Pierre Baillot
Pierre Baillot (teljes nevén Pierre Marie François de Sales Baillot; (Passy, Párizs, Franciaország, 1771. október 1. - Párizs, Franciaország, 1842. szeptember 15.) francia hegedűs és zeneszerző. Művészi erényei az erőteljes játék, tömör hang, merész, nagyszabású előadás és utolérhetetlen technika voltak. Zeneművei általában igen nehezek és nagy felkészültséget igényelnek.
| Pierre Baillot | |
 | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1771. október 1.[1][2][3][4][5] Passy |
| Elhunyt | 1842. szeptember 15. (70 évesen)[1][2][4][5][6] Párizs[6] |
| Sírhely | Montmartre-i temető |
| Gyermekei | René Paul Baillot |
| Pályafutás | |
| Műfajok | komolyzene |
| Hangszer | hegedű |
| Tevékenység |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Pierre Baillot témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Hegedűtanárként is nagy hatású volt. 1834-ben jelent meg Párizsban a L'art du violon' (A hegedű művészete) című hegedűiskolája. 1803 után többször is kiadták a Méthode de violon (A hegedű módszere) című tananyagát, amelyet P. Rode-dal és R. Kreutzerrel együtt írt.
Életpályája
szerkesztésHat éves korában olasz mesternél megkezdett zenei tanulmányait 1780-tól fogva Párizsban, majd 1783-tól fogva - egy jótevőjének köszönhetően - Rómában folytatta, később Catelnél, Reichánál és Luigi Cherubininál tanult zeneelméletet. 1795-ben az újjászervezett párizs Conservatoire hegetűtanára lett. 1802-től sokat utazott és számos koncertet adott. Az ő nevéhez fűződik 1814-ben az első vonósnégyes-hangverseny megrendezése Párizsban. 1802-ben a császári, 1821-ben a nagy operai, 1825-ben a királyi zenekar első hegedűse lett.
Zeneművei
szerkesztés- L'Art du violon - hegedűiskola (1835)
- 24 Étude hegedűre L'Art du violon (1851)
- 9 concerto hegedűre és zenekarra, ( op. 3 (1801) / op. 6 (1804) / op. 7 (1804) / op. 10 (1805) / op. 13 (1807) / op. 18 (1809) / op. 21 (1809) / op. 22 (1809) / op. 30 (1840)
- Symphonie concertante, op. 38 (1817) két hegedűre és zenekarra
- Douze Études ou caprices pour le violon, op. 2 (1803)
- 3 duó, op. 8 (1804)
- 3 duó, op. 16 (1811)
- Trois Airs variés hegedűre és zongorára, op. 31 (1814)
- Sonate pour violon et piano op. 32 (1820)
- 3 nocturne, op. 39 (1821)
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 2.)
- ↑ a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ [LH//93/21 Léonore database] (francia nyelven). Ministry of Culture of France. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b International Music Score Library Project. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Archivio Storico Ricordi. (Hozzáférés: 2020. december 3.)
Források
szerkesztés- Brockhaus - Reimann: Zenei lexikon. Zeneműkiadó, Budapest, 1983. 104-105. old.
- Révai Nagy Lexikona, 2. kötet: Arány-Beke (1911) 432. old.
- Szabolcsi Bence – Tóth Aladár: Zenei lexikon I. (A–F). Főszerk. Bartha Dénes. Átd. kiadás. Budapest: Zeneműkiadó. 1965.