Főmenü megnyitása

Mire megvirrad

francia film, 1939, Marcel Carné

A Mire megvirrad (Le jour se lève) 1939-ben bemutatott fekete-fehér francia filmdráma Marcel Carné rendezésében. Magyarországon 1941. október 10-én mutatták be.

Mire megvirrad
(Le jour se lève)
1939-es francia film

Jean Gabin 1939.jpg
Rendező Marcel Carné
Műfaj
Forgatókönyvíró Jacques Prévert
Jacques Viot
Főszerepben Jean Gabin
Jacqueline Laurent
Arletty
Jules Berry
Zene Maurice Jaubert
Operatőr Curt Courant
André Bac
Philippe Agostini
Albert Viguier
Vágó René Le Hénaff
Jelmeztervező Boris Bilinsky
Díszlettervező Alexandre Trauner
Gyártás
Gyártó Sigma Production, Vauban Production
Ország Franciaország
Nyelv francia
Játékidő 87 perc
Forgalmazás
BemutatóFranciaország 1939. június 17.
Magyarország 1941. október 10.
További információk

Tartalomjegyzék

CselekményeSzerkesztés

A film elején François, a vasgyári munkás (Jean Gabin) dulakodás közben lelövi Valentint, az állatidomárt (Jules Berry). Ezután elbarikádozza magát a panzióban lévő szobájában. Hamarosan megjelenik a rendőrség. Miközben körülveszik a szobát, a jelenben játszódó történetet visszaemlékezések sora szakítja meg: újraéled a múlt, ahogy a férfi a gyilkosságig eljutott.

François megismerkedik Françoise-zal (Jacqueline Laurent), a virágárus lánnyal és beleszeret. Egy alkalommal felkeresi őt szegényes szobájában, ábrándoznak a jövőről, de az estét nem tölthetik együtt, mert a lánynak találkája van. A férfi követi és meglesi, amint a lány bemegy egy színházba, ahol Valentin-nel, a kutyaidomárral találkozik. Valentin-t jól ismeri a másik virágárus lány is, Clara (Arletty). Tőle tudja meg François, hogy a már idősödő kutyaidomár hazug, lelkiismeretlen alak és csak bolondítja a tapasztalatlan Françoise-t. Korábban Valentin azt hazudta, hogy Françoise tulajdonképpen a törvénytelen gyereke, és ő csak apai szeretettel közeledik a lányhoz. François azonban már tudja az igazat, és amikor Valentin pisztollyal a zsebében felkeresi a panzióban lévő szobájában, kérdőre vonja őt. Valentin szemforgató alakoskodása és hazugságai miatt a becsületet mindennél többre tartó François lassanként elveszti önuralmát és Valentin-t annak pisztolyával lelövi.

Most pedig egyedül van a szobában, szemben az őt ostromló rendőrökkel. Helyzete reménytelen. Két rendőr az épület tetejéről füstgránátot készül bedobni a szoba ablakán. Mielőtt megtehetnék, François agyonlövi magát.

Filmtörténet, kritikaSzerkesztés

Franciaországban a Vichy-kormány 1940-ben betiltotta a filmet azzal az indokkal, hogy az demoralizáló és hozzájárulhat a nemzet vereségéhez. A háború utáni felújításkor ismét nagy sikerrel vetítették.

A film egy munkásember szerelmét és kilátástalan küzdelmét mutatja be, akit a megaláztatás, a becstelenség gyilkosságba hajszol. A külső erőknek és saját indulatainak kiszolgáltatva eleve bukásra van ítélve. Öngyilkossága védekezés és tiltakozás az embert lealacsonyító erők ellen. „Nem zökken ki az idő, a katarzis lassan parázslik el.”[1] A drámai helyzet, a központi figura és a hangvétel hasonlósága miatt a Mire megvirradot gyakran Carné korábbi filmjével, a Ködös utakkal összefüggésben ismertetik.

Veress József a film erőteljesebben realista vonásait emeli ki, melyben a párizsi utcák világának, a gyár és a tárgyi környezet ábrázolásának nagyobb szerep jut. Nemes Károly filmesztéta szerint a két Carné-filmben az 1930-as évek társadalmi helyzetének hatására eluralkodik a pesszimizmus: „A fekete film – fogalom, mely korábban a külvárosi-alvilági környezetben játszódó alkotásokat jelölte, most más értelmet kap: a pesszimizmusét.”[2] „Egyesek e filmekkel kapcsolatban az egzisztencializmus sartre-i irányzatára utalnak – a magányosság problémájának jelentkezésére gondolva. Aligha lehet azonban ilyen ideológiai-világnézeti hatásról beszélni – nyilvánvaló, hogy a pesszimista atmoszféra e filmekben az adott társadalmi helyzet közvetlen sugallatára alakult ki.”[3]

Ulrich Gregor és Enno Patalas filmtörténete más szempontokkal közelít a filmhez. „A Mire megvirrad minden eddiginél ékesebben bizonyította, hogy a Carné filmjeire általában alkalmazott „költői realizmus” címke csak igen korlátozott érvényű.”[4] Ehelyett a könyv az ún. „fekete költészet” impresszionista és fatalista vonásait, a „tragikum iránti hajlam”-ot hangsúlyozza. Nem ért egyet a pesszimista értékeléssel sem: „A Mire megvirrad nem a beletörődés filmje, amint oly gyakran állítják, hanem legalább ugyanilyen mértékben a tiltakozásé és az ellenállásé is. (…) „mindmáig jóval élőbbnek tűnik, mint például az agyondicsért Les Enfants du paradis (Szerelmek városa)…[5]

Főbb szereplőkSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Vaskó Péter, i. m.
  2. Nemes Károly, i. m. 274. o.
  3. Nemes Károly, i. m. 275. o.
  4. Gregor–Patalas, i. m. 177. o.
  5. Gregor–Patalas, i. m. 177. o.

ForrásokSzerkesztés

  • Mire megvirrad az Internet Movie Database oldalon (angolul)
  • (1941. október 13.) Mire megvirrad (PDF). Magyar Film 3. évf. (41. szám), 10. o. (Hozzáférés ideje: 2013. szeptember 21.)  
  • Veress József. Kétszáz film. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 130. o. (1969) 
  • Georges Sadoul. A filmművészet története, ford. Szávai Nándor, Budapest: Gondolat Kiadó, 312. o. (1959) 
  • Ulrich Gregor, Enno Patalas. A film világtörténete, ford. Félix Pál, Budapest: Gondolat Könyvkiadó, 175–176. o. (1966) 
  • Nemes Károly. A filmművészet útján. Budapest: Magvető Kiadó, 274–275. o. (1968) 
  • Vaskó Péter: Francia külvárosfilm – Az éhség ünnepei. Scripta / Filmvilág, 2002. (Hozzáférés: 2013. szeptember 20.)