Nagy pecsétírás
Nagy pecsétírásnak nevezik a kínai írás legkorábbi emlékeit képviselő jóslócsont-feliratokon látható írásjegytípus későbbi változatát, amely már a Sang ( )-korból származó rituális bronzedények vésett feliratain is megjelenik. Jellemzően a Csou ( )-dinasztia korában használt írástípus, amelynek időbeli és térbeli elterjedését tekintve számos változata létezett. A nagy pecsétírás az i. e. 3. század végén, a Csin ( )-dinasztia idején végrehajtott, az írásmódok egységesítését célzó központi írásreform során szűnt meg, átadva helyét a kis pecsétírásnak és a kancellár írásnak. Kevés fennmaradt emlékkel rendelkezik, amelyeket bronzedények vagy kőbe vésett feliratok tartalmaznak.
Nagy pecsétírás | |
![]() | |
Nagy pecsétírásos, bronzba vésett szöveg a Nyugati Csou ( )-korból | |
Típus | logografikus |
Nyelvek | kínai |
Időszak | i. e. 11–3. század |
Irány | fentről lefelé, jobbról balra |
Rokon írásrendszerek | Kis pecsétírás |
Átírási segédlet | |
ta-csuan | |
Kínai átírás | |
Hagyományos kínai | 大篆 |
Egyszerűsített kínai | 大篆 |
Mandarin pinjin | dàozhuàn |
Wade–Giles | Ta4-chuan4 |
Előzményei
szerkesztésA jelenlegi ismeretek alapján a kínai írás legkorábbi emlékeit azok az úgynevezett jóslócsont-feliratok (csia-ku-ven ( )) 甲骨文 képviselik[1], amik a Sang–Jin ( )-dinasztia Vu Ting ( ) királyának (i. e. 1250–1192) idejéből, az egykori főváros, Anjang ( ) területéről kerültek elő. Ezeken a csontokra, teknőspáncélra karcolt feliratokon kívül azonban már a Sang ( )-dinasztia idejéről is ismertek rituális bronzedényekre vésett feliratok. Tágabb értelmezésében vannak, akik már a jóslócsont-írást is a nagy pecsétírás kategóriájába sorolják, de szigorúbban véve csak a Nyugati és Keleti Csou ( )-dinasztia idején használt írásformákat tekintik nagy pecsétírásnak.
Amikor az i. e. 11. században a Sang ( )-dinasztia uralmát megdöntötte az addig évszázadok óta a fennhatósága alatt álló, harcias, de kulturális tekintetben fejletlenebb Csou ( )-ház, az új dinasztia megalapításakor számos egyéb kulturális vívmány mellett az írást, az írás használatának gyakorlatát is átvették. A jelenleg általánosan elterjedt tudományos álláspont szerint a Csou ( )-dinasztia idején használt írás közvetlen előzménye a Sang ( )-kori jóslócsont-feliratok írása. Régészetileg bizonyított, hogy a csou ( )k már a dinasztiájuk alapítása előtt átvették a sang ( ) írást, ám az további kutatásokat igényel, hogy a kulturálisan, életmódját és nyelvét tekintve is eltérő csou ( ) törzs az írást illetően milyen kapcsolatban állt a sang ( )okkal.[2] Tény ugyanis, hogy a kutatók a Sang ( )-korból származó, mintegy 4000 önálló (számtalan változatban létező) írásjegy közül csak 1500-2000 darabról feltételezik, hogy sikerült a később használatos írásjegyek valamelyikének előzményeként azonosítani.[3]
Kialakulása
szerkesztésA kínai történetírói hagyomány szerint a számtalan változatban létezett írásjegyek első kanonizálását a Csou ( )-ház egyik uralkodója, Hszüan ( ) 宣 király (i. e. 827–782) rendelte el, a feladattal pedig a „Történész” Csou ( )t (Si Csou ( ) 史籀) bízta meg. Így született meg a kínai írás „Csou ( ) írásának” (Csou ven ( ) 籀文) nevezett változata, amelyet az utókor a „nagy pecsétírás” néven ismer és tart számon.[4] Az írásjegyek új stílusának formáját a „Si Csou ( ) kötete” (Si Csou pien ( ) 《史籀篇》) című gyűjtemény rögzítette,[5] amelyet hagyományosan kb. i. e. 800 körülre datálnak, de a töredékekből ismert mű keletkezési idejét néhány modern kutató inkább helyezi a Hadakozó fejedelemségek vagy a Csin ( )-dinasztia korába.[6]
Elnevezése
szerkesztésAz i. e. 3. században végrehajtott, az írásegyesítést célzó írásreform idejéig értelemszerűen nem létezett a „nagy pecsétírás” megnevezés. Ezen a néven csak azután kezdeték el jelölni a Csin ( )-kor előtti írásokat, hogy Li Sze ( ) megalkotta az addigi „pecsétírás” (csuan ( ) 篆) standard formáját, amelyet „kis pecsétírásnak” (hsziao-csuan ( ) 小篆) neveztek el. Leginkább a Han-kortól kezdve vált gyakorlattá a Csin ( )-kor előtti írásokra „nagy pecsétírások” néven hivatkozni, bár kezdetben a korabeli tudósok inkább nevezték meg egy-egy írásváltozatát önálló néven, mint hogy összefoglaló kategóriaként értelmezték volna.
Változatai, használata
szerkesztésA „nagy pecsétírás” tehát inkább egyfajta gyűjtőfogalom, ami az i. e. 3. századig használatban volt kínai írásváltozatok valamennyiét jelöli – ugyanis a régészeti bizonyítékok jól mutatják, hogy az írásnak számos változata alakult ki és volt használatban a Csin ( )-dinasztia megjelenéséig. Bár az írásváltozatok közös tőről fakadnak, illetve nem az érthetetlenségig, a felismerhetetlenségig különböznek egymástól, mégis elmondható, hogy a legtöbb fejedelemségnek megvolt a saját „stílusa”. Ezeket összefoglaló néven „a hat fejedelemség írásjegyei” (liu kuo ven-ce ( ) 六國文字) vagy a „hat(féle) pecsét(írás)” (liu csuan ( ) 六篆) néven is ismerték, és évszázadokon keresztül használták a fejedelemségek bürokratikus adminisztrációjában. De a kőbe vagy bronzba vésett feliratokon is ezeket látni, valamint az irodalmi, filozófiai, történeti műveket is ezekkel jegyezték le a korabeli íráshordozókra, bambuszcsíkokra vagy selymekre, amiket összekötve, feltekerve, „könyvtekercsek” formájában tároltak. Az ezekre és már ecsettel írt szövegek, szövegtöredékek ma csak a Hadakozó fejedelemségek korából ismertek. Ezt megelőző korokból csak fémtárgyakba (szertartási bronzedények, fegyverek, szerszámok) és kövekbe, sziklákba vésett feliratok alapján tanulmányozható a nagy pecsétírás, aminek rendkívül hasznos forrása még az i. sz. 100 körül összeállított etimológiai szótár, a Suo-ven csie-ce ( ) 《說文解字》is. Ez több száz korai írásjegyváltozatot tartalmaz, amelyeket az „ősi írásjegyek” (ku-ven ( ) 古文) néven ismertet. A műben külön kategóriát alkot az állítólag a Si Csou pien ( ) 《史籀篇》 című, egykor 15 kötetet/fejezetet (pien ( ) 篇) számláló gyűjteményből származó 220 írásjegy, amelyet a mű szerzője, Hszu Sen ( ) 許慎 (kb. 58–kb. 147) „Csou ( ) írás(jegyei)” (Csou-ven ( ) 籀文) néven ismertet.
A nagy pecsétírás változatait szokás még az íráshordozó alapján is külön csoportokba osztani. Ilyen például a Sang ( )-kor végéről, valamint a Csou ( )-korból származó rituális bronzedényeken, bronz- vagy más fémtárgyakon látható feliratok csoportja, melyeket általában „fém-írás”, „fém-szövegek” (csin-ven ( ) 金文) vagy „fémvéset-írás” (min-ven ( ) 銘文), illetve „(bronz)harang-üst írás” (csung-ting-ven ( ) 鐘鼎文) néven neveznek.[7]
A csin-ven ( ) típusú nagy pecsétírás különleges formai változatát képviseli az úgynevezett „madár-féreg írás” (niao-csung su ( ) 鳥蟲書 vagy niao-csung ven ( ) 鳥蟲文), ami a nagy pecsétírás rendkívül cirkalmas, dekoratív formája, és aminek a használata a Csou ( )-dinasztia idején a déli államokban volt elterjedt.[8]
A nagy pecsétírás ecsetírásra is alkalmas változata a különleges, kalligrafikus „ebihal”-írás.
Megjegyzések
szerkesztésHivatkozások
szerkesztés- ↑ Keightley 1978 139., 140., 203. o.
- ↑ Galambos 2006 149. o.
- ↑ Lásd:Oracle Bone Script (angol nyelven). Omiglot.com. (Hozzáférés: 2014. június 28.)
- ↑ Miklós 1973 61. o.
- ↑ Galambos 2006 154., 155. o.
- ↑ Qiu 2000 72-77. o.
- ↑ Kwo 1990 11-19. o.
- ↑ Kwo 1990 19., 20. o.
Források
szerkesztés- ↑ Blunden-Elvin 1995: C. Blunden - M. Elvin. A kínai világ atlasza. Budapest, Helikon 1995. ISBN 963 208 348 2
- ↑ Boltz 1994: Boltz, William G.. The Origin and Early Development of the Chinese Writing System. American Oriental Series, vol. 78. American Oriental Society, New Haven, Connecticut, USA. 1994. (átdolgozva 2003) ISBN 0-940490-18-8
- ↑ Galambos 2006: Imre Galambos: Orthography of early Chinese writing: evidence from newly excavated manuscripts. Budapest monographs in East Asian Studies I. Department of East Asian Studies, Eötvös Loránd University. Budapest 2006. ISB 978-963-463-811-7
- ↑ Keightley 1978: David N. Keightley. Sources of Shang History: The Oracle-Bone Inscriptions of Bronze Age China. University of California Press, Berkeley. ISBN 0-520-02969-0
- ↑ Kwo 1981: Kwo Da-Wei. Chinese Brushwork in Calligraphy and Painting. Its History Aesthetics and Techniques. New York, Dover Publications, 1981. ISBN 0-486-26481-5
- ↑ Miklós 1973: Miklós Pál: A sárkány szeme. Bevezetés a kínai piktúra ikonográfiájába. Budapest: Corvina Kiadó, 1973.
- ↑ Qiu 2000: Qiu Xigui. Chinese Writing. Translation of 文字學概論 by Mattos and Norman. Early China Special Monograph Series No. 4. Berkeley: The Society for the Study of Early China and the Institute of East Asian Studies, University of California, Berkeley. ISBN 1-55729-071-7.