Nyul Imre

helytörténeti kutató

Nyul Imre (Debrecen, 1952 –) magyar pedagógus, helytörténet-kutató.

Nyul Imre
Született1952 (72 éves)
Debrecen
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • helytörténész
  • pedagógus

SablonWikidataSegítség

Életútja szerkesztés

1971-ben a debreceni Dienes László Szakközépiskola és Gimnáziumban érettségizett. Öt évig aktívan atletizált.

1973 és 1993 között a TANÉRT 1.sz. Mechanikai Gyáregységében, majd utódainál, a Calderoni 1.sz. Mechanikai Gyáregységében, illetve a Techno Calderoni Ipari és Kereskedelmi Kft.-nél dolgozott műszerészként, csoportvezetőként, elektromos fejlesztőként, számítógépes szervezőként. 1993-tól 2015-ig a Beregszászi Pál Szakközépiskola és Szakiskolában dolgozott szakoktatóként, műszaki tanárként, majd informatikatanárként.

Az iskola több mint 100 éves történetének feldolgozásában aktívan részt vett. 2010-ben családtörténeti könyvet szerkesztett, majd helytörténeti kutatás során a lakóhelyének, illetve az iskola jelenlegi területének történetét kutatta. 2015 márciusában nyugdíjba vonult. Ekkortól jutott több ideje a helytörténeti kutatásra. Elsősorban Debrecen kertségeit kutatja. Tíz könyve jelent meg.

Jelenleg a debreceni Hatvan utcai kert, Postakert, Kertváros, Vargakert, Akadémiakert, Úrrétje és Nyulas történetét kutatja.[1] A kutatott témákban több előadást is tartott, illetve kiállítást is rendezett, valamint több kertségi helytörténeti sétát is vezetett.

1977-ben házasságot kötött, melyből két fia született.

Díjai, elismerései szerkesztés

  • 2016. január 22-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából az Újkert helytörténeti kutatásához a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány alkotói ösztöndíjában részesítette.[2]
  • 2018-ban elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottságának alkotói ösztöndíját.[3]
  • Munkásságát a Debreceni Értéktár Bizottság a 135/2020. (09.29.) sz. határozatával befogadta mint kulturális örökség[4][5]
  • 2022. július 15-én Podmaniczky-díjban részesült, amit a XXXIX. Városvédő Konferencián adtak át.

Bibliográfia szerkesztés

Könyvei szerkesztés

  • Jost Ferenc, a templomépítő. A Jost család és Debrecen (2017, Debrecen, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Könyv- és Levéltár)
  • A debreceni Újkert (2018, Debrecen, magánkiadás)
  • A debreceni Sestakert (2018, Debrecen, magánkiadás)
  • A debreceni Sétakert (2019, Debrecen, magánkiadás)
  • A debreceni Vénkert (2020, Debrecen, magánkiadás)
  • Aczél Géza, a nagyváros megálmodója. Stahl család és Debrecen (2020, Debrecen, magánkiadás)
  • A debreceni Libakert (2021, Debrecen, magánkiadás)
  • A debreceni Tócóskert (2021, Debrecen, magánkiadás)
  • A debreceni Széchenyikert (2022, Debrecen, magánkiadás)
  • A debreceni Csigekert és Köntöskert (2023, Debrecen, magánkiadás)

Publikációi szerkesztés

  • Nagyapám testvére, Nyúl Ágoston Gábor haláláról, avagy egy 50 éves keresés története. In: Matrikula I.évf. 2.szám 2011. 33-38. pp.[6]
  • Visszaemlékezés. Az 1971-ben végzett IV.C osztály. In. Dienes. Debrecen 50. 2017. 68-72. pp.
  • Zita Hadiárvaház, Debrecen In. Debreceni Szemle 2019/1 78-83. pp.[7]
  • A debreceni Sesztina-síremlék egykori kőpadjai (HAON - 2019. december 9.)[8]
  • A Sesztina-sír betemetett kőpadjai In. Hajdú-Bihari Napló 2019. december 16. 4. p.
  • Kétszáz éve díszíti fasor a debreceni Simonyi utat (DEHIR - 2020. augusztus 6.)[9]
  • Nagyapám testvére, Nyúl Ágoston Gábor haláláról, avagy egy 50 éves keresés története (bővített) (Bocskai Lövészdandár könyvtára)[10]
  • Háromszéki Szotyori Nagy család debreceni ága. In: Új Nézőpont. VIII. évfolyam 3. szám. 24-48. pp.[11]
  • Debrecen méltatlanul elfeledett építészéről Adalékok a Jost család életéhez. In. Debreceni Szemle 2022/1 17-25. pp.[12]
  • Egy ideiglenes sír rövid története, amit csak az emlékezet őriz. (Bocskai Lövészdandár könyvtára)[13]
  • Egy elfeledett debreceni mérnök - Haty Kálmán. In. Debreceni Szemle 2022/3 276-287. pp.[14]
  • A Perczel család és Debrecen –  A debreceni méntelep In. Debreceni Szemle 2023/2 192-210. pp.[15]
  • Az egykori tócóskerti „bagolyvár” története. In. Új Nézőpont 2023. X. évf. 1. szám 18-23. pp.[16]
  • Egy elfeledett klinikai látszerész, feltaláló – Cserép Sándor. In. Debreceni Szemle 2023/3 267-275. pp.[17]
  • Debrecen egykori kertségei a város nyugati peremén. In Cívisporta 2024/1 55-74. p. A 2022-ben megrendezett I. Örökségünk Debrecen konferencia előadásának anyagából[18]
  • Egy elfeledett építészmérnök - Csanak József. In. Debreceni Szemle 2024/1 108-132. pp.[19]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Dehir.hu: Mielőtt eltűnne a régi város: Debrecen kertségeinek múltját kutatja Nyul Imre (magyar nyelven). www.dehir.hu. (Hozzáférés: 2019. március 15.)
  2. Operaénekest, irodalomtörténészt és költőt díjaztak Debrecenben. (Hozzáférés: 2021. december 15.)
  3. Kiadvány szimpózium. (Hozzáférés: 2021. március 6.)
  4. A Debreceni Értéktár Bizottság által elfogadott és Debreceni Értéktába vett javaslatok. (Hozzáférés: 2021. december 15.)
  5. Nyul Imre, helytörténész munkássága - Debreceni Értéktár. (Hozzáférés: 2021. február 25.)
  6. http://www.macse.hu/matrikula/Matrikula-2011-2.pdf
  7. Debreceni Szemle. (Hozzáférés: 2023. február 19.)
  8. A debreceni Sesztina-síremlék egykori kőpadjai (magyar nyelven). HAON. (Hozzáférés: 2024. február 4.)
  9. Dehir.hu: Kétszáz éve díszíti fasor a debreceni Simonyi utat (magyar nyelven). www.dehir.hu. (Hozzáférés: 2020. augusztus 6.)
  10. Nagyapám testvére (magyar nyelven). MH 5. Bocskai István Lövészdandár Könyvtára. (Hozzáférés: 2020. szeptember 6.)
  11. Új Nézőpont. (Hozzáférés: 2021. december 14.)
  12. Debreceni Szemle. (Hozzáférés: 2024. február 4.)
  13. Egy ideiglenes sír rövid története, amit csak az emlékezet őriz. (Hozzáférés: 2024. február 4.)
  14. Debreceni Szemle. (Hozzáférés: 2022. november 7.)
  15. Debreceni Szemle 2023/2. (Hozzáférés: 2023. június 20.)
  16. Új Nézőpont. (Hozzáférés: 2023. augusztus 15.)
  17. Debreceni Szemle. (Hozzáférés: 2023. november 1.)
  18. Debrecen egykori kertségei a város nyugati peremén.. (Hozzáférés: 2024. február 4.)
  19. Egy elfeledett építészmérnök – Csanak József. (Hozzáférés: 2024. március 28.)