Wikipédia

Pazhoki halomsírok

albániai régészeti helyszín
A címszóban szereplő hímnemű albán helynév határozatlan és határozott alakja Pazhok, illetve Pazhoku.
A nemzetközi ajánlásnak megfelelően a hímnemű albán helynevek határozatlan, a nőneműek határozott alakját használjuk.

A pazhoki halomsírok (albán tumat e Pazhokut, varreza tumulare e Pazhokut) bronzkori régészeti leletegyüttes Albánia középső részén, Elbasan városától légvonalban kb. 15 kilométerre délnyugatra, a Devoll(wd) folyó jobb partján, Gostima(wd) falu nyugati határában fekvő, Pazhok nevű külterületi részen. A kora bronzkortól a vaskor elejéig itt élő népesség temetkezési helyéül szolgált halomsírok együttese Albánia egyik legkorábbi és legnagyobb temetkezési helye (további kora bronzkori halomsírok az országban: Dukat, Piskova).

Fekvése szerkesztés

A régészeti helyszínnek nevet adó folyóparti lapály, Pazhok Elbasantól délnyugatra, a Devoll folyó jobb partján fekszik, ott, ahol a délkeleti irányból érkező folyó Gostimánál kitör a völgyszorosából, és éles kanyarulattal dél–délnyugati irányban folyik tovább. A halomsírok, illetve maradványaik egy nagyobb területen szétszórva, a Gostimát a közeli Gjyrala faluval összekötő aszfaltút közelében fekszenek. A legkeletibb halomsír (Pazhok 7) Gostima délnyugati peremén, a Gostima-patak (Përroi i Gostimës) partján található, 300 méterre a Devolltól.[1] A Pazhok-síktól 5 kilométerre északra fekvő Cërrik kisvárosból az SH59-es jelű főúton közelíthető meg a helyszín. Pazhok közigazgatásilag Elbasan megyén(wd) belül Cërrik községhez(wd), Gostima alközséghez tartozik.

Régészeti leírása szerkesztés

Az első pazhoki ásatásra 1960-ban került sor Selim Islami(wd) és Hasan Ceka vezetésével, amelynek során három sírt tártak fel (Pazhok 1–3). Ezt követően 1973-ban Namik Bodinaku irányításával további négy halomsírnál (Pazhok 4–7) végeztek feltárást, illetve további olyan területeket azonosítottak, ahol egykor halomsírok álltak.[2] Egyes források szerint a hét részletesen feltárt temetkezési hely mellett a pazhoki lelőhely tizennyolc további, feltáratlan halomsírt foglal magában.[3]

A legkorábbi sírok keletkezési ideje ellentmondásos a régészeti szakmunkákban. A középső bronzkori mükénéi műveltség hatására utaló egyes sírmellékletek azt igazolják, hogy az i. e. 14–13. században már bizonyosan ide temette halottait a vidék népe.[4] A feltárásokat végző régészek azonban a legkorábbi tárgycsoportokat a bronzkor korai szakaszára, az i. e. 20–18. század közé keltezték, sőt, a központi sírgödrökben talált agyagedény-töredékeket Maliq kora bronzkori rétegeivel (Maliq IIIa) állították tipológiai rokonságba, azaz a temető használatba vételének időpontjául közvetetten az i. e. 21–20. századot jelölték meg.[5] A bronzkor végső, illetve a vaskor korai szakaszáig használatban volt a temetkezési hely,[6] egyes források i. e. 700 körül jelölik meg az utolsó temetkezés időpontját.[7]

A halomsírok méreteit tekintve nagy a változatosság: magasságuk 0,9 és 4-5, átmérőjük 16 és 32 méter között mozog, ami összefüggésben áll az eltemetettek számával, illetve azzal, hogy az újabb sírokat a korábban elhantoltak fölött vagy mellett alakították-e ki.[8] A korai időszak elhunytjait jellemzően hátukra fektetve, felhúzott lábakkal temették el – ami egyes feltevések szerint a kelet-európai sztyeppékről bevándorolt(wd) protoindoeurópai népesség(wd) kulturális öröksége is lehet[9] –, a későbbi időszakok halottjait azonban már kinyújtott végtagokkal helyezték nyugalomra, ritkán a gyomortájékon pihentetett kezekkel.[10] A közös temetés ritka, döntően minden halottat külön sírba eresztettek, ez alól az 1960-ban feltárt három halomsír egyikének központi sírja kivétel, ahol egy férfi és egy nő csontvázát tárták fel a régészek.[11] Az elhunytakat puszta, béleletlen gödrökben helyezték el, ez alól a központi sírok kivételek, amelyek alját és oldalait kőlapokkal rakták ki, illetve szórványosan deszkakoporsóra utaló famaradványokra is bukkantak az ásatások során.[12] A halottakat a központi sírok esetében kőlapokkal, egyébként földdel fedték, illetve a későbbi szekunder sírok egy csoportjában megfigyelhető, hogy a holttestet a környező talajtani adottságoktól elütő homokréteggel borították be, és csak erre halmozták a földréteget. Hogy a homoknak rituális szerepe volt-e vagy a test megőrzését kívánták ezzel elérni, nem világos.[13] Hamvasztásos temetés csak elvétve fordult elő.[14] Egyes esetekben a felhagyott halomsírokat folyami kavicsokból, kövekből kirakott kőkörrel vették körbe.[15]

Ami a sírmellékleteket illeti, a hasonló korú albániai temetkezési helyekhez képest szegényes. A halomsírok egyikében (Pazhok 5) csak elvétve találtak a halottak mellé helyezett tárgyakat, illetve ruházatukat díszítő ékszereket, jóllehet, éppen ezek analógiáján feltételezik, hogy ez a halomsír már a középkorban, a 7–8. században keletkezett.[16] A bronzkor középső szakaszában, az i. e. 14–13. századi sírokban jelentek meg a mükénéi kultúra első fegyverei, agyagedényei és egyéb tárgyai,[17] de döntően az ókori sírmellékletek helyi készítésű bronz- és vaskardok, -kések, dárdahegyek, fazekastermékek, üveggyöngy, bronz és ezüst ékszerek (fülbevalók, nyakláncok, karkötők stb.).[18] Éppen a döntően helyben előállított, gyengébb minőségű sírmellékletek szolgáltattak alapot arra, hogy a 20. század második felének albán régészei a pazhoki halomsírokkal az illírség ősiségét igazolják. Elméletük szerint a nagy protoindoeurópai bevándorlást követően nem változott lényegesen a helyben lakó népesség kultúrája, azaz már e korai időszakban egy etnokulturális szempontból egységes, bennszülött protoillír népességhez kötődtek ezek a kultúrjavak.[19]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Bodinaku 1982 :49., 61., 63.
  2. ↑ Bodinaku 1982 :49–50.; Wilkes 1992 :286.; Korkuti 2013 :529.
  3. ↑ Wilkes 1992 :46.
  4. ↑ Pollo & Puto 1981 :5.; Wilkes 1992 :46.; Ceka 2013 :49.; Korkuti 2013 :86., 171.
  5. ↑ Pollo & Puto 1981 :3.; Bodinaku 1982 :90.; Jacques 2009 :12.; Ceka 2013 :32.; Korkuti 2013 :529.
  6. ↑ Korkuti 2013 :531.
  7. ↑ Wilkes 1992 :46.
  8. ↑ Bodinaku 1982 :59., 63.; Jacques 2009 :12.; Korkuti 2013 :99.
  9. ↑ Ceka 2013 :47.
  10. ↑ Bodinaku 1982 :51., 53.
  11. ↑ Ceka 2013 :47.; Korkuti 2013 :205. Vö. Jacques 2009 :12.
  12. ↑ Bodinaku 1982 :50–51., 58.
  13. ↑ Bodinaku 1982 :50–51., 58.
  14. ↑ Bodinaku 1982 :51.
  15. ↑ Ceka 2013 :47.
  16. ↑ Bodinaku 1982 :59., 90.
  17. ↑ Pollo & Puto 1981 :5.; Korkuti 2013 :86., 171.
  18. ↑ Bodinaku 1982 :51–59., 89.; Jacques 2009 :12.; Korkuti 2013 :88., 100. Vö. Jacques 2009 :22.
  19. ↑ Pollo & Puto 1981 :3.; Korkuti 2013 :16.

Források szerkesztés

  • ↑ Bodinaku 1982: Namik Bodinaku: Varreza tumulare e Pazhokut: Gërmime të vitit 1973. Iliria, XII. évf. 1. sz. (1982) 49–101. o.
  • ↑ Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467  
  • ↑ Jacques 2009: Edwin E Jacques: The Albanians: An ethnic history from prehistoric times to the present. Jefferson: McFarland. 2009. ISBN 9780786442386  
  • ↑ Korkuti 2013: Muzafer Korkuti: Albania: Archaeological studies on the prehistory of Albania. Tirana: Academy of Sciences of Albania. 2013. ISBN 9789995610517  
  • ↑ Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X  
  • ↑ Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford;  Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717  
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Pazhoki_halomsírok&oldid=23214132”