Núr ad-Dín Mahmúd

(Núr ad-Dín szócikkből átirányítva)

Núr ad-Dín Abu l-Kászim Mahmúd ibn Zangi (neve arabul: نور الدين أبو القاسم محمود بن زنكي, tudományos átiratban: Nūr ad-Dīn Abū l-Qāsim ibn Zankī; 1118. – 1174. május 15.) zangida fejedelem, a dinasztiaalapító Imád ad-Dín Zangi fia, Szíria és Felső-Mezopotámia nagy részének fejedelme volt. Aleppóban 1146 szeptemberében, Damaszkuszban 1154 júniusában, Moszulban pedig 1171 januárjában jutott hatalomra, újra egyesítve apja birodalmát. Uralkodásának nagy része a keresztesek elleni harccal telt el.

Núr ad-Dín Mahmúd
(الملكُ العادلُ أبو القاسمِ نور الدين محمود بن عمادِ الدِّين زَنْكِي)
Nur ad-Din Zangi2.jpg
Született 1118. február 11.
Moszul
Elhunyt 1174. május 15. (56 évesen)
Damaszkusz[1]
Beceneve
  • الملك العادل
  • ناصر أمير المؤمنين
  • تقيُّ المُلُوك
  • ليث الإسلام
  • نور الدين الشهيد
Állampolgársága Zangidák
Házastársa Ismat ad-Din Khatun
Gyermekei As-Salih Ismail al-Malik
SzüleiImád ad-Dín Zangi
Foglalkozása Condottieri
Tisztség
  • uralkodó
  • Atabeg (1146–1174)
Halál okaláz
Sírhely Nur al-Din Madrasa
A Wikimédia Commons tartalmaz Núr ad-Dín Mahmúd témájú médiaállományokat.

Hatalomra jutásaSzerkesztés

 
Núr ad-Dín kórháza Damaszkuszban.

Núr ad-Dín Imád ad-Dín Zangi aleppói és moszuli atabég (a Szeldzsuk-dinasztia fiatalkorú fejedelmei mellett uralkodó régens) második fia volt. Apját rendszerint elkísérte hadjárataira a keresztesek és a szíriai muszlim fejedelmek ellen. Miután apját 1146-ban egy „frank” (azaz keresztesekkel érkezett) rabszolga meggyilkolta az eufráteszi Kalaat Dzsaabarnál, Mahmúd Aleppóba vonult apja egy bizalmasa, Aszad ad-Dín Sírkúh tanácsára. Aleppó és Hamá helytartói meghódoltak előtte, és sikeresen visszaverték Rajmund antiochiai fejedelem támadásait. A Zanki által 1144-ben elfoglalt Edessza javarészt örmény lakossága közben behívta II. Joscelint, a város korábbi grófját, ám Núr ad-Dín előbb érkezett, és az örmény lakosság jobbnak látta elmenekülni előle. Edessza ezzel szintén Mahmúd birtokába került. Bár Moszulban trónra kerülő fivére, Szajf ad-Dín Gázi eleinte ellenségesen viseltetett fivére önállósodása iránt, végül elfogadta annak nyugati uralmát, miután kalifai kinevezése alkalmából sietett elismerni a főségét.

UralkodásaSzerkesztés

Az emír megpróbált egy muszlim egységfrontot kiépíteni a keresztes államok ellen, ennek érdekében szövetséget kötött Damaszkusz tényleges urával, a búrida fejedelem helyett uralkodó Muín ad-Dín Unur régenssel, feleségül véve a lányát. A két szövetséges uralkodó 1147-ben elfoglalta Boszra és Szalhad várát Altíntás helytartótól, aki a keresztesek segítségével próbált meg függetlenné válni. 1148-ban III. Konrád német és VII. Lajos francia király a II. keresztes hadjárat keretén belül megtámadta Damaszkuszt. A damaszkuszi emír Núr ad-Díntól kért segítséget, aki útra is kelt seregével a város felmentésére, ám közeledésének híre is elég volt ahhoz, hogy az egységes vezetést nélkülöző keresztesek mindössze négy napi ostrom után visszavonultak a vár falai alól.

A keresztes vereséget Núr ad-Dín arra használta ki, hogy újabb hadjáratot indítson az Antiochiai Fejedelemség ellen. Megszállta az Orontész keleti partján fekvő területeket, a Harim várhoz tartozó területeket és elfoglalta Inab várát. Az antiochiai fejedelem, Poitiers-i Rajmund megkísérelte a város visszafoglalását, de az inabi csatában súlyos vereséget szenvedett, maga a fejedelem is elesett, akinek fejét Núr ad-Dín ajándékképpen a bagdadi kalifának elküldte. Ezután egészen a Földközi-tengerig nyomult előre, melyben megfürdött, szimbolikusan ezzel fejezve ki, hogy birtokba vette Szíria területét a tengerig . Antiochiát azonban nem foglalta el, megelégedett azzal, hogy az összes Orontész folyótól keletre levő területet uralma alá vonta, a város környékét pedig elpusztította. Ez a hadjárat viszont hozzájárult ahhoz, hogy rövid idő múlva a legyengült Antiochiai Fejedelemség maradék területe átmenetileg a Bizánci Birodalom befolyása alá került.

Núr ad-Dín a Rúmi szultánság uralkodójával – akinek veje volt – szövetkezve 1150-ben ismét legyőzte II. Joscelin edesszai grófot, aki fogságba esett. Núr ad-Dín megvakíttatta és Aleppo várába záratta, ahol 1159-ben meghalt. II. Rajmund tripoliszi gróf meggyilkolásának hírére megtámadta a Tripoliszi Grófságot is és elfoglalta Tartúsz várát.

1149-ben Núr ad-Dín testvére, Szaif moszuli emír meghalt, őt fiatalabbik testvére követte a trónon, de Núr ad-Dín nyomására elismerte őt a moszuli emírség fejének, így a két emírség ismét egy kézben egyesült. Ezt követően az emír elhatározta Damaszkusz meghódítását is. 1150-ben és egy évvel később is megostromolta a várat, de mind a kétszer kénytelen volt visszavonulni és megelégedni hatalmának a szóbeli elismerésével a város felett. Mudzsír ad-Dín damaszkuszi uralkodó azonban kevés sikerrel hadakozott a keresztesekkel szemben, sőt még évi adó fizetésére is kötelezte magát a békéért cserébe, így végül a város lakossága fordult ellene és Núr ad-Dínt hívta segítségül, aki félreállította a gyengekezű uralkodót és Homszba száműzte, a várost pedig beolvasztotta birodalmába, ezzel egy kézben egyesítve a teljes Szíriát.

1157-ben elfoglalta a Johannita Lovagrend kezén levő Banijaszt és seregeit a Jeruzsálemi Királyság ellen küldte, de megbetegedett, így a hadjáratot kénytelen volt félbehagyni, de hódításai biztosítékaként szövetséget kötött I. Manuél bizánci császárral II. Kilidzs Arszlán szeldzsuk szultán és a keresztes államok ellen egyaránt, cserébe szemet hunyt afelett, hogy Bizánc kiterjesztette befolyását Antiochiára. Az emír felépülése után két oldalról rátámadtak Kilidzs Arszlán vezette Rúmi Szultánságra. 1160-ban Núr ad-Dín egy jól sikerült rajtaütés során elfogta a rúmi szultánnal szövetséges Châtillon-i Rajnald antiochiai fejedelmet, akit Aleppó várába zárt be és 1176-ig fogságban tartotta. A sikeres hadjárat után elzarándokolt Mekkába, majd újabb támadásra készült Jeruzsálem ellen, de 1163-ban meghalt III. Balduin jeruzsálemi király és erre a hírre Núr ad-Dín felhagyott a támadás tervével. Türoszi Vilmos jeruzsálemi krónikás szerint a király iránti tisztelete miatt mondott le a királyság megtámadásáról, akit a következő szavakkal méltatott:"Több ilyen herceggel a világ nem rendelkezik manapság".

III. Balduin halála után az egyiptomi Fátimida Birodalom megtagadta az adófizetést a Jeruzsálemi Királyság számára, így az új király, I. Amalrik 1163-ban támadást indított az ország ellen, amely azonban súlyos belső konfliktusokkal is küszködött. Ezért Núr ad-Dín kénytelen volt a Fátimida Birodalom segítségére sietni, északon támadást indított a Tripoliszi őrgrófság ellen ostrom alá véve Krak de Chevalierst a johanniták várát hogy elvonja a jeruzsálemi sereg figyelmét Egyiptomról. Az ostrom sikertelen volt, viszont elérte célját és Jeruzsálemi Királyság felhagyott belső hatalmi harcokkal terhelt Egyiptom elleni további harcokkal.

1164-ben Sávár Egyiptom hatalmi harcokban alulmaradt korabbi vezíre kért támogatást Núr ad-Díntől egyiptomi hatalmának helyreállításához. Az alku értelmében Egyiptomban Sávár hatalomra jutasa esetén elismerte volna Núr ad-Dín hatalmát és Egyiptom bevételének harmadrésze illette volna meg Núr ad-Dínt. Núr ad-Dín végül a támogatása mellett döntött és Sirkuht küldte egy hadsereggel Egyiptomba, míg ő a megmaradt csapataival elterelő támadást hajtott végre ostrom alá véve Bánjászt. Sirkuh sikerrel juttatta hatalomra Sávárt, legyőzve Dzirgamet, de Sávár az alkut felrúgva I. Amalrikhoz fordult támogatásért aki a seregével megjelent Egyiptomban ahol három hónapon át ostromolta az egyiptomi sereggel a Sirkuh seregét Bilbeiszben. Végül visszavonulásra kényszerítette Sirkuht és a szír seregét, ugyanakkor egyidejűleg az ő serege is távozott Egyiptomból, mivel Núr ad-Dín időközben az I. Amalrik szövetségesének az Antióchiai fejedelemségnek a várát Harencet vette ostrom alá és augusztus 10-én megsemmisítő vereséget mért a keresztény szövetség (bizanci, örmény, antióchiai, tripoliszi) északi seregére. Ekkor ejti foglyul Boemund, Tripoliszi Rajmund és a magyar származású bizanci tábornok Konstantin Koloman is.


Núr ad-Dín kurd származású hadvezére, Sirkuh javaslatára Núr ad-Dín 1167-ban ismételt inváziót hajtott végre Egyiptom ellen, de ezúttal is bevonult I. Amalrik Egyiptomba, megmentve ezzel Sávár hatalmát és megakadályozva Egyiptom meghódítását. Végül hónapokig tartó küzdelem után mindkét sereg kivonult Egyiptomból. A johanniták és Nevres grófjának Szentföldre érkezett kereszteseinek hatására 1168-ban ezúttal I. Amalrik indított támadást Egyiptom meghódítására. Sávár fia Núr ad-Dínt hívta be Egyiptomba I. Amalrik serege ellen. A két sereg ezúttal sem bírt egymással, de ezúttal a keresztény sereg kellett, hogy elsőként távozzon, mely lehetőséget adott Sirkuhnak államcsíny végrehajtására, mely sikerrel zárult 1169. január 18-án. Sávárt lefejeztette, ezzel Egyiptom Núr ad-Dín uralma alá került. Ez az uralom azonban ténylegesen csak rövid ideig állt fenn, mivel Sirkuh halála után unokatestvére Szaladin került hatalomra Egyiptomban, aki igyekezett megőrizni a látszatát annak, hogy továbbra is Núr ad-Dín nevében jár el.

Egyiptom meghódítása után már nem kezdhetett nagyobb hadműveletbe, mert ismét megbetegedett, majd 1174. május 15-én Damaszkusz várában meghalt. Eredetileg itt is temették el, de később egy külön erre a célra felépített épületben helyezték el földi maradványait. Halála után birodalma súlyos válságba került, I. Amalrik jeruzsálemi király visszafoglalta Banijaszt. A birodalma több részre esett szét fia, rokonai, kormányzói, emirjei között.

ForrásokSzerkesztés

  • Gabrieli, Francesco (1984), Arab Historians of the Crusades, Berkeley: University of California Press
  • Steven Runciman, A History of the Crusades, vol. II: The Kingdom of Jerusalem. Cambridge University Press, 1952
  1. Nur al-Din Madrasa