski zbornik, 45. sz. (2019) 15–27. o. Hozzáférés: 2021. április 28.
- ↑ Petric2: Petrić, Hrvoje: Koprivnica u 17. stoljeću. Okoliš, demografske, društvene i gospodarske promjene u pograničnom gradu. (hely nélkül): Meridijani. 2005.
- ↑ Pilipovic: Pilipović, Radoslav: Manastir Rmanj. Banja Luka – Bosanski Petrovac: Eparhija bihaćko-petrovačka. 2008.
