Holdhalfélék
A holdhalfélék (Molidae) a csontos halak (Osteichthyes) főosztályának sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, ezen belül a gömbhalalakúak (Tetraodontiformes) rendjébe tartozó család.
 | ||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Evolúciós időszak: Középső eocén - jelen | ||||||||||||||||||||||||||
 Holdhal (Mola mola)
| ||||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Holdhalfélék témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Holdhalfélék témájú kategóriát. |
Ebbe a halcsaládba 5 élő faj tartozik.
Előfordulásuk szerkesztés
A holdhalfélék a legnagyobb csontos halak. Legnagyobb fajuk maga a holdhal (Mola mola), amelynek legnagyobb példányai 3,3 méter hosszúak és több, mint 2 tonnásak.[1] Hát- és hasúszójuk igen hosszú, a farkuk nagyon rövid.
Az összes hal közül nekik van a legkevesebb csigolyájuk, főleg a holdhalnak. Bőrük eléggé durva. Farkukból majdnem teljesen hiányzik a csont, és csontvázuk nagy része porcos. Bőrükön nincsenek csontos lemezek, csak vastag porcos képződmények. E halcsaládnak nincs úszóhólyagja. Húsuk a sünhalfélékhez és gömbhalfélékhez hasonlóan méreganyagot tartalmaz, de nem olyan sokat, mint kisebb rokonaiké.
A halak a helyváltoztatáshoz a két nagy úszójukat használják. A hátsó úszót, ami tulajdonképpen egymásba érő hát- és hasúszó, csak a stabilizálásra használják. Az irányváltoztatáshoz a kopoltyújukból nyomnak ki erős vízsugarat.[1] Ehhez néha az úszókat is használják. Amikor mozognak, úgynéznek ki mintha „repülnek” és nem úsznának.[2]
Beszámolók vannak arról, hogy a holdhalfélék garatfogaik összedörzsölésével hangokat is képesek kiadni. A garatfogak hosszúak, karomszerűek. Mint a többi gömbhalalakúnak, a holdhalfélék fogai is összenőttek, csőrszerű képződményt hozva létre. E „csőr” miatt a halak képtelenek becsukni a szájukat. Bár szájizmaik erősek, e halak főleg medúzákkal és egyéb puha szövetű állatokkal táplálkoznak, de néha halakat és rákokat is elkapnak.[1]
A holdhalfélékre sok élősködő tapad, emiatt el-el látogatnak a zátonyokra, ahol a tisztogatóhelyeken kisebb halak megtisztítják őket.[2]
Rendszerezésük szerkesztés
A családba az alábbi 3 élő nem és 2 fosszilis nem tartozik:
- Masturus Gill, 1884 - 1 élő faj
- Mola Kölreuter, 1766 - 3 élő faj és 1-2 fosszilis faj
- Ranzania Nardo, 1840 - 1 élő faj és 5 fosszilis faj
- †Austromola Gregorova et al., 2009 - kora miocén; 1 faj[3]
- †Eomola Tyler & Bannikov, 1992 - középső eocén; 1 faj[4]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b c Keiichi, Matsura & Tyler James C..szerk.: Paxton, J.R. & Eschmeyer, W.N.: Encyclopedia of Fishes. San Diego: Academic Press, 231. o. (1998). ISBN 0-12-547665-5
- ↑ a b Alastair Fothergill (director), David Attenborough (narrator). Blue Planet, Seas Of Life Episode 3 [Television series]. BBC Worldwide, Ltd.. ISBN 0-563-38498-0.
- ↑ (2009. június 12.) „A giant early Miocene sunfish from the North Alpine Foreland Basin (Austria) and its implication for molid phylogeny”. Journal of Vertebrate Paleontology 29 (2), 359–371. o. DOI:10.1671/039.029.0201.
- ↑ (1992) „New genus of primitive ocean sunfish with separate premaxillae from the Eocene of Southwest Russia (Molidae, Tetraodontiformes)”. Copeia 1992 (4), 1014–1023. o, Kiadó: Copeia, Vol. 1992, No. 4. DOI:10.2307/1446631.
Fordítás szerkesztés
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Molidae című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
