Nagyközség (polgári korszak)

községtípus 1871 és 1950 között Magyarországon
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2022. január 13.

A nagyközség a községek egyik jogi kategóriája volt Magyarországon 1871 és 1950 között. Azok a községek voltak nagyközségek, amelyek önállóan alkalmaztak jegyzőt, de valamely járáshoz tartoztak, vagyis főszolgabírói felügyelet alatt álltak. Az elnevezés nem a település népességével vagy egyéb méretbeli jellemzőjével volt kapcsolatos, bár a nagyközségek általában népesebbek és gazdagabbak, fejlettebbek voltak a kisközségeknél, melyek csoportosan, körjegyzőségekbe tömörülve alkalmaztak jegyzőt (körjegyzőt).

A magyarországi községek szervezeti viszonyait a polgári korszakban szabályozó 1871. évi XVIII. törvénycikk,[1] majd az ezt felváltó 1886. évi XXII. törvénycikk[2] a községeket három kategóriára osztotta. A rendezett tanácsú városok élvezték a legnagyobb önállóságot és az ő polgáraikat terhelte a legtöbb feladat. A nagy- és kisközségek a járásokba beosztva, a főszolgabírók felügyelete alatt működtek. Ez utóbbiak között a fő különbség az volt, hogy míg az előbbiek önállóan látták el feladataikat, elsősorban saját jegyző alkalmazásával, addig az utóbbiak körjegyzőségekben társulva vagy kivételes esetben egy nagyközséghez társulva tettek eleget törvényes kötelezettségeiknek.

  • Pomogyi László. Magyar Alkotmány- és Jogtörténeti Kéziszótár. Budapest: Mérték Kiadó (2008). ISBN 9789639889231 
  • Kmety Károly. A magyar közigazgatási jog kézikönyve. Budapest: Politzer Zsigmond, 151‑190. o. (1897) 
  1. 1871. évi XVIII. törvénycikk (a községek rendezéséről). (Hozzáférés: 2010. szeptember 19.)
  2. 1886. évi XXII. törvénycikk (a községekről). (Hozzáférés: 2010. szeptember 19.)