Főmenü megnyitása

Lucius Anicius Gallus

római consul, praetor

Lucius Anicius Gallus (i. e. 2. század) római államférfi, katona, i. e. 168-ban praetor peregrinusi címmel a harmadik római–makedón háborúban a római sereget parancsnokló Lucius Aemilius Paullus alvezére, i. e. 160-ban consul volt.

Lucius Anicius Gallus
Született i. e. 2. század
Elhunyt i. e. 2. század
Állampolgársága római
Foglalkozása
  • politikus
  • katona
Tisztség
  • római szenátor (nem ismertnem ismert)
  • Consul (i. e. 160 – i. e. 160)

ÉletútjaSzerkesztés

Az i. e. 171-ben kirobbant harmadik római–makedón háború negyedik évében, i. e. 168-ban a katonai rátermettségét már bizonyító Aemilius Paullust nevezték ki consullá és a makedónok ellen küzdő sereg parancsnokává. Paullus azonnal leváltotta az illíriai seregrész kudarcot kudarcra halmozó vezérét, és Anicius Gallust állította a helyébe.[1] Időközben az addig semlegesnek mutatkozó Illír Királyság uralkodója, Genthiosz szövetséget kötött Perszeusz makedón királlyal, és i. e. 168 januárjában Basszania ostromával megindította a háborút Róma ellen.[2] Az Anicius Gallus irányította római sereg felmentette Basszaniát, megfutamította az epidamnoszi partoknál portyázó illír flottát, majd magát az illír királyt is foglyul ejtette Szkodra bevétele után.[3] A háború ezzel egy hónap alatt véget ért, az Illír Királyság területe római fennhatóság alá került. Anicius Gallus még részt vett a makedónok oldalára állt molosszok elleni büntetőhadjáratban,[4] majd visszatért Rómába, ahol i. e. 167 februárjában sor került az illírek felett aratott győzelme diadalmenetére.[5]

I. e. 160-ban Marcus Cornelius Cethegusszal együtt consullá választották, de az ókori szerzők nem jegyezték fel consuli tevékenységének részleteit. Cicero is csupán azt emelte ki az i. e. 160-as évvel kapcsolatban, hogy a bortermésben kivételesen jó évjárat volt (Cicero: Brutus, 287.). I. e. 154-ben kilenc szenátortársával együtt tagja volt annak a római küldöttségnek, amely Kis-Ázsiába utazott, hogy a II. Prusziasz bithüniai király és II. Attalosz pergamoni király közötti békében közvetítsen (Polübiosz: Hisztoriai, 33. könyv 7.). A bithüniai uralkodó ellenállásán azonban diplomáciai útjuk megbukott, így a római követek II. Attaloszt arra ösztönözték, hogy országa védelmét erősítse meg, de egy háború kirobbantásától tartsa távol magát. A hazaútjuk során útjukba eső országok vezetőit arra buzdították, hogy II. Prusziaszt ne támogassák a továbbiakban (Hisztoriai, 33. könyv 12.).

JegyzetekSzerkesztés

  1. Kertész 1983 :231.; Cabanes 1988 :321.; Ceka 2013 :220.
  2. Cabanes 1988 :321–322.; Wilkes 1992 :173–174.; Ceka 2013 :220–222.
  3. Cabanes 1988 :322.; Wilkes 1992 :174.; Ceka 2013 :222–223.
  4. Ceka 2013 :223–224.
  5. Cabanes 1988 :324.; Wilkes 1992 :175.; Ceka 2013 :225., 349.

ForrásokSzerkesztés

  • Cabanes 1988: Pierre Cabanes: Les illyriens de Bardulis à Genthios (IVe–IIe siècles avant J.-C.). Paris: SEDES. 1988. = Regard sur l’histoire, 65. ISBN 2718138416  
  • Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467  
  • Kertész 1983: Kertész István: A hódító Róma. Budapest: Kossuth. 1983. ISBN 9630922231  
  • Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford;  Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717  

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Lucius Anicius Gallus című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.