A mezőkovácsházi zsidóság története

(Mezőkovácsházi zsidók szócikkből átirányítva)

Mezőkovácsházán jelenleg csak egy zsidó család él, azonban a 19-20. században akár 3-4 százalékát is adhatták a település teljes népességének. A közösség a 20. század első felében élte fénykorát; a legnagyobb érvágást az 1944-es vészkorszak jelentette, a megmaradó zsidók pedig a század második felében távoztak a városból, nagyrészt Izraelbe.

A mezőkovácsházi zsidók történelme szerkesztés

A Mezőkovácsházi járás székhelyén 1835-ben még csak négy izraelita vallású, illetve származású[1] család élt. 1870-ben már 4, míg 1880-ban már 92 (2,5 százalék) zsidó lakott a községben. 1895-­ben alapították a helyi Chevra Kadisát, 1912-­ben pedig felépült a zsinagóga, fürdővel és rabbiházzal.[2]

A holokauszt szerkesztés

 
A mezőkovácsházi zsidóság számának alakulása 1835-1949 között

A helyi zsidókat 1944. május 15-étől a Közjóléti Szövetség méntelepén kialakított gettóba zárták. Oda kerültek még a reformátuskovácsházi és végegyházi zsidók is. A zsúfoltság igen nagy volt. A tábor rendelkezett szülőszobával, hulla­kamrával és konyhával is. A temetőt a helyi izraelita sírkertben jelölték ki. A tábor területén történtek sikertelen öngyilkossági kísérletek. Az itteni zsidókat június 17-én átvitték Békéscsabára. Végül né­met munka- és haláltáborokba deportálták őket. A többséget Auschwitzban ölték meg. A mártírok száma több mint 300 főre tehető. A hitközség 1945 után újjáéledt. A településen 1949-ben még 108 fős izraelita közösség működött. A többség a későbbiekben alijázott, vagy az 1956-os események hatására hagyta el Magyarországot. Az elnéptelenedett zsinagógát és a hozzá tartozó épületeket 1974-ben lebontották.[3] 2015-ben már csak egy zsidó család él a városban.[4]

Szerepük Mezőkovácsháza történelmében szerkesztés

A zsidó közösség tagjai a helyi kereskedelemben mindig is fon­tos szerepet töltöttek be, az országos tendenciával ellentétben itt a Horthy-korszakban is nőtt a zsidók száma, 1910-ben 197 (4,4 százalék) zsidót, de 1930-ban már 382 izraelitát számoltak össze. A településen 1941-ben 391 (6,5 százalék) izraelita vallású és 7 keresztény hitű, de zsidó származású embert tartottak számon.

Források szerkesztés

  1. Bizonytalan, hogy ekkoriban 4 zsidó vallású, vagy 4 zsidó származású család élt-e Mezőkovácsházán
  2. Balogh István: A holokauszt Békés megyei áldozatairól. Bárka Online. (Hozzáférés: 2015. november 2.)
  3. Randolph L. Braham: Mezőkovácsháza. A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája[halott link]
  4. Kocsis Katica: A Békés megyei zsidóság tragédiája. Magyar Múzeumok. Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület, 2014. június 12. (Hozzáférés: 2015. november 2.)