Női síkrossz a 2022. évi téli olimpiai játékokon

versenyszám a XXIV. téli olimpiai játékokon

A 2022. évi téli olimpiai játékokon a síakrobatika női síkrossz versenyszámát február 17-én rendezték. Az aranyérmet a svéd Sandra Näslund nyerte. A versenyszámban nem vett részt magyar versenyző.

Női síkrossz
a XXIV. téli olimpián
Adatok
HelyszínGenting Snow Park
Dátumfebruár 17.
Versenyzők25 résztvevő
11 nemzetből
Érmesek
Aranyérem  Svédország Svédország
Ezüstérem  Kanada Kanada
Bronzérem  Svájc Svájc
Bronzérem  Németország Németország

 ← 20182026 → 

A döntőben a harmadik helyen beérkező svájci Fanny Smith és az eredetileg negyedik helyen célba érkező német Daniela Maier a verseny közben összeakadt, majd Smitht kizárták. A versenyző és a svájci szövetség fellebbezést nyújtott be a döntés ellen. A fellebbviteli bizottság négy ülés után, 2022. február 26-án bejelentette, hogy az eredményt megváltoztatja és így Smith kapja meg a bronzérmet, Maier így a negyedik lett. A döntés szerint a szituáció nem volt szándékos, és nem volt elkerülhető.[1][2]

Az ügy ezt követően a nemzetközi Sportdöntőbíróságra (CAS) került. A szervezet 2022 decemberében bejelentette, hogy a felek közös megegyezését követően a Nemzetközi Síszövetség (FIS) mindkét versenyzőt harmadik helyezettnek nyilvánítja.[3]

Naptár szerkesztés

Az időpontok helyi idő szerint (UTC+8), zárójelben magyar idő szerint (UTC+1) olvashatóak.

Forduló Időpont
Időfutam 11:30 (4:30)
Nyolcaddöntők 14:00 (7:00)
Negyeddöntők 14:35 (7:35)
Elődöntők 14:54 (7:54)
Döntők 15:10 (8:10)

Eredmények szerkesztés

Az időfutamban az eredmények egy rangsort határoztak meg, ez alapján kerültek besorolásra a versenyzők a nyolcaddöntő futamaiba. A nyolcaddöntőtől kieséses rendszerben folytatódott a versenyszám. Minden futamból az első két helyen célba érkező versenyző jutott tovább a következő fordulóba. A kiesettek végső helyezéseit az utolsó futambeli helyezés és az időfutam időeredményei alapján határozták meg.

Időfutam szerkesztés

Helyezés R Versenyző Nemzet Idő Hátrány
1. 5 Sandra Näslund   Svédország (SWE) 1:15,21
2. 6 Fanny Smith   Svájc (SUI) 1:17,06 +1,85
3. 8 Daniela Maier   Németország (GER) 1:17,63 +2,42
4. 10 Hannah Schmidt   Kanada (CAN) 1:18,07 +2,86
5. 1 Marielle Thompson   Kanada (CAN) 1:18,16 +2,95
6. 18 Lucrezia Fantelli   Olaszország (ITA) 1:18,17 +2,96
7. 7 Brittany Phelan   Kanada (CAN) 1:18,17 +2,96
8. 11 Courtney Hoffos   Kanada (CAN) 1:18,28 +3,07
9. 13 Talina Gantenbein   Svájc (SUI) 1:18,31 +3,10
10. 4 Alexandra Edebo   Svédország (SWE) 1:18,49 +3,28
11. 14 Sami Kennedy-Sim   Ausztrália (AUS) 1:19,14 +3,93
12. 12 Jole Galli   Olaszország (ITA) 1:19,20 +3,99
13. 22 Saskja Lack   Svájc (SUI) 1:19,21 +4,00
14. 16 Jekatyerina Malceva   Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) 1:19,45 +4,24
15. 21 Natalja Serina   Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) 1:19,49 +4,28
16. 3 Jade Grillet-Aubert   Franciaország (FRA) 1:19,54 +4,33
17. 20 Jelizaveta Ponkratova   Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) 1:19,56 +4,35
18. 15 Andrea Limbacher   Ausztria (AUT) 1:19,69 +4,48
19. 9 Katrin Ofner   Ausztria (AUT) 1:19,95 +4,74
20. 24 Johanna Holzmann   Németország (GER) 1:20,95 +5,74
21. 23 Christina Födermayr   Ausztria (AUT) 1:21,02 +5,81
22. 19 Anasztaszija Csircova   Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) 1:21,53 +6,32
23. 17 Nikol Kučerová   Csehország (CZE) 1:21,96 +6,75
24. 25 Ran Hongyan   Kína (CHN) 1:25,85 +10,64
25. 26 Pu Rui   Kína (CHN) 1:30,01 +14,80
2 Alizée Baron   Franciaország (FRA) nem indult

Nyolcaddöntők szerkesztés

  • Q: továbbjutás helyezés alapján
Helyezés K Versenyző Nemzet Mj
1. futam
1. 1 Sandra Näslund   Svédország (SWE) Q
2. 16 Jade Grillet-Aubert   Franciaország (FRA) Q
3. 17 Jelizaveta Ponkratova   Orosz Olimpiai Bizottság (ROC)
2. futam
1. 8 Courtney Hoffos   Kanada (CAN) Q
2. 9 Talina Gantenbein   Svájc (SUI) Q
3. 24 Ran Hongyan   Kína (CHN)
4. 25 Pu Rui   Kína (CHN)
3. futam
1. 5 Marielle Thompson   Kanada (CAN) Q
2. 12 Jole Galli   Olaszország (ITA) Q
3. 21 Christina Födermayr   Ausztria (AUT)
4. futam
1. 4 Hannah Schmidt   Kanada (CAN) Q
2. 20 Johanna Holzmann   Németország (GER) Q
3. 13 Saskja Lack   Svájc (SUI)
5. futam
1. 3 Daniela Maier   Németország (GER) Q
2. 19 Katrin Ofner   Ausztria (AUT) Q
3. 14 Jekatyerina Malceva   Orosz Olimpiai Bizottság (ROC)
6. futam
1. 11 Sami Kennedy-Sim   Ausztrália (AUS) Q
2. 22 Anasztaszija Csircova   Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) Q
6 Lucrezia Fantelli   Olaszország (ITA) nem ért célba
7. futam
1. 7 Brittany Phelan   Kanada (CAN) Q
2. 10 Alexandra Edebo   Svédország (SWE) Q
3. 23 Nikol Kučerová   Csehország (CZE)
26 Alizée Baron   Franciaország (FRA) nem indult
8. futam
1. 2 Fanny Smith   Svájc (SUI) Q
2. 18 Andrea Limbacher   Ausztria (AUT) Q
3. 15 Natalja Serina   Orosz Olimpiai Bizottság (ROC)

Negyeddöntők szerkesztés

Helyezés K Versenyző Nemzet Mj
1. futam
1. 1 Sandra Näslund   Svédország (SWE) Q
2. 8 Courtney Hoffos   Kanada (CAN) Q
3. 9 Talina Gantenbein   Svájc (SUI)
4. 16 Jade Grillet-Aubert   Franciaország (FRA)
2. futam
1. 5 Marielle Thompson   Kanada (CAN) Q
2. 4 Hannah Schmidt   Kanada (CAN) Q
3. 12 Jole Galli   Olaszország (ITA)
4. 20 Johanna Holzmann   Németország (GER)
3. futam
1. 11 Sami Kennedy-Sim   Ausztrália (AUS) Q
2. 3 Daniela Maier   Németország (GER) Q
3. 19 Katrin Ofner   Ausztria (AUT)
4. 22 Anasztaszija Csircova   Orosz Olimpiai Bizottság (ROC)
4. futam
1. 2 Fanny Smith   Svájc (SUI) Q
2. 7 Brittany Phelan   Kanada (CAN) Q
3. 18 Andrea Limbacher   Ausztria (AUT)
4. 10 Alexandra Edebo   Svédország (SWE)

Elődöntők szerkesztés

Helyezés K Versenyző Nemzet Mj
1. futam
1. 1 Sandra Näslund   Svédország (SWE) Q
2. 5 Marielle Thompson   Kanada (CAN) Q
3. 4 Hannah Schmidt   Kanada (CAN)
4. 8 Courtney Hoffos   Kanada (CAN)
2. futam
1. 3 Daniela Maier   Németország (GER) Q
2. 2 Fanny Smith   Svájc (SUI) Q
3. 7 Brittany Phelan   Kanada (CAN)
4. 11 Sami Kennedy-Sim   Ausztrália (AUS)

Döntők szerkesztés

Kisdöntő
Helyezés K Versenyző Nemzet Mj
5. 7 Brittany Phelan   Kanada (CAN)
6. 8 Courtney Hoffos   Kanada (CAN)
7. 4 Hannah Schmidt   Kanada (CAN)
8. 11 Sami Kennedy-Sim   Ausztrália (AUS)
Döntő
Helyezés K Versenyző Nemzet Mj
1  Arany 1 Sandra Näslund   Svédország (SWE)
2  Ezüst 5 Marielle Thompson   Kanada (CAN)
3  Bronz 3 Fanny Smith   Svájc (SUI)
3  Bronz 2 Daniela Maier   Németország (GER)

Jegyzetek szerkesztés

  1. Change in 2022 Olympic Women’s Ski Cross Results”, fis-ski.com, 2022. február 26. (Hozzáférés ideje: 2022. február 27.) 
  2. Téli olimpia: kilenc nap után változás a női síkrossz dobogóján”, nemzetisport.hu, 2022. február 26. (Hozzáférés ideje: 2022. február 27.) 
  3. Peking 2022: a CAS döntése nyomán két bronzérmes van női síkrosszban. www.nemzetisport.hu (2022. december 13.) (Hozzáférés: 2022. december 13.)

Források szerkesztés