Miskolci Keresztény Szemle

A Miskolci Keresztény Szemle a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) miskolci csoportja által alapított ökumenikus kulturális folyóirat. Nyomtatott formában negyedévente 96 oldalon jelenik meg, 2017-től saját honlappal és Facebook-oldallal rendelkezik. A lap mottója: „Konszenzus és paritás”.

Az MKSZ címlapja

TörténeteSzerkesztés

A folyóiratot azzal a céllal alapították 2005-ben, hogy a KÉSZ rendezvényein elhangzott előadások szélesebb körben megismerhetőbbé váljanak. Az előadások szerkesztett szövegén kívül a lap közli miskolci kötődésű szerzők lap profiljához illeszkedő, illetve a város tágabb környezetének egyházi életével kapcsolatos írásokat is. Kiemelten foglalkozik az egyházak társadalmi, valamint a keresztények közéleti szerepvállalásával kapcsolatos eseményekkel. A címlapon a szerzők felsorolásán kívül megjelenik a lap indulásától kezdődő számozással az aktuális lapszámra utaló érték. A lap az Eszmék és Értékek Alapítvány[1] támogatásával 15 éven keresztül negyedéves rendszerességgel jelent meg. 2020-tól a folyóirat az Éltető Lélek Alapítvány[2] támogatásával jelenik meg.

A lap rovataiSzerkesztés

  • Évfordulók
  • Ünnepek-alkalmak
  • Egyházak, teológiák, hitvallások
  • Egyházak és társadalom
  • Egyházak és történelem
  • Egyházak és kultúra

A lap főszerkesztőiSzerkesztés

Tipográfia és nyomdai munkákSzerkesztés

  • Tipográfia: Keglovics János
  • Nyomda: Tipo-Top Nyomda, Miskolc
  • Felelős vezető: Solymosi Róbert

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés