Majer Antal

Majer Antal (Káloz, 1920. január 3. – Szombathely, 1995. december 29.) magyar erdőmérnök, tanszékvezető egyetemi tanár, az erdőművelés kiemelkedő professzora, az Erdészeti és Faipari Egyetem rektorhelyettese és díszdoktora.

Majer Antal
Született	1920. január 3. Káloz
Elhunyt	1995. december 29. (75 évesen) Szombathely
Foglalkozása	erdőgazdálkodási mérnök egyetemi oktató
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete

1920. január 3-án született Kálozon. Hat elemi iskola elvégzését követően a veszprémi piarista gimnázium diákja lett, ahol 1940-ben tett jeles szintű érettségit. A soproni egyetemen tanult tovább, ott szerezte meg erdőmérnöki diplomáját 1944-ben, ugyancsak jeles minősítéssel.

Gyakorlati munkáját még abban az évben a Veszprémi Erdőhivatalnál kezdte meg, mint segéd-erdőmérnök. 1945-ben már a Szentgáli Erdőgondnokság vezetője volt, 1946-47-ben pedig üzemvezető lett a Franciavágási Fűrész- és Vasútüzemnél. 1948-50 között az Ugodi Erdőgondnokság vezetőjeként, majd további három évig az Ugodi Erdőgazdaság igazgatóhelyettes-főmérnökeként dolgozott. 1953-ban az Erdészeti Tudományos Intézethez került, ahol nyolc évet töltött, 1957-61 között az erdőművelési osztály vezetőjeként.

1961-ben visszatért a soproni egyetemre, ahol 1985-ig, nyugállományba vonulásáig az Erdőműveléstani Tanszék vezetőjeként dolgozott mint egyetemi docens, 1963-tól pedig mint egyetemi tanár (közben, 1962 és 1965. között rektorhelyettesi teendőket is ellátott).

Már gyakorló erdőmérnök korában dolgozott erdőművelési kutatóként is, a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjával. Kutatóként elsősorban a Bakonyban, Sopron környékén és az ország több más pontján kialakított kísérleti területeken vizsgálta az erdei ökoszisztémák alakulását, az erdők természetes megújulását, az erdőnevelés és a faállomány-átalakítás kérdéseit.1960-ban kandidátusi, 1974-ben akadémiai doktori fokozatot szerzett. 1988-ban az Erdészeti és Faipari Egyetem díszdoktorává avatta. Szombathelyen hunyt el, 1995. december 29-én.

Művei

Szakirodalmi munkásságát kilenc önálló könyv, 18 könyvrészlet és 312 tanulmány fémjelzi. Legismertebb könyvei – Magyarország erdőtársulásai (1968), A Bakony tiszafása (1981), Fenyves a Bakonyalján (1988) – az Akadémiai Kiadó gondozásában jelentek meg. Szakmai körökben jól ismertek azok a szakkönyvei is, melyek a magyarországi viszonyokra sajátosan kialakított azon erdőtipológiával foglalkoznak, amelyre mint alapokra épültek rá a hazai táji erdőművelési irányelvek és azok gyakorlati alkalmazásai. Az erdő esztétikájával foglalkozó művei közül az utolsót, Az erdő poézise című verskötetet 1994-ben adta ki az Országos Erdészeti Egyesület. Tíz egyetemi, illetve szakmérnöki jegyzete még ma is alapvető oktatási eszközök az erdőmérnök-képzésben.

Elismerései

Élete során mintegy 20 alkalommal részesült magas állami vagy szakmai kitüntetésekben, ezek közül kiemelkedők: „Erdőgazdaság kiváló dolgozója” (1957), „Vadas Jenő emlékérem” (1968), „Bedő Albert Díj” (1973), „MTESZ Díj” (1977), Pro Natura emlékérem (1978), „Eötvös Díj” (1982), „Pro Urbe Sopron emlékérem” (1983), „Munka Érdemrend arany fokozata” (1984), „Ember az erdőért emlékplakett” (1993), „Pro Silva Hungariae” (1994).

Emlékezete

• Síremléke Szombathelyen, a Jáki úti temetőben található.
• A Nyugat-magyarországi Egyetem botanikus kertjében mellszobra őrzi emlékét.
• A Déli-Bakonyban, a Szentgál közelében magasodó Miklós Pál-hegyen a róla elnevezett impozáns kilátó is az ő emlékét őrzi

Források

• Majer Antal fényképes életrajza a Soproni Egyetem Erdőművelési és Erdővédelmi Intézetének adatbázisában; hozzáférés: 2022. december 12.
• A földművelésügyi miniszter előterjesztése a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányhoz dr. Majer Antal egyetemi docensnek, az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőműveléstani Tanszéke vezetőjének egyetemi tanári kinevezéséről. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, XIX-K-1-c-173, 00250/1963.