Pecsétírásnak nevezik a kínai írás legkorábbi emlékeit képviselő, jóslócsontokon látható jóslócsont-írás későbbi változatát, amely már a Sang-korból származó rituális bronzedények vésett feliratain is megjelenik. Jellemzően a Csou-dinasztia korában használt úgynevezett nagy pecsétírás valamennyi változatának, illetve az i. e. 3. század végén, a Csin-dinasztia idején végrehajtott, az írásmódok egységesítését célzó központi írásreform során megalkotott úgynevezett kis pecsétírásnak az összefoglaló neve.

Pecsétírás
Típuslogografikus
Nyelvekkínai
Időszaki. e. 11–3. század
Irányfentről lefelé, jobbról balra
Rokon írásrendszerekKancellár írás
A Wikimédia Commons tartalmaz Pecsétírás témájú médiaállományokat.
Átírási segédlet
csuan-su
Kínai átírás
Hagyományos kínai篆書
Egyszerűsített kínai篆书
Mandarin pinjinzhuànshū
Wade–GilesChuan4-shu1

Elnevezése

szerkesztés

Az írásfajta elnevezésének eredete bizonytalan. A leggyakrabban használt nevében (csuan-su 篆書) szereplő csuan 篆 írásjegy jelentése: 'pecsét', míg a su 書 ebben az összetételben 'írás' jelentéssel rendelkezik. A szakirodalom régen és ma is más elnevezéseken is hivatkozik rá, pl.:

  • csuan-ven 篆文 – 'pecsét' + 'minta' = pecsétírás
  • csuan-ti 篆體 – 'pecsét' + 'test' = pecsétstílus

Kialakulása

szerkesztés

Nagy pecsétírás

szerkesztés

A kínai történetírói hagyomány szerint a számtalan változatban létezett írásjegyek első kanonizálását a Csou-ház egyik uralkodója, Hszüan 宣 király (i. e. 827–782) rendelte el, a feladattal pedig a „Történész” Csout (Si Csou 史籀) bízta meg. Így született meg a kínai írás „Csou írásának” nevezett változata, amelyet az utókor a „nagy pecsétírás” néven ismer és tart számon.[1]

Kis pecsétírás

szerkesztés

A Kínát i. e. 221-ben egyesítő Csin állam uralkodója, a Csin Si Huang-ti néven trónra lépő Első Császár az írást is szabványosítani kívánta (tung ven-su 同文書). A szabványosított csin-pecsétírás (csin-ven 秦篆) kidolgozásával a főminiszterét, Li Szét bízta meg.[2] Li Sze az addig használatban lévő írásjegyek mintegy felét eltöröltette, a megmaradtak felét pedig nem csak grafikus formájukban, hanem akár struktúrájukban is átszerkesztette, s az új írás a kis pecsétírás nevet kapta.[3]

A kis pecsétírás elvitathatatlan érdeme, hogy átgondolt, összefogott rendszert alkotott a kínai írásjegyek szabványosított formai megjelenítésére. A hátránya azonban, hogy ez még mindig magában hordozta a karcolással, véséssel kialakított formajegyeket, és ezért nehézkes volt az ecsettel történő írása. A kis pecsétírást a Csin-dinasztia bukását követően a Han-korban az ecsetírásra kidolgozott, úgynevezett „kancellár írás” váltotta fel, és ezzel véget ért a pecsétírások kora.

Megjegyzések

szerkesztés

Hivatkozások

szerkesztés
  1. Miklós 1973 61. o.
  2. Boltz 1994 157. o.
  3. Blunden-Elvin 1995 180. o.
  • Blunden-Elvin 1995: C. Blunden - M. Elvin. A kínai világ atlasza. Budapest, Helikon 1995. ISBN 963 208 348 2
  • Boltz 1994: Boltz, William G.. The Origin and Early Development of the Chinese Writing System. American Oriental Series, vol. 78. American Oriental Society, New Haven, Connecticut, USA. 1994. (átdolgozva 2003) ISBN 0-940490-18-8
  • Kwo 1981: Kwo Da-Wei. Chinese Brushwork in Calligraphy and Painting. Its History Aesthetics and Techniques. New York, Dover Publications, 1981. ISBN 0-486-26481-5
  • Miklós 1973: Miklós Pál. A sárkány szeme. Bevezetés a kínai piktúra ikonográfiájába. Budapest: Corvina Kiadó, 1973.

Külső hivatkozások

szerkesztés