Mujei csata

az ókori Kína egyik legjelenősebb csatája (kb. i. e. 1046)

A mujei csata (kínaiul: 牧野之戰; pinjin hangsúlyjelekkel: Mùyě zhī zhàn) az ókori Kína egyik legjelenősebb csatája, amelyre kb. i. e. 1046-ban került sor. Ebben a csatában mért végső és megsemmisítő vereséget a Sang-ház ellen fellázadt Csou nép és szövetségesei, amely a Csou-dinasztia megalapítását eredményezte.

Mujei csata
Battle of Muye.jpg
Konfliktus A Sang-dinasztia megdöntése
Időpont kb. i. e. 1046
Helyszín Muje (a mai Honan tartományban
Eredmény Megsemmisítő Csou győzelem
*A Sang uralkodó öngyilkosságot követ el
*A Sang-dinasztia elbukik
Szemben álló felek
SangCsou és szövetségesei
Parancsnokok
Sang-házbéli Csou királyCsou-házbéli Vu király
Szemben álló erők
*530 000 Sang harcos
*170 000 rabszolga a főváros védelmére
*300 Csou harci szekér
*3 700 szövetséges harci szekér
*3 000 Csou elitharcos
*45 000 Csou gyalogos
Veszteségek
Valamennyi, a Sang-házhoz hű katonát lemészároltákElenyésző

ElőzményekSzerkesztés

A Sang-Jin-dinasztia hatalma az egész Kínai-alföldre kiterjedt, de peremvidékein a sangokkal nem rokon, barbár népek népek éltek, melyek jellemzően ellenséges viszonyban álltak a technológiailag és műveltségben fejlettebb sang kultúrával. Az i. e. 11. századra a sangok hatalma meggyengült, a számos idegen népet magába foglaló birodalmat külső és belső konfliktusok terhelték.[1] Mindezt tetézte az utolsó sang uralkodó, Csou 紂 király (más néven: Ti Hszin 帝辛; i. e. 1105–1046) életvitele, aki aki a későbbi történeti források szerint nem törődött az államügyekkel, ehelyett orgiákat rendezett és csakis gonosz felesége, Ta-csi 妲己 szavára hallgatott. Mindez alighanem a később történetírók túlzása, amivel legitimálták a Csou-dinasztia hatalmát, miszerint az Ég megvonta a sang uralkodótól a mandátumát. Ti Hszin ugyanis a csouk támadását megelőzően személyesen vezette a barbárok elleni támadást az ország délkeletei vidékein.

Ekkori tehető a mai Senhszi tartomány területén élő, csou törzsek megerősödése és felemelkedése. A sangoknál „barbárabb”[2] nyugati szomszédos nép fővárosa, Fenghao 豐鎬, vagy más néven Haocsing 鎬京 (a mai Hszi'an) már a Sang-ház fennhatóságán kívül helyezkedett el, így a csouk mindig is viszonylag önállóak voltak, és alkalmi szövetségesként a sangok katonai erejét növelték hadseregükkel. Többször támogatták az országot a hódító hadjárataiban, cserébe elöljáróik gazdag adományokat, földet, rabszolgákat, címeket, tisztségeket – kaptak. A Sang-dinasztia utolsó évtizedeiben egyre gyakrabban már önállóan szerveztek hadjáratokat és hódítottak meg törzseket. A csouk expanziós törekvései különösen Ven Ting 文丁 király uralkodása idején (i. e. 1112–1102) vált nyilvánvalóvá. Az ezt követő mintegy félévszázadban hódításaikat már a sangok elleni szövetség kiépítésére, és a szükséges haderő megteremtésére használták fel. Több kisebb törzs önként csatlakozott hozzájuk. Uralkodójukkal - a későbbi Ven királlyal (Csou Ven Vang 周文王; i. e. 1052–1056), nyugat felől benyomultak a Sang-dinasztia azon területeire, amelyek a mai Honan tartományban találhatók. Előrenyomulásukat megkönnyítette az a körülmény, hogy Sang-ház utolsó uralkodóját, Csou királyt lekötötte a Huaj-folyó (Huajho 淮河) mentén élő barbárokkal vívott háborúja. A Zhouk győzedelmes előrevonulása közben vívott egyik ütközetben uralkodójuk, Ven király, i. e. 1056-ban az életét vesztette, így őt fia, Vu király (Csou Vu Vang 周武王; i. e. 1046–1043) követte Csou trónján és seregei élén.

A csataSzerkesztés

A Csou-kori történetírásra jellemző módon a csatával kapcsolatban kevés részletről számolnak be. A konkrét hadműveletekről, az alkalmazott stratégiáról, taktikáról nem szólnak, sokkal inkább a támadás morális indokait igyekeznek kihangsúlyozni.

A csatáról tudósító, ám nem korabeli, hanem több évszázaddal későbbről származó beszámolók szerint csou 300 harci szekerét 3000 elit harcosa és 45 000 gyalogoskatonája kísérte. Ehhez a haderőhöz csatlakozott még a szövetséges barbár népek és államok, Jung 庸, Su 蜀, Csiang 羌, Mao 髳, Vej 微, Lu 盧, Peng 彭 és Pu 濮 által összesen kiállított 3 700 harci szekér. A sang sereg ezzel szemben állítólag 530 000 főt számlált, és ezt egészítették ki 170 ezer felfegyverzett rabszolgával, akiknek a főváros védelme volt a feladatuk.

A mindent eldöntő ütközetre Mujenél 牧野 (magyarul: „Pásztorpuszta”)[m 1] került sor. A seregek összecsapására alkalmas pusztaság a Sang fővároshoz, Csaokohoz 朝歌 egészen közel, délnyugati irányba terült el.

A csata hajnalán Vu a felsorakozott sereg előtt, a hagyományokhoz híven, kezében hatalmai attribútumaival, a jüe-bárddal és a fehér harci lobogóval, esküt tett és lelkesítő beszédet mondott. A történelem során rengetegszer idézett és hivatkozott szavait az egyik legrégebbi kínai nyelvű mű, az Írások könyve őrizte meg, melynek egy külön fejezetet (30.) szántak.

A csata Csou és szövetségeseinek megsemmisítő győzelmével végződött. Hiába volt a mintegy tízszeres túlerő, rengeteg sang katona nem volt hajlandó harcolni a zsarnok uralkodóért, lándzsáikat a földre rakva jelezték megadásukat. A főváros védelmére kirendelt rabszolgáik is harc nélkül adták meg magukat. A Sang-ház hű, harcoló egységeket a csouk az utolsó emberig lemészárolták, majd pedig bevették a fővárost, Csaokot is.

A Dalok könyve versében ekként örökítették meg a csouk szokatlanul gyors, ám dicsőséges győzelmét:

„Széles, téres Mu határa,
hadiszekér mind szantálfa,
pej- és hóka-négyesfogat,
Sang-fu vezér a gazdája.
Szállt sas szárnya, sólyom szárnya,
Vu királynak ragyogása,
gyorsan csapott Sang királyra,
fényes csend volt hajnaltájra.[m 2]

Felettébb valószínűtlen az, hogy sangok tízszeres túlerőben lettek volna, de a csouk elsöprő győzelméhez minden bizonnyal hozzájárult, hogy a harci szekerekkel vívott küzdelemben - amelyre stratégiájukat alapozhatták - jóval tapasztaltabbak lehettek a sangoknál. Valamint, az általuk feltalált és általános bevezetett új fogatolási módnak köszönhetően, már nem csak két, hanem négy lovat tudtak befogni.[4]

HatásaSzerkesztés

A csatát túlélő ám a seregét vesztett sang király visszamenekült a fővárosba és palotájába zárkózott. Amikor pedig a csouk Csaokot is elfoglalták, magára gyújtva palotáját szörnyethalt. Más források szerint azonban kivégezték. Halála egyben a Sang-dinasztia bukását is jelentette.

Vu királyt a Sang állam egykori alattvalói felszabadítóként üdvözölték és tisztelték, hiszen a krónikák szerint sokat szenvedtek a zsarnok és kegyetlen uralkodójuk uralma alatt. Vu király a néhai sang uralkodó egyik fiát, Vu-kenget 武庚, mint vazallusát bízta meg a Kínai-alföld városainak kormányzásával, ő maga pedig visszatért ősi területeikre, ahol nem sokkal ezután elhunyt. Csou Vu halála után Vu-keng csatlakozott a csouk ellen kirobbant lázadáshoz, melynek leverése után Sang valamennyi területe teljesen Csou irányítása és fennhatósága alá került[5]

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. Muje a mai Honan tartomány északi régiójában található Hszinhsziang 新鄉 város egyik körzete.
  2. Weöres Sándor fordítása. Lásd: Dalok könyve. Európa Könyvkiadó, Budapest 1959. 236. vers, 312. o.

HivatkozásokSzerkesztés

  1. Gernet 2001 54. o.
  2. Ecsedy 1992 59. o.
  3. Az eredeti szöveg:牧誓 (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. július 5.)
  4. Gernet 2001 58. o.
  5. Gernet 2001 58. o.

ForrásokSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés