Oleszkói vár

vár Ukrajna Lvivi területén

Az oleszkói vár (ukránul: Олеський замок, magyar átírásban: Oleszkij zamok, lengyelül: zamek w Olesku) Ukrajna Lvivi területén, a Zolocsivi járásban fekvő Oleszko településen található középkori eredetű vár. Lvivtől kb. 65 km-re, az M 06-os főút közelében található egy, a környező síkvidékből kiemelkedő magaslaton. Története során a vár leghosszabb ideig Lengyelországhoz tartozott, de litván és magyar fennhatóság alatt is állt. A vár napjainkban a Lvivi Képtár kezelésében van és múzeum működik benne.[1] Az oleszkói várban született 1629-ben III. Sobieski János lengyel király.

Oleszkói vár
Az oleszkói vár 2019 októberében légi felvételen
Az oleszkói vár 2019 októberében légi felvételen
Ország Ukrajna
Mai település Oleszko

Tulajdonos III. János lengyel király
Elhelyezkedése
Oleszkói vár (Ukrajna)
Oleszkói vár
Oleszkói vár
Pozíció Ukrajna térképén
é. sz. 49° 58′ 06″, k. h. 24° 54′ 02″Koordináták: é. sz. 49° 58′ 06″, k. h. 24° 54′ 02″
A Wikimédia Commons tartalmaz Oleszkói vár témájú médiaállományokat.
A vár ovális alaprajza légi felvételen. Jobbra a 17. században épített téglalap alaprajzú rész, amely túlnyúlik az eredeti ovális alapon
A vár délnyugatról, Oleszko felől nézve
A vár északkeletről nézve. A háttérben Oleszko városi jellegű település

TörténeteSzerkesztés

A vár első írásos említése 1327-ből származik, amikor a vár Jurij-Boleszlav Trojdenovics halicsi és volinyi fejedelem (I. Trojden mazóviai fejedelem fia) birtokába került. A várat valószínűleg a 13. században építették a tatárok által 1241-ben lerombolt pleszneckói vár helyette, amely egykor a térség legfontosabb erődítménye volt a Magyarországról Volhíniába vezető kereskedelmi út mentén. A vár építtetője a feltételezések szerint Jurij Lvovics fejedelem egyik fia, Andrej vagy Lev volt. Ez az építmény kezdetben csak egy ovális alaprajzú, alacsony fallal körülvett erődítmény volt, amely követte a domborzati viszonyokat. A régészeti feltárások szerint eredetileg is kőfalból állt az erődítmény, a várnak nem volt fából épült előzménye. Ezekre az ovális alaprajzú falakra épültek a későbbi bővítések során az újabb építmények, és ez az egykori ovális alaprajz határozza meg a jelenlegi formáját is.

A Galícia és Volhínia határvidékén elterülő vár a Halics-Volinyi fejedelemség felbomlása után, a 14. század közepére a fejedelemséget egymást közt felosztó Lengyel Királyság és Litván Nagyfejedelemség között a befolyásért folytatott versengés terepévé vált. A vár 1340-től Lubart litván nagyherceg birtokában volt. 1366-ban III. Kázmér lengyel király csapatai foglalták el. Miután Kázmért I. Lajos magyar király követte a lengyel trónon, az oleszkói vár Oppelni László vörösruténiai vajda felügyelete alá került. Oppelni László erős katolicizáló tevékenységet folytatott a galíciai ruitén lakosság körében, és célul tűzte ki egy galíciai latin rítusú püspökség létrehozását. 1375-ben az oleszkói várat (a rohatini és a tusztanyi várral együtt) az újonnan kinevezett galíciai római katolikus püspöknek adományozta. A rutén lakosság a katolikus térítés miatt fellázadt és elfoglalták az oleszkói várat. Ezért I. Lajos később magyar katonaságot állomásoztatott a várban. 1382-ben, Lajos halála után Lubart litván nagyherceg pénzen visszavásárolta a várat az ott állomásozó magyar katonaságtól, akik távoztak a várból.

1382-ben Lengyelország és Litvánia között megkötötték a krevai uniót, melynek eredményeként 1386-ban Jogaila litván nagyfejedelem felségül vette Hedvig lengyel királynőt és létrejött a két ország perszonáluniója, Jogaila II. Ulászló néven elfoglalta a lengyel trónt. A ruszin földek feletti ellenőrzést testvére, Švitrigaila gyakorolta alkirályként. Ebben az időszakban az oleszkói vár a Švitrigailát támogató és lengyelellenes ruszin bojárok kezén volt.

1431-ben, amikor Jogaila (II. Ulászló) blokád alá vette Luckot, II. Belzi Kázmér fejedelem megpróbált bevonulni Oleszkóba, de a vár védői a helyi bojárok és parasztok támogatásával ellenálltak neki. 1431 szeptemberében Jogaila és testvére, Švitrigaila békét kötött. Ennek értelmében az oleszkói vár kivételével lengyel fennhatóság elé került a glíciai várak többsége. A ruszin bojárok királyi bocsánatban részesültek és októberben megkapták a királytól földtulajdonaikat elismerő okiratot. Október végén azonban Švitrigaila oleszkói várban állomásozó katonái a békekötést megsértve felégették egy lengyel bíró birtokát. Végül II. Ulászló lengyel király hosszú ostrom után 1432-ben elfoglalta az oleszkói várat, ezzel elesett a ruszin bijárok befolyása alatt lévő utolsó galíciai erődítmény is. A lengyel király a várat ekkor a szolgálatában álló nemesnek, Siennói Jánosnak (Jan z Sienna) adományozta. A várat ezután újjáépítették. A délkeleti részén felépítettek egy új kétszintes lakóépületet és egy kápolnát. Ekkor építettek a vár területén egy 42 m mélységű kutat. A környező településeken erős katolizáció indult el.

1442-ben és 1453-ban is tatárok dúlták fel a vár környékét. 1472-ben elhunyt Siennói Jánis, a vár 1477-től az örökösök közös tulajdonába került, részben a Kamienieckiek, részben a Herbrutok birtokolták. Az 1500-as évek elején újra tatár támadások alatt állt vár. 1512-ben a tatárok elfoglalták és kifosztották a várat. 1519-ben újabb tatár betörésre került sor, amely az utolsó tatár támadás volt Oleszkóban. A tatár veszély elmúltával környék fejlődésnek indult, újjáéledtek a kereskedelmi útvonalak. A vár vámot szedhetett a csumákok által Dolina környékéről Luckba szállított sóból.

A Kamienieckieknek jelentős tartozásai voltak, ezért a az oleszkói várban meglévő tulajdonrészüket 1580-ban eladták Stanisław Żółkiewskinek, a Herbrutok része pedig házasság révén Sztanyiszlav Danilovicshoz került. 1605-ben az oleszkói vár a környező földekkel együtt Zofia Żółkiewskával történt házasságkötése nyomán Jan Daniłowicz (Ivan Danilovics) későbbi ruszin vajda és lwówi várnagy birtokába került. Jan Daniłowicz idejében a várat átépítették és bővítették, ebben az időszakban nyerte el jelenlegi kinézetét. A vár nyugati oldalán egy téglalap alaprajzó új épületszárnyat építettek, amely túlnyúlik a régi ovális alapon. Daniłowicz új települést is létrehozott 1613-ban a közelben, Szasziv falut. Emellett iskolát és kórházat építtetett.

Jan Daniłowicz a lengyel király képviselője is volt a zaporiszsjai kozákoknál, emiatt igyekezett jó kapcsolatokat fenntartani a kozákokkal. Amikor Zofia Żółkiewska 1605-ben házasságot között Daniłowicz-csal, a Zofiánál Żółkiewben (Zsovkva) szolgálatban álló Mihajlo Hmelnickij kozák százados (szotnik), Bohdan Hmelnickij későbbi kozák hetman apja is Oleszkóban került. Később Jan Daniłowicz Csihirinbe küldte Mihajlo Hmelnickijt a tatárok elleni védelemben való részvétel miatt. A szolgálataiért 1616-ban földeket és erőket kapott, ahol megalapította Szubotyiv települést. A várban született 1629-ben Zofia fia, Jan Sobiesky, aki később III. Sobieski János néven uralkodott lenygel királyként.

A várat és a környező birtokokat Jan Daniłowicz fia, Stanisław Daniłowicz (Szatnyiszlav Danilovics) örökölte. Ő nyugat-európai tanulmányai után főként a krakkói királyi udvarban tartózkodott, de egy ottani konfliktusa miatt az ukrán területre költözött. 1636-ban egy tatárokkal vívott harcban fogságba került és megölték. Jan Daniłowicz második gyermeke még csecsemőként meghalt. Így közvetlen fiúörökös hiányában a vár Jan Daniłowicz első házasságából született lánya, Marcjanna férjére, Stefan Koniecpolsikra szállt.

A kozák–lengyel háborúban a kozákok 1648-ben elfoglalták az oleszkói várat, a tulajdonos Koniecpolsikiak ideiglenesen elmenekültek. A Hemelnickij-féle felkelés után a Koniecpolski család visszatért a várba, de jelentős pénzügyi adósságaik voltak és a várra 17 hitelező tartott igényt. 1681-ben III. Sobieski János lengyel király kifizette a hitelezőket, és ezzel kivásárolta az oleszkói várat. 1684–1687 között újabb felújításra került sor. Teljesen kicserélték a tetőszerkezetet, gazdasági épületeket építettek és felújították a vár körüli parkot.

Az északi háborúban a várat 1707-ben a cári Oroszország foglalta el és az orosz katonaság öt évig tartotta megszállás alatt. 1716-ban a vár III. Sobieski János fia, Jakub Sobiseki tulajdonába került, aki azonban 1719-ben a várat eladta Stanisław Mateusz Rzewuski koronahetmannak. Fia, Seweryn Józef Rzewuski volhíniai vajda tovább bővítette a várat és a korszak elvárásainak megfelelő fényűző palotává alakította. Seweryn Józef Rzewuski 1754-es halála után a várat egy ideig testvére, Wacław Seweryn Rzewuski birtokolta. 1755-ben a vár összes értékes tárgyát átszállították a pidhirci várba. 1796-ban a várat Alexander Zaleski vásárolta meg. Ettől kezdve a vár egyre elhanyagoltabb lett és hanyatlásnak indult.

1806-ban tűz pusztított a várban, 1838. január 23-án pedig földrengés rongálta meg. Több fal megrepedt, a szobák egy része lakhatatlanná vált. 1875-ben beomlott a vár kútja. A 19. század végére az elhanyagolt vár romos állapotba került.

1882-ben az állam (Osztrák–Magyar Monarchia) vásárolta meg. Különféle elképzelések születtek a hasznosítására. Felmerült, hogy bentlakásos iskolává alakítanák, szóba került, hogy kolostor lenne belőle, de olyan elképzelés is született, hogy egy része iskola, másik része múzeum lenne. A korábbi földrengésben megsérült várfalakat ebben az időszakban megerősítették. 1891-ben Ivan Levinszkij vezetésével folytak restaurációs munkálatok. Ekkor felújították a tetőt és néhány szobát, majd 1898-ban mezőgazdasági iskolát nyitottak a várban. 1933-ban, az akkor Lengyelországhoz tartozó várban újabb felújítások kezdődtek. 1939-ben a Molotov–Ribbentrop-paktum alapján szovjet megszállás alá került a terület. A felújítási munkákat ekkor felfüggesztették, amelyek a német megszállás alatt sem folytatódtak. A második világháború alatt a Vlaszov hadosztály állomásozott a várban, amelyet katonai raktárként és hadifogoly táborként is használtak. A második világháború után a vár teljesen elhagyatott terület volt. 1951-ben tűz pusztított a várban, akkor megsemmisült a tetőszerkezet és károsodtak a vár helyiségei.

A vár napjainkbanSzerkesztés

Az 1950-es évek elején született döntés arról, hogy a várat múzeumként hasznosítják. 1954-re készültek el a helyreállítási tervek, majd 1958-ban kezdték el a tényleges munkálatokat. A helyreállítás és felújítás 1965-ben fejeződött be és a vár a Lvivi Képtár (napjainkban: Lvivi Művészeti Galéria) kezelésébe került. 1970–1974 között a belső terek restaurációja is megtörtént Borisz Voznickij irányításával. A várat a 18. századi állapotában állították helyre. A várban a múzeumot 1975-ben nyitották meg.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • H. O. Hurkina, O. V. Szergyuk: Zamki ta fortreci Ukrajini, Torszinh plusz, Harkiv, 2009, ISBN 978-966-404-634-0, pp. 30–32.

További információkSzerkesztés