Mezey Barna

magyar jogtörténész
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 9.

Mezey Barna (Debrecen, 1953. május 27. –) magyar jogtörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. A magyar alkotmány- és jogtörténet jelentős tudósa. 2000 és 2008 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar dékánja, 2010. augusztus 1-jétől 2017 augusztusáig[1] az ELTE rektora. 2012. július 1-jétől 2014. június 20-ig a Magyar Rektori Konferencia elnöki funkcióját töltötte be, jelenleg ugyanazon Konferencia tiszteletbeli elnöke.[2]

Mezey Barna
Az ELTE rektora
Hivatali idő
2010. augusztus 1. – 2017. augusztus 1.
ElődHudecz Ferenc
UtódBorhy László

Született1953. május 27. (71 éves)
Debrecen

Foglalkozásjogtörténész, egyetemi tanár
Iskolái

Díjak
A Wikimédia Commons tartalmaz Mezey Barna témájú médiaállományokat.

Életpályája

szerkesztés

Középiskolai tanulmányait Budapesten a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte, ahol 1971-ben érettségizett. Előfelvételisként sorkatonai szolgálatot teljesített. Egyetemi tanulmányait 1972-ben kezdte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol 1977-ben szerzett jogi doktorátust. 1978 és 1980 között posztgraduális szociológiai tanulmányokat folytatott. Diplomájának megszerzése után az MTA munkatársa lett (1977-1983). 1983-tól az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékén dolgozott, egyetemi adjunktusként, 1991-től egyetemi docensként, 2000-től egyetemi tanárként. 1993-tól a tanszékvezetői posztot is betölti.

1996-ban az Állam- és Jogtudományi Kar oktatási és tanulmányi dékánhelyettesévé választották, majd 2000-ben a Kar dékánja lett, ezt a tisztségét 2008-ig töltötte be. 2010. március 22-én az ELTE rektorává választották 2010. augusztus 1-jétől négy év időtartamra. 2012. július 1-jétől a Magyar Rektori Konferencia elnöke volt.

1991-ben védte meg kandidátusi disszertációját a Magyar polgári börtönügy kialakulása címmel, 2011-ben pedig akadémiai doktori értekezését. 1998 és 2001 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal kutatott, 1999-ben habilitált. 2007−től a Magyar Jogászegylet Jogtörténeti Osztályának elnöke, 2008-tól a Magyar Börtönügyi Társaság elnöke, ezen kívül a Magyar Tudományos Akadémia nem akadémikus köztestületi tagok választott közgyűlési képviselője volt.

Munkássága

szerkesztés

Kutatási területe a magyar alkotmány- és jogtörténet. Kutatásai során a Rákóczi-szabadságharc államának jogalkotási kérdéseivel, a magyarországi cigányság történetének jogtörténeti kérdéseivel, a magyar büntetés-végrehajtási jog történetével, a polgári börtönügy kialakulásával, az európai parlamentarizmus történetének kérdéseivel foglalkozott. Publikációit elsősorban magyar és német nyelven adja közre.

  • Magyar alkotmánytörténet, Osiris Kiadó, Budapest, 2005., ISBN 9633895324,
  • Magyar jogtörténet, Osiris Kiadó, Budapest, 2007., helytelen ISBN kód: 9633899014 ,
  • Régi idők tömlöcei, Rubicon-Ház Bt., Budapest, 2010., ISBN 9789639839069,

Főbb tanulmányai

szerkesztés
  • A Rákóczi-szabadságharc országgyűlései. Jogtörténeti Értekezések 11. Budapest (1981)
  • A büntetőjogi felelősségre vonás intézményi hátterének kialakítása a 18–19. században. Az önálló magyar büntetés-végrehajtás jogi és szervezetei kereteinek kiépítése. (A jogi felelősség és szankciórendszer elméleti alapjai 14.) Budapest (1990)
  • A magyar polgári börtönügy kezdetei. Jogtörténeti értekezések 17. Budapest (1995)
  • A polgári börtönügyi tudományosság a XIX-XX. század Magyarországán. Jogtörténeti Értekezések 20. Budapest (1997, 2000)
  • Strafrechtsgeschichte an der Grenze des nächsten Jahrtausendes. Rechtsgeschichtliche Abhandlungen 27. Budapest (2003)
  • Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet. Budapest (2003)
  • Magyar alkotmánytörténet (szerzői munkaközösség, szerk. Mezey Barna) Budapest (1995, 1996, 1998, 1999, 2001, 2002, 2003)
  • Magyar jogtörténet (szerzői munkaközösség, szerk. Mezey Barna) Budapest (1996, 1997, 1999, 2003, 2004, 2007)
  • Strafverfolgung und Staatsraison / Deutsch-ungarische Beiträge zur Strafrechtsgeschichte. Rothenburger Gespräche zur Strafrechtsgeschichte. Band 6. Gießen (2009)
  • "Öszve-szövetkezett Szövetségünknek kötele" A jogalkotás alkotmányos keretei a Rákóczi-szabadságharcban. Budapest (2009)
  • Régi idők tömlöcei. (Büntetések, börtönök, bakók) Budapest (2010)

Díjai, elismerései

szerkesztés
  • Magyar Jogász Szövetség Aranykoszorús Jelvény 1989 (MJSZ)
  • Az évfolyam legjobb előadója / Az év előadója 1991, 1992, 1993, 1999, 2002, 2003, 2005 (ELTE ÁJK HÖK)
  • "A hű barátságért aranyoklevél" a cigányságért folytatott évtizedes munkáért 2000 (Cigány Tudományos és Művészeti Társaság)
  • Rendvédelem történetéért Érdemkereszt 2003 (Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság)
  • Emberi jogokért Emlékplakett 2004 (Igazságügyi miniszter)
  • a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje 2005 ("A jogászképzés tartalmi megújításában és értékes hagyományainak megőrzésében végzett tevékenységéért, oktatói, kutatói és vezetői munkásságáért" – a Magyar Köztársaság elnöke)
  • Bishinger József Ezüst Emlékérem 2005 (Győr Megyei Jogú Város polgármestere)
  • Mestertanár Aranyérem 2005 (Országos Diákköri Tudományos Tanács)
  • Pázmány Péter Felsőoktatási Díj 2006 (Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány)
  • Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Ezüst Emlékérme 2008 (KRE ÁJK dékánja)
  • Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme 2008 (ELTE szenátusa)
  • Bocskai-díj 2017 (Sapientia EMTE)

Külső hivatkozások

szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés