Főmenü megnyitása
Egy tipikus levada
Víztározó a Levada dos Tornos alatt
A Calheta vízierőművét ellátó Levada Nova
A vizet a kerti ciszternába terelő vaslap Funchalban
Utcaszéli csatornában folyó víz Funchalban
Levedeiro szolgálati lakása a Levada dos Tornos mellett

A levadák (a portugál levar, azaz ’vinni’ igéből) Madeira szigetének jellegzetes, a növénykultúrák vízigényét biztosítani hivatott csatornái, egyúttal különleges turistaútjai. Hasonló öntözőműveket a Mediterráneumban ugyan már a római időktől alkalmaztak, ilyen összetett és hatékony rendszerré azonban sehol sem fejlesztették azokat. A levadákat újabban nem csak öntözésre használják: ilyen csatornákban vezetik a vizet azokhoz a kis vízi erőművekhez is, amelyek még napjainkban is a sziget áramtermelésének mintegy ötödét állítják elő.

A levadák történeteSzerkesztés

A portugál telepesek a 15. századtól vízigényes növénykultúrákat (előbb a cukornádat, majd a banánt) telepítettek a szigetre, ezért öntözniük kellett az erdők kiirtásával nyert földterületet. A gazdálkodás első időszakában a sziget fő haszonnövénye a Szicíliából idetelepített cukornád volt, ezért nem sokkal a sziget betelepítése után (valószínűleg mór rabszolgákkal) elkezdték kiásatni az első csatornákat, hogy az ültetvényekre vezessék a hegyi patakok vizét. A sziget déli oldalán nem sokkal az eredeti erdőtakaró felégetése után még sok forrás fakadt, ezért az első csatornák egyenként alig pár száz méteresek lehettek, így az egyes ültetvényeket külön-külön, magánerőből épített csatornák látták el vízzel. Ezek az első levadák még többnyire közönséges, deszkákból ácsolt, 1 méternél keskenyebb, 50–60 cm mély favályúk voltak.

A 16. század közepére a források többsége elapadt, a teraszos földeken pedig a jóval kevesebb vizet igénylő szőlő váltotta fel a cukornádat, ezért a korai levadák többsége teljesen tönkrement. A használatban maradtakat apránként továbbépítették; a deszkát tartósabb anyagokkal, többnyire kővel váltották fel, és a keresztmetszetüket is növelték. Eközben továbbra is törekedtek a szűk csatorna alak megőrzésére, hogy ezzel is csökkentsék a szállított víz párolgási veszteségét.

A 19. században, a cukornádtermesztés második nagy hullámában felújították a régi árkokat, és rengeteg új csatornát hoztak létre – ezek közül nem egy a hegylánc északi oldaláról, alagútban hozza át a vizet a déli oldalra, mivel a sziget északnyugati része jóval csapadékosabb a délkeletinél. A gyakorlatilag függőleges sziklafalakba is kézi erővel vájták a csatornákat úgy, hogy a munkásokat fonott vesszőkosarakban lógatták le a fal tetejéről, fákhoz vagy sziklatömbökhöz rögzített köteleken. Az egyes levadák eredetileg különböző nagybirtokosok tulajdonában voltak, de csakhamar megjelentek a kisebb gazdák (heréus) szövetkezetei is. Az ilyen szövetkezetek tagjai összeadták a levada üzemeltetéséhez szükséges pénzt, és megosztoztak a vízen. Ügyeiket egy-egy, erre a célra választott bizottság intézte.

Közpénzből a 19. század első felében építettek először levadát; a legelsők egyike Velha do Rabaçal öntözőcsatorna volt. A műszaki és pénzügyi gondok miatt ezzel a kísérlettel csaknem egy évszázadra (1860 és 1947 között) szinte teljesen felhagytak, és az állami beavatkozást jóformán a vízhasználat jogának szabályozására korlátozták; eddigre a magán-, illetve szövetkezeti levadák teljes hossza elérte az 1000 km-t.

1947-ben a sziget kormányzatának vízkészlet-gazdálkodási bizottsága egy ambiciózus tervet terjesztett elő a művelt földterület növelésére és vízi erőművek építésére. A javaslatot elfogadták, és megkezdődött a közpénzből épített, beton levadák kora. A következő húsz évben mintegy 400 km-nyi levadát építettek így, és ezzel biztosították szinte minden, művelhető föld vízellátását: 110 km²-ről 320 km²-re növelték az öntözhető területet.

Mára már egy levada sincs magánkézben, és a szövetkezetek közül is alig egy pár maradt fönn.

A víz használataSzerkesztés

Ezek a csatornák az északi oldal középső része kivételével több szintben futva behálózzák az egész szigetet. Az összesen mintegy 1400 kilométernyi csatornából nagyjából 85 kilométernyi megy alagútban – az alagutak között öt kilométernél hosszabb és alig tíz méteres egyaránt akad. A hosszabb (a vízválasztó hegylánc alatt átvezető) alagutak együttes hossza 20 km. A csatornák nagy többsége a hegyek lábai, illetve a völgyek oldalában fut: 1000 m tengerszint feletti magasság fölött csak alig 100 km-nyit építettek.

Az egykori magánlevadák nagy többségét államosították, ami sok feszültség és nem egy tragikus incidens forrása volt a szigeten. Azóta bárki vásárolhat magának öntözővizet – pontosabban üzemidőt, amíg neki nyitják meg a levadákban érkező vizet tároló ciszternát. Még a városi utcák két oldalán is vízvezető árkok futnak, és saját üzemidejében ki-ki az erre szolgáló vaslappal zárja el a víz útját, hogy azt a kertfalban kiképzett lyukon saját, házi ciszternájába terelje. A vizet a levadeirónak nevezett felügyelők osztják el, és a csatornák tisztán tartása is az ő feladatuk. A hálózatot ma is folyamatosan bővítik.

TurizmusSzerkesztés

Minden levadának külön neve van, és mindegyik mellett fut egy üzemi ösvény. Ezek az ösvények káprázatos séta- és túralehetőségeket kínálnak.

Ismertebb levadákSzerkesztés

Levada do Caldeirão VerdeSzerkesztés

A mintegy 9 km hosszú csatorna a sziget északkeleti részén, Caldeirão Verde amfiteátrumától Queimadasig (6,5 km), majd onnan Santana Fonta do Pedra városrészéig (2,5 km) húzódik. A 18. században építették a Faial körüli földek vízellátását biztosítandó. Caldeirão Verde és Queimadas között négy gerinc alatt kisebb alagutakban kel át. Queimadastól Caldeirão Verdéig mellette vezet a sziget egyik legjobban kiépített és legkönnyebben járható turistaútja, ami utána Caldeirão Infernóig folytatódik (a Caldeirão Verde és Caldeirão Inferno közötti szakaszt 2009 elején javítás, felújítás miatt lezárták).

Levada do CaniçalSzerkesztés

Népszerű, mintegy 12 km-es, könnyű túra Maroçostól a Caniçal alagútig. Ezt a csatornát a mellette növő szép akácfákról időnként „Mimóza levadának” is nevezik (a helyiek mimózának hívják az akácot).

Levada GrandeSzerkesztés

 
Levada Grande

Paúl da Serra fennsíkjának peremétől a Boca Encumeada hágóhoz, majd tovább a Serra de Água fölötti vízierőműhöz.

Levada das Vinte e Cinco FontesSzerkesztés

 
Levadeiro szolgálati lakása a Ribeira Calheta völgyében

A Levada das 25 Fontes a Paúl da Serra fennsíkon Ribeira da Janela falu felé vezető műt mellől indul, és a Ribeira da Janela patak völgyfőjén átvágva számos kisebb vízfolyás, egyebek közt a 25 Fontes vizét összegyűjtve, Rabaçal majorság alatt éri el a fennsík déli peremét, ami alatt alagútban kel át. Az alagútban a víz nem csatornában, hanem csőben folyik a Calheta falu fölött, a Ribeira Calheta völgyében épített vízierőmű felé. Még az alagút előtt két további csatorna vize ömlik bele:

  • a Levada do Risco a Risco vízesés vizével és
  • egy kisebb csatorna, ami a Boca EncumeadaPorto Moniz közötti E 110 útról Rabaçalhoz vivő bekötőút mentén gyűjti össze a kisebb vizeket.

Levada da Central da Ribeira da JanelaSzerkesztés

Ribeira da Janela falu falu és Porto Moniz között építették fel 1962–65 között a sziget egyik vízierőművét, a Ribeira da Janela erőművet. 14 ezer köbméter víz befogadására képes tározója Porto Moniz Junqeira negyede mellett, mintegy 400 m magasan van; vizét az erőművel egy időben épült levadából (és annak bal oldali mellékágából, a Levada das Lajes Negras do Galhanóból) kapja. A Ribeira da Janela patak völgyében, elképesztően nehéz terepen épített, 16 km hosszú főágat számos kisebb hídon és 12 alagútban vezették át. Alsó szakaszán halad a sziget egyik leglátványosabb (és leghosszabb) turistaútja, amelynek felső szakasza a Fonte do Bispo mellől (1250 m magasról) meredek hegyi ösvényen ereszkedik le a levadeiro házáig (nagyjából 500 m-re). A völgy a sziget eredeti növényzete, a makaronéziai babérlombú erdő legnagyobb, összefüggő foltja, ahol a Fonte do Bispo csarabos fenyérétől a Fonte do Galhano mellett elhaladva az erdő fölső és középső biozónája egyaránt megtekinthető.

A házikótól a csatorna mellett fölfelé indulva eljuthatunk a patak völgyébe. Lefelé indulva 8 alagúton kell végighaladnunk Porto Monizig (200 m, 1200 m, 30 m, 80 m, 50 m, 200 m, 50 m, 200 m). A hatodik és a hetedik alagút között, a csatorna alsó végétől 5 kilométerre áll a levadeiro egy másik, ritkán használt kunyhója. A hetedik és nyolcadik alagút közötti szakaszon egyszer egy földcsuszamlás lerombolta a csatornát, de újjáépítették, és most teljesen biztonságos.

 
A Levada dos Tornost alagútban vezetik át a Ribeira das Cales vízesése alatt

Levada dos TornosSzerkesztés

Öntözővizet hoz a sziget északi oldaláról a délire. Madeira leghosszabb alagútja Boaventura falu fölött kezdődik, és Monte fölött, a Ribeira das Cales völgyének oldalában ér véget; a tulajdonképpeni Levada dos Tornos az alagút kijáratánál kezdődik. A csatorna áthalad a Funchalhoz tartozó Curral dos Romeiros falucskán, majd a botanikus kert fölött tart nagyjából délkeletnek, mígnem a Hortenzia teaháznál kettéágazik:

  • az alsó ág São Gonçalo falu fölött ér véget,
  • a Levada da Serra do Faialnak nevezett fölső ág Camachába viszi a vizet.

A csatorna mellett jól kiépített, kellemes, kezdők számára is könnyen járható sétaút vezet végig, az első kilométeren néhány rövidebb, közepesen tériszonyos szakasszal.

GalériaSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Levada témájú médiaállományokat.