Mária-oszlop (Kolozsvár)
A kolozsvári Mária-oszlop egy barokk fogadalmi szobor, Erdély második legrégibb köztéri szobra (Nagyszeben után).
TörténeteSzerkesztés
Eredetileg a piarista templom előtti téren, a Beltorda (ma Egyetem) és Farkas (ma Kogălniceanu) utcák találkozásánál állt. A szobrot 1744-ben Kornis Antal főkormányszéki tanácsos és felesége Petki Anna állíttatta, hálaadományként az 1738 óta tartó pestisjárvány elmúltakor. A szobrot Anton Schuchbauer osztrák szobrászművész készítette. Az oszlop tetején egy Mária-szobor áll. Egykor alacsony, kőbábos kerítés övezte a talpazatot. A szobor 1944-ben megrongálódott. A kőbábos kerítést az 1950-es években kőoszlopok közé illesztett vasrács pótolta‚ s néhány fa is nőtt a kerítés mellett. Az 1950-es évek ideológiai viszonyai közt „zavaróan” hatott az egyetem előtti Mária-szobor‚[1] és akadályozta a közlekedést is‚ úgyhogy miután 1957-ben szakszerűen restaurálták‚ 1959-ben szétszedték és a ferences templomban raktározták.
A szobor 1961-ben került a Szentpéteri templom elé, ezt követően állaga sokat romlott.
Ezen a lapon vagy szakaszban aktuális eseményről, jelenségről vagy egyéb témáról számolunk be. Az itt közöltek az idő múlásával jelentősen megváltozhatnak, pontosításra, helyreigazításra szorulhatnak. Legutóbbi módosítás: 2022. december 29. |
2022-ben lebontották a szobrot, amelyet restaurálás után eredeti helyére fognak visszaköltöztetni.[2]
HivatkozásokSzerkesztés
- ↑ Kovács Zsolt: A kolozsvári Mária-oszlop. Egy közép-európai emléktípus a 18. századi Erdélyben. In Ablakok a múltra. Szerk. Nagy Róbert, Rüsz-Fogarasi Enikő. Kolozsvár: Egyetemi Műhely Kiadó - Bolyai Társaság. 2012. 136. o. = Egyetemi Füzetek, 14.
- ↑ Vig Emese: 60 évet töltött a Szentpéteri-templom kertjében, most visszaköltöztetik eredeti helyére a kolozsvári Mária-oszlopot. transtelex.ro (2022. szept. 15.) (Hozzáférés: 2022. szept. 15.)
ForrásokSzerkesztés
- Kolozsvári építészeti és művészeti emlékei a XIX. század közepéig. In Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok II. Bukarest: Kriterion. 1982. 163. o.
- Sas Péter: A kolozsvári piarista templom. Kolozsvár: Gloria. 1999. 46. o. ISBN 973 9203 37 X
- Sas Péter: A római katolikus egyház hatása a város építészetére. In Kolozsvár 1000 éve: A 2000. október 13–14-én rendezett konferencia előadásai. Szerk. Dáné Tibor Kálmán et. al. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület; (hely nélkül): Magyar Közművelődési Egyesület. 2001. ISBN 973 8231 14 0