Főmenü megnyitása

Molnár György (színművész)

magyar színész, színházigazgató

Molnár György (Müller György, Nagyvárad, 1830. április 13.Budapest, 1891. szeptember 30.) színész, rendező és színigazgató, a budai Népszínház megteremtője.

Molnár György
Molnár György körülbelül 40-45 éves korában
Molnár György körülbelül 40-45 éves korában
Életrajzi adatok
Születési név Müller György
Született 1830. április 13.
Nagyvárad
Elhunyt 1891. szeptember 30. (61 évesen)
Budapest
Sírhely Fiumei Úti Sírkert
A Wikimédia Commons tartalmaz Molnár György témájú médiaállományokat.
Molnár György saját, Bem hadjárata című darabjának címszerepében

ÉleteSzerkesztés

Nagyváradon született, ahol atyja Müller Antal egyházi kántor volt és az 1836. évi nagy tűzvész alkalmával a lángok áldozata lett. Édesanyja Fercser Anna. 1846-ig tanult szülővárosában az ottani gimnáziumban; ekkor Pápára ment és a Komáromy Sámuelnek alakuló színésztársulatához állott be mint cédulakihordó és színházkellékes. Müller családi nevét Molnárra változtatta. 1847-ben Pozsonyban az országgyűlés alatt már kisebb szerepekben játszott. 1848-ban beállott honvéd tüzérnek. A harc végeztével egy ideig elvonultan élt, de 1850-ben ismét színésszé lett Kilényi társulatában; tíz évig vándorszínész volt és mint fölkapott szerelmes színész csűrökben, pajtákban játszotta a Rómeókat, olykor-olykor megmérkőzve Hamlet és Bánk bán színpadi problémáival is. 1855-ben Pesten a Nemzeti Színházban is vendégszerepelt. 1857. február 23-án Győrszentmártonban házasságot kötött Hetényi Laurával.[1]

1858-ban igazgató lett és társulatával megfordult Debrecenben, Pécsett, Kassán, Pozsonyban és Balatonfüreden. 1860 őszén Szegeden volt. Mikor 1861-ben a fővárosba jött, hogy Alsdorftól, a német direktortól kibérelje a Krisztinavárosi Színkört, már kész színész volt, aki célul tűzte ki reformálni a színpadi technikát, lerombolni avult formáit. A budai Népszínházat 1861. szeptember 11-én nyitotta meg. És ekkor Molnár igazgatása alatt egy fényes korszak következett a budai színészet életében. Bem apó című harcias látványosságot százötször adták elő egymásután. Ezen színmű előadásának híre még József Károly főherceget is arra csábította, hogy polgári ruhában végig nézze a darabot, melynek próbáit Molnár a Vérmezőn tartotta. Hasonló sikert ért el az Ördög pilulái című látványosság. A színházat barátnője, Batthyányiné Apraxin Júlia grófnő anyagilag támogatta, darabokat írt és színésznőként is fellépett. 1863-ban elkísérte Júliáját Párizsba, ahonnan látványos szcenikai megoldásokkal tért haza. De a zseniális igazgatót távollétében egy kulisszaforradalom megbuktatta. 1864-ben megszüntette előadásait és újra vidékre ment mint színigazgató. 1867-ben megnyílt számára újra a budai színház, melyet 1869-ig vezetett. 1870. január 24-én Pesten, a Kálvin téri református templomban feleségül vette Kocsisovszky Borcsát, a tanúk Rákosi Jenő író és Vasvári Kovács József színész voltak.[2]

1870-ben a Nemzeti Színházhoz szerződtették első tragikusnak, később rendezőnek. A Valeriában tüntette ki magát legelőször a Nemzeti Színházban a színpadi felvonulások nagyszerű elrendezésével. Még nagyobb sikert ért el a Brankovics György operának rendezésével és részben annak a fényes kiállításnak köszönhette, hogy ez 1874-ben kilencszer került színre egymásután. Nemsokára az igazgatósággal való súrlódások miatt megvált a Nemzeti Színháztól. A Népszínháznál is csak fél évet töltött mint rendező; hasonlóan rövid volt kolozsvári igazgatói pályája. Ettől kezdve mint shakespeare-i alkotások ábrázolója folyton a vidéken bolyongott, faluról-falura járt apró siralmas viszonyok közt tengődő truppokkal, hogy Lear királyt és III. Richárdot eljátssza. Utoljára 1884-ben lépett színpadra Selmecbányán. 1891 januárban nyugalomba vonult és Budapesten élt. Ő volt az első modern értelemben vett magyar rendező, aki a technikai fogások és látványosságok iránt nagy érzékkel bírt. Foglalkozott a színpad elméletével is.

ÍrásaiSzerkesztés

Cikkei a Magyar Sajtóban (1856. 248. sz. Vázlatok a magyar vidéki szinvilágból, 1857. 186. Állandó szinházak Nagyvárad és Debreczenben, 231. Egressy Gábor vendégjátékai Nagyváradon, 1864. 182., 183. Felvilágosítások a budai népszinház ügyében, 206. A budai népszinház ügye; 239. A népszinház vetója, 250. Viszonzása igazgatása ügyében, 1865. 8., 9., 11. A debreczeni állandó szinház); a Vasárnapi Ujságban (1861.); a Divatcsarnokban (1861. 2. sz. borítékon, Felhivás a balatonfüredi nyári szinház érdekében); a Hölgyfutárban (1864. II. 15., 16. sz. Felvilágosítások a budai népszinház ügyében, Nyilt levél tagtársaimhoz); az Ország Tükrében (1865. A debreczeni állandó szinház); a Sürgönyben (1865. 108., 109. sz. Budavárosi nyári szinház mint aranybánya); a Reformban (1870. 87. sz. A magyar színiképezde és a népszinműi genre); a Figyelőben (1872. Dawison III. Richardban); a Kelet Népében (1874. 10-19. sz. Lear király, tanulmány a szinművészet köréből); a Zalai Közlönyben (1877. 94., 95. sz. Shakspere Lear király magyarázata); a Biharban (1879. l. sz. Richard a trónig, mutatvány III. Richard király cz. nagyobb tanulmányából); a Pesti Hirlapban (1880. 168. sz. Kolozsvári élményeim, 194. A magyar szinészet ponyvasátrai és fényes palotái); a Magyarország és Nagyvilágban (1880. A vándorszinészet tragikomikus képe, 1881. Magyar szinészek a szabadságharcz után); a Szinházi Évkönyvben (1881. A Burgszinházban); a Fővárosi Lapokban (1881. A kolozsvári szinvilágból 1850-51., A szabadkai szinház első éve 1854-55.); a Pesti Hirlapban (1884. 355. sz. A nemzet bárója: Bizai); a Szegedi Hiradóban (1884. Karácsonyi melléklete, Vándorszinészek karácsonya); az Alföldben (1885. 283. sz. Vas Gereben iróasztala); a Szinészeti Közlönyben (1885. A balatonfüredi szinészek); a nagyváradi Szabadságban (1885. 47., 48. sz. Szinészeti emlékek, 221-223. sz. A temesvári első magyar szinidény alkalmából, 1886. Szinügyünk és «nyelvében él a nemzet»); az Ország-Világban (1885. A magyar szinészet évfordulója); a Szinészek Lapjában (1887. 43., 44. sz. Antonius és Cleopatra: Shakespeare tragédiája a bécsi várszinházban, Dingelstedt jelenetezése szerint, Wolter, Sonnenthal); a Nagyváradi Hirlapban (1891. Gyermek szinész előadása Nagyváradon); a Szinművészeti Lapokban (1894. M. reliquiáiból; M. levele Váli Bélához, Szeged, 1887. febr. 15.).

MunkáiSzerkesztés

  • III. Napoleon szinházi szabadalom törvénye. Pest, 1865.
  • A népszinházi eszme. Buda, 1868.
  • A budai népszinházi ügyek és: Alaptervvázlat egy részvénytársulat által Pesten alapítandó operette-, látványos és népies magyar szinházra. Buda, 1869. (Ism. Budapesti Közlöny 60. sz.).
  • A szinpad és titkai. Budapest, 1876.
  • Shakspere, III. Rikhárd király. Tanulmány. Szabadka, 1878.
  • Lear király. Tanulmány a szinművészet köréből. Debreczen, 1878.
  • A bécsi szinházakról. Szinművészeti és szinpadi tanulmány. Kolozsvár, 1879.
  • Világos előtt. Emlékeimből. I. Szabadka, 1880.
  • Világostól Világosig. Emlékeimből II. Arad, 1881. (Ism. Budapesti Hirlap 102. sz., P. Napló 270 sz.).
  • Világos után. Emlékeimből. III. Arad, 1882. (Ism. Nemzet 1883. 76., Főv. Lapok 53. sz.).
  • Gyöngyök és homokszemek. Shakspere Othello tragédiája és előadásáról. Szeged, 1885.) (2. bőv. kiadás, 1878-1885. Szeged, 1885.) Online
  • Gyöngyök és homokszemek. Molière Tartuffe vígjátéka előadásáról. Szeged, 1885.
  • Gyöngyök és homokszemek. Shakespeare Lear király tragédiája és előadásáról. Szeged, 1885.
  • A zsöllérlány. Népszinmű 3 felvonásban. Zenéjét szerzé Dankó Pista. Szeged, 1887. (Először 1887. jún. 5. a budai szinkörben, miután már néhány vidéki szinpadon előadatott. Ism. Szegedi Hiradó 1886. 284. sz., Ellenzék 1887. 258., Arad és Vidéke 1888. 278. sz.).
  • Az író utolsó forintja. Monolog. Bpest, 1891. (Monologok 32.).
  • Excelsior! vagy a szív és öntudat harcza. Bpest., 1891. (Monologok 35.).

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információSzerkesztés

  • A népszinház története és Molnár György. Az ország tükre 1864. 37-39. old. Online