Mollwitzi csata
A mollwitzi csatában, a Breslautól 20 km-re délkeletre található (ma Małujowice nevű) falunál, 1741. április 10-én mérte az első vereséget Poroszország a Habsburgokra az első sziléziai háború során. A csatában mindkét fél súlyos harcászati hibákat vétett, de végül a poroszoknak sikerült felülkerekedni és ezzel megerősítették korábbi eredményeiket.
Mollwitzi csata | |||
Porosz gyalogság a mollwitzi csatában egy 19. századi ábrázoláson | |||
Konfliktus | első sziléziai háború | ||
Időpont | 1741. április 10. | ||
Helyszín | Mollwitz, Szilézia | ||
Eredmény | porosz győzelem | ||
Szemben álló felek | |||
| |||
Parancsnokok | |||
| |||
Szemben álló erők | |||
| |||
Veszteségek | |||
| |||
é. sz. 50° 51′ 00″, k. h. 17° 24′ 36″50.850000°N 17.410000°EKoordináták: é. sz. 50° 51′ 00″, k. h. 17° 24′ 36″50.850000°N 17.410000°E | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Mollwitzi csata témájú médiaállományokat. |
A seregek felvonulása
szerkesztésWilhelm Reinhard von Neipperg vezetésével 1741 márciusában érkeztek osztrák csapatok Szilézia visszafoglalására, mely területet a poroszok 1740 decemberében Neisse és Brieg erődítményeinek kivételével megszállás alatt tartották. Mielőtt még II. Frigyes porosz király a csapatait összegyűjthette volna a téli szállásaikról, az osztrákok Briegig nyomultak előre, és így elvágták az összeköttetését Breslauval és Berlinnel.
Így Frigyes arra kényszerült, hogy északnak vonuljon és támadást intézzen az osztrákok ellen. Frigyes nem a megszokott módon a távol a vonalak mögötti harcálláspontról vezényelte a csapatait, hanem szükségesnek érezte, hogy az egyik első vonalbeli szárny vezetését vegye át. Fogságba esésének esetére 1741 tavaszán Heinrich von Podewils miniszterének a következőket hagyta meg: „Amennyiben egy szerencsétlen véletlen folytán fogságba esnék, azt parancsolom Önnek, hogy távollétem ideje alatt a parancsaimat ne teljesítse, hanem a testvéremet tanácsokkal lássa el és az államot semmiféle méltatlan cselekedettel le ne alacsonyítsák az én kiszabadításom érdekében […] csak addig vagyok király, amíg szabad vagyok.” – „Je ne suis roi que lorsque je suis libre.” Ez lett a király egyik leggyakrabban idézett mondata.
A poroszok április 10-én reggel hét órakor találtak a Mollwitznál hóviharban táborozó osztrákokra, a foglyul ejtett katonák pedig elárulták nekik Neipperg seregének pontos elhelyezkedését is. A porosz sereg 31 zászlóalja és 35 lovasszázada összesen 23 400 főt számlált és 53 ágyúval rendelkezett. 10 órakor a porosz sereg a mély hó ellenére öt oszlopba rendeződve megindult Mollwitz irányába. A hóesés és a nagy köd okozta rossz látási viszonyok révén a poroszok 2000 lépésnyire meg tudták közelíteni az osztrák tábort, mire azok észlelték a támadókat. Neipperg a szállása ablakából látta már a poroszokat, míg a csapatai jó része még aludt. Ráadásul a serege az északnyugati vonulási iránynak megfelelően volt felállítva, a poroszok pedig délkeletről érkeztek. Az ellenség meglepettsége láttán Frigyes úgy határozott, hogy a csapatait a begyakorlott kétvonalas hadrendbe rendezve állítja fel, és egy mintaszerű támadást hajt végre – ahelyett, hogy azonnali támadást rendelt volna el. Ennek során rosszul mérte fel a jobbján lévő folyótól való távolságot, és több alakulatot a folyó kanyarulata mögé irányított, így azok nem tudtak beavatkozni a küzdelmekbe, más alakulatokat a hadrendre merőlegesen állított fel ugyanitt a jobb szárnyon. Állítólag Schwerin felhívta a figyelmét arra, hogy a távolságokat rosszul becsülte fel, de tanácsát nem vette figyelembe. Erről később így emlékezett vissza: „Akkoriban nem volt elég rálátásom, hogy abból profitálhattam volna.” Így az osztrákok időt nyertek a seregük csatarendbe állításához, és odalett a meglepetés előnye.
A csata lefolyása
szerkesztésNeipperg közel 20 000 emberrel rendelkezett, de ebből csak 18 volt gyalogsági zászlóalj és ágyúja is csak 18 volt, ellenben volt 86 lovasszázada. 13:30-kor a porosz tüzérség tüzet nyitott és hatékonysága nagy gondot okozott az osztrákoknak. 14:00-kor Karl Joachim von Römer altábornagy, az osztrák balszárnyon lévő 4500 fős lovasság parancsnoka úgy döntött, hogy hat ezredével a porosz ágyúk hatókörén kívül maradva megtámadja a Friedrich von der Schulenburg vezette porosz jobbszárnyat. A poroszok jobbszárnyán lévő lovasságot megfutamították, majd a jobb szárnyukon lévő gyalogságra vetették magukat. Kaotikus állapot lett úrrá a poroszok soraiban, a helytelenül felállított gyalogság volt, hogy a saját csapatokat lőtte. A 11. vértes-ezred személyesen Frigyes által vezetett ellentámadását is meghiúsították.
Végül a gyalogság sortüzei megállították Römer lovasságának a rohamát. Ebben különösen nagy szerepet játszottak a Winterfeldt és a Bolstern gránátos-zászlóaljak, melyek a terepviszonyok folytán véletlenszerűen a két támadó vonal két szárnya között lettek felállítva, és így meg tudták akadályozni az osztrák lovasságot abban, hogy betörhessenek a porosz vonalak közé. A porosz gyalogság sortüzében Römer altábornagy is életét veszítette egy fejlövés következtében. Időközben az osztrák tüzérség is belőtte magát a fenyegetett porosz jobbszárnyon.
Frigyes ebben a kritikus pillanatban Kurt Christoph von Schwerin tábornagy tanácsára, aki a király életét meg akarta óvni, Oppeln irányába elmenekült a csatatérről. Oppelnt viszont már megszállták az osztrákok, mire odaért, ezért éjfél után visszaindult Mollwitz irányába, és útközben Löwennél érte a hír, hogy a csatát megnyerték. A porosz gyalogság ugyanis az újabb, bal szárnyon indított osztrák lovassági roham visszaverése után Schwerin vezetésével feltűzött bajonettekkel támadásra indult, és eldöntötte a csatát.
Mikor már mindkét szárny parancsnoka elesett, egyik tisztje megkérdezte Schwerint, hogy melyik irányban vonuljanak vissza. "Az ellenségeink holttestei felett vonulunk vissza!" – hangzott híressé vált válasza.
Összegzés
szerkesztésA csata során az osztrákok 5340, a poroszok 5500 embert veszítettek. Más források a porosz veszteséget 4900-ra (a 24 000-ből), az osztrákot 4500-ra (19 000-ből) teszik. A csata kimenetelében döntőnek bizonyult a porosz gyalogság fegyelmezettsége és az általuk használt kovás puskák nyújtotta nagyobb tűzgyorsaság, melynek köszönhetően percenként 4-5 sortüzet is tudtak lőni, és így jóval hatékonyabbak voltak az osztrákoknál.
A porosz lovasság visszavonulását gyakran annak „csődjeként” értékelik. Frigyes megítélése szerint: „A lovasság annyit sem ér, hogy az ördög elvigye”. A Mollwitznál szerzett tapasztalatok nagyban befolyásolták a később bevezetett reformok során a huszárság alkalmazására vonatkozó rendelkezéseket és irányelveket. 1741-től nagyobb számban alkalmaztak huszárezredeket a könnyű lovasság szerepkörében az ellenséges erők felderítésére és a saját szárnyak védelmére.
Frigyes megfogadta, hogy soha többet nem hagyja el a csatateret, és ehhez a fogadalmához hű maradt. Később megjegyezte, hogy "Mollwitz volt az én iskolám." Innentől a hadvezetési stílusát az agresszió jellemezte, és a csapatait is ebben a szellemben képezte ki. A lovasságnak meghagyta, hogy soha ne várja állva az ellenséges lovasság rohamát. "A porosz hadsereg mindig támad" – hangoztatta gyakran.
A csata után az osztrákok Neiße erődjébe vonultak vissza, a poroszok így újra helyreállították az összeköttetést Alsó-Sziléziával és ismét ostrom alá vehették Brieget. Neipperg felmentési kísérletét meghiúsítva végül május 4-ikén sikerült megadásra kényszeríteniük a várat. A mollwitzi győzelem sokat javított Poroszország külpolitikai megítélésén, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Franciaország szövetségre lépjen vele az osztrák örökösödési háborúvá szélesedő konfliktusban.
1878. november 5-én a porosz győzelem emlékére egy obeliszket állítottak a csata helyszínén.
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of Mollwitz című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Schlacht bei Mollwitz című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.