Főmenü megnyitása

Magyar Vívószövetség

(Magyar Vívó Szövetség szócikkből átirányítva)

A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) a magyar vívósport legfőbb sporthatósága. Alakult 1914-ben, székhelye Budapest. Elnöke Csampa Zsolt, akinek mandátuma 2017 első feléig szól.[1] Az MVSZ teljes jogú tagja a Nemzetközi Vívószövetségnek (franciául: Fédération Internationale d’Escrime; FIE).

TörténeteSzerkesztés

ElőtörténeteSzerkesztés

Az első nyilvános vívóakadémiát olasz vívók rendezték Budapesten. A következőt a Magyar Atlétikai Club (MAC) 1894-ben rendezte, amelyet a következő évben az első vívóverseny követett. A kardversenyt Iványi Gyula nyerte, a többi versenyszámban osztrák vendégek győztek. A millennium évében lezajlott második vívóversenyen már olasz vendégek is a pástra léptek, a mesterek tornáját az olasz Santelli Italo nyerte. Ugyanebben az évben Prágában győztek kardvívóink. Ebben az időben a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) adott otthont a vívóalosztálynak. A MAC keretein belül az olasz iskola elsajátítását Santelli mester segítette. 1897-ben az alakuló közgyűlésen két vívóegyesület: a Fővárosi Vívó Club és a Wesselényi Vívó Club szerepelt. A hazai vívósport nemzetközi szereplését az Osztrák–Magyar Monarchia rendre meghiúsította.

A londoni 1908. évi nyári olimpiai játékok vívótornáján aratott kettős (kard egyéni és csapat) győzelem után hatalmas fejlődésnek indult a magyar vívósport.

MegalakulásaSzerkesztés

1914-ben az új szövetség nagy lendülettel indult az önállóság útjára, ám az első világháború kitörése ezt tönkretette.

Az első világháború utánSzerkesztés

A háború után a lelkes szervezők újraszervezték a sportágat.

ElnökeiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Deutsch elbukta a vívószövetség elnöki posztját
  2. 'Nagy Béla - Nemzeti sírkert'. [2017. november 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. június 26.)
  3. a b c d e f g h Vívóújság
  4. Bay Béla (1979), 70. o.
  5. New Yorki magyar Élet, 1981. szeptember 12. (ADT)
  6. Más adatok szerint: 1963-1968.
  7. Orbán után a vívószövetség fideszes elnökének is beolvasott a korábbi világbajnok
  8. Dr. Erős János a vívószövetség új elnöke

ForrásokSzerkesztés

  • Vívóújság: Dávid Zsófia: Száz év a vívás szolgálatában. Vívóújság, 1. sz., 2014.