Főmenü megnyitása

A Liberális Demokrata Párt (szerbül Либерално-демократска партија / Liberalno-demokratska partija, LDP) egy liberális politikai párt Szerbiában. Vezetője Čedomir Jovanović, a Demokrata Párt, illetve a szerb kormány korábbi alelnöke. A Demokrata Párton belül alakított Liberális Demokrata Frakcióból jött létre 2005. november 5-én, Belgrádban, az Ifjúsági Otthonban megtartott alapító nagygyűlésen.

2007-ben, a Szerbiai Polgári Szövetség beolvadásával, e párt elnöke, Nataša Mićić, az LDP alelnöke, Vesna Pešić pedig a párt Politikai Bizottságának elnöke lett. A Čedomir Jovanovićtyal szembeni politikai és személyes nézeteltérések miatt Pešić 2011-ben kilépett a párt frakciójából és önálló képviselőként tevékenykedett a 2012-es választásokig.

AlapelvekSzerkesztés

  • Szakítás a Koszovóval kapcsolatos eddigi eredménytelen állami politikával, s egy olyan új politikai megközelítés alkalmazása, mely a reális helyzeten alapul, a Koszovó területén élő minden nemzetiség életfeltételeinek javítását szorgalmazza, nem pedig kizárólag a határkérdéseket tartja szem előtt;
  • Teljes körű együttműködés a Hágai Bírósággal, a háborús bűnösök elfogása és kiszolgáltatása, valamint minden egyéb háborús bűnökkel kapcsolatos kérdés kivizsgálása és a felelősök elleni eljárás végrehajtása;
  • A korábbi rezsim pártállam-alkotási törekvéseinek következményeképp szükségessé váló lusztráció elengedhetetlensége, az ezzel kapcsolatos személycserék lebonyolítása, a szükséges büntetőjogi eljárások elindítása;
  • A helyi önkormányzatról szóló, a büntetőjogi, az oktatási, az egészségügyi, az állambiztonsági törvények módosítása az alkotmányos erőszak elkerülése érdekében;
  • Olyan antidiszkriminációs törvénycsomag elfogadása, amely szavatolja az emberi jogok és egyéni szabadságjogok tiszteletben tartását, a hátrányos helyzetűek, etnikai közösségek, kulturális szempontból eltérő közösségek, fiatalok, nők, mozgássérültek, eltérő szexuális beállítottsággal rendelkezők stb. azonos jogait;
  • A gazdaság korszerűsítése az állami tulajdonban lévő vállalatok hatékony magánosításának, az adórendszer liberalizálásának és a munkaadók, valamint alkalmaztatottak tehermentesítésének elérésével;
  • Az állami intézmények hatékonyságának növelése.

Parlamenti képviselőcsoportSzerkesztés

A szerb parlamentbe 12 képviselőjük jutott be a 2008-ban megtartott parlamenti választásokon. 2012-ben a Fordulat! koalíció vezető pártjaként indult a választásokon, a koalíció összesen 20 mandátumot szerzett, ebből 14 illette meg az LDP-t. Képviselők: Bojan Đurić, Čedomir Jovanović, Ivan Andrić, Popović Judit, Kenan Hajdarević, Miljenko Dereta, Nataša Mićić, Nenad Milić, Radmila Gerov, Ranka Savić, Sanja Jefić – Branković, Svetislava Bulajić, Žarko Korać és Zoran Ostojić.

Külső hivatkozásokSzerkesztés