Apraxin Júlia
Apraxin Júlia, született Julija Alekszandrovna Aprakszina (oroszul: Юлия Александровна Апраксина), (Bécs, 1830. október 16.[5] – Spanyolország, 1913. május 20.[6]) orosz származású grófnő, színésznő, írónő.
Apraxin Júlia | |
Apraxin Júlia (Marastoni József kőrajza) | |
Született | Julija Alekszandrovna Aprakszina Юлия Александровна Апраксина Bécs |
Elhunyt | 1913. május 20. (82 évesen)[4] Spanyolország |
Művészneve | Eiluj Nixarpa Budai Júlia |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | orosz |
Házastársa | |
Szülei | Yelena Bezobrazova Aleksandr Apraksin |
Foglalkozása | |
Színészi pályafutása | |
Tevékenység | színész |
A Wikimédia Commons tartalmaz Apraxin Júlia témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Élete
szerkesztésApraxin Júliát a Bécsben élő orosz házaspár – Alexandr Petrovics Apraxin gróf és Jelena Nyikolajevna Bezobrazova – gyermekeként anyakönyvezték 1830. október 16-án, de valószínűsíthető, hogy édesapja Esterházy József volt[* 1]. Apraxin gróf Bécsben szolgálatot teljesítő orosz diplomata, anyja a híres Bezobrazov család tagja volt.[7] A házaspár 1837-ben visszatért Oroszországba. Szülei válása után anyja 1841-ben férjhez ment Esterházy József grófhoz[* 2][* 3], akivel már 1828 óta szoros kapcsolatban volt, s aki saját lányának tartotta Júliát és akinek a birtokán, a Pozsony melletti Cseklészen éltek váltakozva Béccsel. [* 4][8] Júlia gondos nevelésben részesült, az akkori idők nőknek szánt ismereteinél jóval többet sajátított el – mind családja jóvoltából, mind saját érdeklődéséből fakadóan. Nyelveket, irodalmat, filozófiát és asztronómiát tanult, s még asszonykorában is foglalkozott jogi és történelmi ismeretek szerzésével – magántanára Toldy Ferenc volt – s Lenhossék József professzor anatómiai előadásain is részt vett. Már gyermekkorában érdeklődött a színészet és irodalom iránt, nyolcévesen műkedvelő előadásban szerepelt és verseket is írt.[9]
1849. október 15-én házasságot kötött Batthyány Artúr gróffal. A gróf a kiterjedt család udvarhoz hű ágához tartozott, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején egy császári ezredben szolgált. Bécsben telepedtek le, ahol több mint tíz évig élték a felsőbb körök gondtalan életét. Estélyekkel, táncmulatságokkal, maszkabálokkal és kikocsizásokkal foglalták el magukat napról napra. 1850-ben a farsangi bálok szenvedélyes táncosa Ferenc József, a fiatal császár, a keringőhöz Apraxin grófnőt választotta partneréül. Az egyik álarcosbált 1852-ben rendezték a császári udvarban az átutazó Miklós és Mihály orosz nagyhercegek tiszteletére, és a résztvevőket művészi színes litográfiák örökítették meg (pl. Apraxin Júlia grófnőt Pálffy Rudolf gróffal[10]).[8]
Júlia már édesanyja bécsi otthonában központi alakja volt a társasági összejöveteleknek (regényírással is kísérletezett), és kedvelt személyisége lett a bécsiek körében. Így nem véletlen, hogy ifjabb Johann Strauss 1853-ban neki ajánlotta egyik polkáját, a Tanzi Bäri[11] (Táncoló medve) címűt, arra célozva, hogy Júlia úgy megtáncoltatja a férfiakat, ahogy a medvetáncoltató a medvéjét.[8] 1860-ban férjével átköltöztek Pestre egy Nádor utcai palotába. Nagy házat tartottak fenn, Júlia irodalmi szalonjában maga köré gyűjtötte a kor hírességeit, Prielle Kornélia, Hollósy Kornélia, Bulyovszky Lilla, Kánya Emília, Liszt Ferenc, Reményi Ede, sőt Jókai Mór is gyakori vendég volt itt. Az arisztokrácia részéről Waldstein János gróf, Szapáry Gyula – később miniszterelnök –, Vécsey József báró, Széchenyi Béla és természetesen a Batthyány család tagjai voltak vendégei. Először itt élte ki szereplési vágyait, ahogy barátnője, Kánya Emília írta: „Aztán … Júliára került a sor. Deklamált. A terem közepére állt, kiegyenesítette szép termetét, végignézett a hallgatóságán, és csengő, erős hangon, kissé idegen hangzású kiejtéssel, recitálta Petőfi hangzatos költeményeit: Ha férfi vagy, légy férfi ,/ S ne hitvány gyönge báb… Melegséggel, de túlzott erővel szavalt, és meglepetve néztem fel reá, annyi tűz, annyi szent hevület csengett végig szép, de szerintem kissé színpadias előadásán”.[9] Nagy tisztelője volt báró Eötvös Józsefnek, Széchenyi Istvánt többször is meglátogatta a döblingi elmegyógyintézetben. Széchenyi őt barátságosan fogadta, férjét viszont semmirekellőnek tartotta.[8]
Férje elhanyagolta, elhidegültek egymástól és egyik rajongójával, Vécsey báróval folytatott viszonya során 1861-ben elköltözött a Nádor utcából, és hamarosan elváltak.[* 5] Vécsey aztán házassági ígérete elől megszökött egy balerinával. A szerelmi dráma után néhány héttel Molnár György, a Budai Népszínház igazgatójának lett társa, akivel szorosan együttműködött annak színháza érdekében. Pénzügyileg támogatta (1862 júliusában 2000 forintot adományozott a színház részére), darabokat írt nekik és fel is lépett a színházban, Budai Júlia néven. Írásaiban és fellépéseiben központi elem volt a hazafiság, a magyarsághoz való tartozás kihangsúlyozása, az összefogásra felhívás. Színpadi és prózai történetei romantikus, valószínűtlen fordulatokban bővelkedő írások voltak.[9] Jókai Mór róla formázta az Egy ember, aki mindent tud című regényében Fantissát, a franciául író grófnőt, akinek regényét szeretője fordítja magyarra, de elszökik előle, amikor a grófnő férjétől elválva szabad lesz.[12]
1861. március 4-én A honfoglalók című drámáját adták elő a Nemzeti Színházban, 1862. április 7-én pedig Országgyűlési beszéd című háromfelvonásos vígjátékának volt a bemutatója ugyanott. Ekkoriban szavalta a nyilvánosság előtt Petőfi Sándor és Vörösmarty Mihály költeményeit. Hiába beszélnek c. regényét közölte Huszár Imre a Nefelejtsben 1860-ban Batthyányiné Eiluj Nixarpa névvel, illetve más lapokban is megjelentek írásai (Divatcsarnok, 1861; Délibáb, 1861).
Színésznői karrierje botrányt okozott, első színre lépésekor (1863. február 3., a Gyertyatartó és a Fél az örömtől egyfelvonásosokban) a páholyok tüntetően kiürültek, és ezzel a felsőbb körök szimbolikusan kivetették maguk közül a renitens grófnőt. A közönség viszont kíváncsisággal vegyes lelkesedéssel övezte a társadalmi pozícióját otthagyó színésznőt.[13][9]
1863-ban Párizsba utazott Molnárral, és ott próbálta folytatni színészi pályáját. A színházi siker elmaradt, s kedvese, Molnár György is elhagyta. Rossz körülmények közé került, vagyontalan és beteg volt. Szerencséjére családjával szemben megnyert egy örökösödési pert, és férjhez ment Lorenzo Rubio di Espinosához,[* 6] egy spanyol lovastiszthez. Párizsban éltek a francia arisztokrácia körében, ahol szintén jeles társaság látogatta szalonját. 1880-ban és 1894-ben két újabb regénye jelent meg. Izabella spanyol királynő párizsi emigrációjának udvartartásába került udvarhölgyként, szép fizetéssel. Férje halála után Spanyolországba költözött. 1913. május 20-án hunyt el, gyászjelentése két nap múlva jelent meg több madridi lapban[14], s 1913. május 24-én emlékeztek meg haláláról egy katolikus hetilapban.[8]
Napjainkban egyes szerzők női arszlánnak, dandynek[15] vagy éppen celebnek[16] próbálják beállítani. Ezekkel a típusokkal ellentétben Apraxin Júlia mindig mindent komolyan vett, teljes energiáját mozgósította szép és nemes céljai elérése érdekében, tanult, küzdött, rangját és vagyonát is feláldozta – ha arra volt szükség –, bár elszántsága valószínűleg nagyobb volt, mint a tehetsége.[8]
Szabadkőműves pályafutása
szerkesztésAz első néhány szabadkőműves nő közé tartozott, öt évvel Hadik-Barkóczy Ilona után és két évvel Maria Deraismes előtt lett szabadkőműves.
1880. június 14-én Madridban vették fel a Spanyol Nemzeti Nagyoriens 15. számú, Fraternidad Iberica (Ibéria Testvérisége) nevű szabadkőműves páholyába. Nyilván problémát jelentett a felvételt kérő neme, mert maga a nagymester adta meg az engedélyt ehhez. Az iniciáción a házigazda Fraternidad Iberica páholy tagjain kívül számos vendég-szabadkőműves vett részt, akik listája szabadkőműves neveikkel fennmaradt. Júlia magának a Buda szabadkőműves nevet választotta. Ezt követően még néhány nőt felvettek, de ez inkább kivétel volt, mint szabály. A Chaîne d'Union francia szabadkőműves lap részletesen beszámolt az esetről, és visszatért az avatás szabályosságára a házaspár párizsi nyilatkozata alapján (Júlia férje, Lorenzo is páholytag volt). A szabadkőműves lap Júlia 1880-ban megjelent regényét is figyelmébe ajánlotta a testvéreknek.
A felvétel jegyzőkönyvében szerepel Seoane nagymester elismerése Apraxin Júliának a francia hadsereg számára nyújtott szolgálatairól. Molnár György, Apraxin Júlia színész kollégája és kedvese visszaemlékezéseiben azt írta, hogy „a Párizsból kiadott, nagyobbára ő általa szervezett egyik tábori vöröskereszt egylet lévén a karlista háborút végig élte”. Ez lehetett tehát az a szolgálat, amelyet az Izabella királynő pártján álló spanyol szabadkőművesek oly nagyra értékeltek. Nem tudjuk, hogy a grófnő a felvételén kívül máskor is látogatta volna páholyának munkáit. Az viszont ismert, hogy még néhány nő felvétele után a nők felavatását abbahagyták, s inkább egy adopciós páholyt[* 7] hoztak létre 1892-ben a nők részére.[8][17]
Munkái
szerkesztés- On a beau dire, Paris, 1860 (Eiluj Nixarpa álnévvel), 2014-től reprintként megrendelhető: az Amazon-on, online elérés: Francia Nemzeti Könyvtár (Gallica)
- Ilona, regény 2 kötet, ford. Ágai Adolf, Pest, 1861 (Eiluj Nixarpa álnévvel, ismert. Divatcsarnok, eredetije Párizsban jelent meg 1860-ban)
- A honfoglalók (1861)
- Két nőszív, regény franciából ford. Toldy István, Pest, 1861, (Batthyányi Arthurné névvel, ismert. Nefelejts)
- Szeréndy Ilma naplója, franciából ford. Toldy István, Pest, 1862, (Batthyányi Júlia névvel, ismert. Nefelejts, eredetije Párizsban, 1861)
- Országgyűlési beszéd, háromfelvonásos vígjáték, bemutató: Nemzeti Színház, 1862. április 7.
- Fogság és szerelem, egyfelvonásos vígjáték, bemutató: Budai Színház, 1862. június 25.
- Kóra, a cigány, vagy a halászleány, népies dráma, bemutató: Budai Színház, 1863. ?
- Önvád térít, négyfelvonásos dráma, bemutató: Budai Színház, 1863. május 23.
- Quelques feuilles détachées des Memoires de la tragédienne hongroise, Paris, 1863 (Julie b. Apraxin névvel)
- L'Une ou l'autre?, Párizs, 1880 (Julie Apraxin Batthyány névvel)
- Deux Passions, avec une préface de M. Alexandre Dumas fils, Párizs, 1895 (Julie Apraxin Batthyány névvel)
Kiadótulajdonosa és főmunkatársa volt Batthyányi Júlia néven a Budai Lapoknak 1863. január 25-től június 28-ig, a lap megszűnéséig. Arcképe megjelent a Magyar írónők arczképcsarnoka c. műlapon, melyet Grimm rajzolt kőre és a Pollák-testvérek nyomtattak 1862-ben Pesten.
Megjegyzések
szerkesztés- ↑ A Literatúra 1934-es cikke szerint Jelena beleszeretett Esterházy Józsefbe, „s még az Apraxinnal való házassága idején, 1830 október 16-án született tőle egy Júlia nevű lánya, aki azonban az Apraxin-nevet viselte s Apraxin Júlia néven szerepelt […]”; másrészt Auernheimer 1934-es regényében – Saint-Aulaire 1926-os visszaemlékezéseire hivatkozva – szerepel Esterházy József és Jelena Bezobrazova – akkor még Apraxin gróf felesége – gyermekáldással kísért viharos szerelme.
- ↑ Gróf Esterházy József (1791. szeptember 24. – 1847. május 12.), királyi kamarás. Első felesége herceg Metternich-Vinneburg Mária volt, aki 1820-ban elhunyt. (Kovács 2013)
- ↑ A válást és a házasságot ugyan a pétervári ortodox érsekség engedélyezte, de a katolikus egyház szerint ez nem volt érvényes; ezért Apraxin gróf halála után 1845-ben Cseklészen katolikus szertartás szerint újra összeházasodtak.
- ↑ Az Apraxin-gyerekeket, Júliát és Demetert Georg Waldmüller, édesanyjukat és a kis Júliát pedig Anton Einsle festette le együtt. (Képek: Júlia, Demeter, Apraxin grófnő és leánya)
- ↑ Öt gyermekük született: Ilona (1850), Katalin (1852), Artúr (1854), Georgina (1854) és Tasziló (1858). Válásuk után a gyermekeket édesanyja (akkor már Helène Esterházy) nevelte, aki megszakította kapcsolatát Júliával, és nem engedte neki látni őket. (Kovács 2013)
- ↑ Júlia először 1867-ben házasodott össze Lorenzóval egy párizsi orosz ortodox templomban, azután 1876-ban Kolozsváron, áttérve az unitárius hitre, majd Batthyányi Artúr 1883-ban bekövetkezett halála után 1884-ben Párizsban harmadszor is hűséget esküdtek egymásnak római katolikus szertartás szerint. (Vári 2020 és Vári 2021)
- ↑ Adopciós páholy: férfi szabadkőművesek felügyelete alatt működő, nők számára létrehozott szabadkőműves páholy.
Hivatkozások
szerkesztés- ↑ opac.vatlib.it (angol, olasz és japán nyelven)
- ↑ BnF-források (francia nyelven)
- ↑ Batthyány-Apraxin, Julie Gräfin (BLKÖ)
- ↑ https://prensahistorica.mcu.es/va/catalogo_imagenes/grupo.do?path=1007606762
- ↑ Kovács 2013 valószínűsíti, Vári 2020 bizonyítja Apraxin Júlia születési dátumát, szemben a számos téves feltételezéssel
- ↑ Vári 2020 és Vári 2021 közelítőleg, La Correspondencia de España 1913 pontosan megadja Apraxin Júlia halálozási dátumát, szemben a számos téves feltételezéssel
- ↑ Kovács 2013
- ↑ a b c d e f g Vári 2020
- ↑ a b c d Barna 1934
- ↑ Apraxin Júlia és Pálffy Rudolf, litográfia, Leopold Müller, Bécs, 1852 (ZVAB - Zentrales Verzeichnis Antiquarischer Bücher, Hozzáférés: 2021. január 29.)
- ↑ Kottája: Strauss Jr Tanzi-Bäri-Polka, Op.134. Musopen. (Hozzáférés: 2021. január 28.), zenéje: Tanzi-Bäri Polka op. 134 - Johann Strauss II. YouTube
- ↑ Jókai 1874
- ↑ Apraxin 1863
- ↑ La Correspondencia de España 1913
- ↑ Mátay 2009
- ↑ Zádori 2010
- ↑ Vári 2021
- ↑ „Magyar írónők arczképcsarnoka”, első sor: Bajza Lenke, Jósika Júlia, Ferenczy, [?], Csernátoni Lóra , Madarassy Klotild , második sor: Teleki Bickersteth Janka , Vachott Sándorné, Szendrey Júlia, Fanni, Bulyovszkyné, Isidóra, Gr. Batthyány Artúrné, harmadik sor: Flóra, Gr. Zichy Malvinia, Szőlősy Nina, Kempelen Riza, Kisfaludy Atala, Emilia, negyedik sor: Karacs Teréz, Takács Éva (Jelezve: Kőre rajz. Grimm R, Nyomt. Pollák Testvérek Pesten 1862., Kiadja Pfeiffer Ferdinánd.) Országos Széchényi Könyvtár, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Lit/40
Források
szerkesztés- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I. (Aachs–Bzenszki). Budapest: Hornyánszky. 1891.
- Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4
- Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X
- Címszó: Apraxin Julia, Magyar Színművészeti Lexikon – Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent kötet internetes változata. Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, 56–58. o. (1929–1931)
- Bulyovszky Gyula (1863. február 20.). „Budai Julia”. Az ország tükre 2. évf. (6), 64–66. o.
- Bódis Mária (1997). „A grófnő fittyet hány (Apraxin Júlia, 1830-1917)”. Színház 30 (12), 41–42. o. ISSN 0039-8136.
- Hankiss János (1934). „Apraxin Júlia és Alfred de Vigny”. Egyetemes Philologiai Közlöny LVIII (7–8), 111–114. o.
- Kovács Eleonóra. Batthyányné (Budai) Apraxin Júlia, Széphalom, 19. kötet. a Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve, 463–476. o. (2009)
- Mályuszné Császár Edit (1959). „A Budai Népszínház és közönsége”. Tanulmányok Budapest Múltjából 13, 261-314. o. ISSN 0238-5597.
- Pukánszkyné Kádár Jolán. A Budai Népszínház története. Magyar Színházi Intézet (1979)
- Rónay Mária (1931. december 25.). „Különös asszonysorsok, Érdekes női figurák”. Magyar Hirlap XLI (12), 30. o.
- Vay Sándor (Sarolta). "NIXARPA EILUJ", A királyné poétája és más elbeszélések, Gróf Vay Sándor munkái, 4. köt. Országos Monográfia Társaság, 27–29. o. (1909)
Hivatkozott művek
szerkesztés- ↑ Apraxin 1863: La comtesse Julie B. Apraxin. Quelques feuilles détachées des Memoires de la tragédienne hongroise (francia nyelven). E. Dentu (1863)
- ↑ Auernheimer 1934: Auernheimer, Raoul. Gottlieb Weniger dient der Gerechtigkeit (német nyelven). Tal (1934)
- ↑ Barna 1934: Catherine Barna (Barna Katalin). Une femme de lettre du second Empire. La Comtesse Julie Apraxin. Sa vie, ses oeuvres – Batthyányné Apraxin Júlia grófnő (Eiluj Nixarpa) élete és művei, Études françaises (Francia tanulmányok) 12. (francia nyelven). L'Institut Français de l'Université de Szeged (A Szegedi Egyetem Francia Philologiai Intézete) (1934)
- ↑ Jókai 1874: Jókai Mór. II. fejezet, Egy ember, aki mindent tud. Franklin, 13–16. o. [1874]
- ↑ Kovács 2013: Kovács Eleonóra (2013). „„Hiába beszélnek” – Gróf Batthyány Artúrné Apraxin Júlia kísérlete a művészi-értelmiségi pályán”. Turul 86 (3), 89-99. o. [2022. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 1216-7258. (Hozzáférés: 2021. január 25.)
- ↑ La Correspondencia de España 1913: La Correspondencia de España , 1913. május 22., 8. oldal („página octava”, gyászjelentés a jobb alsó sarokban)
- ↑ Literatúra 1934: (1934. július 15.) „Eiluj Nixarpa, Egy szédületes asszonyélet regénye”. Literatura 9, 213–215. o.
- ↑ Mátay 2009: Mátay Mónika (2009). „Egy nődandy karrierje: képek Batthyány Apraxin Júlia életéből”. Médiakutató 10 (4), 81–86. o. ISSN 1586-8389.
- ↑ Saint-Aulaire 1926: Louis Clair de Beaupoil comte de, Saint-Aulaire. Souvenirs de mon ambassade à Vienne 1832−1841. (francia nyelven) (1926)
- ↑ Vári 2020: Vári, László. Buda, the first woman Freemason in Spain: life and career of countess Julia Apraxin (1830-1913), La masonería. Mito e historia en el III centenario de la fundación de la masonería moderna, Vol. 2. (angol nyelven). Sevillai Egyetem, 889–906. o. (2020). ISBN 978-84-472-3014-3
- ↑ Vári 2021: Vári, László (2021. január–június). „Women freemasons in Hungary since the beginnings” (angol nyelven). REHMLAC+ (Revista de Estudios Históricos de la Masonería Latinoamericana y Caribeña plus) 13 (1), 22-45. o. ISSN 2215-6097.
- ↑ Zádori 2010: Zádori Zsolt: Kékvér celeb a XIX. századból?. HVG, 2010. január 8. (Hozzáférés: 2014. augusztus 2.)
További információk
szerkesztés- Apraxin Júlia. Szabadkőműves Wiki. (Hozzáférés: 2014. augusztus 2.)