Piruszták

ókori illír törzs

A piruszták (ógörög Πειροῦσται / Pirusztai, latin Pirustae) az illíreken belül a délkeleti pannonok közé tartozó törzs volt az ókorban. Hagyományos szállásterületük a Drina forrásvidékét övező hegyvidéken, a mai Délkelet-Bosznia és Észak-Montenegró területén volt. Híres bányászok és fémművesek voltak. Az i. sz. 1. század elején a Római Birodalomnak utolsókként behódolt illír törzsek közé tartoztak.

TörténetükSzerkesztés

A piruszták megnevezéssel csak az i. e. 2. századtól találkozni a forrásokban. Ebből egyesek arra következtetnek, hogy egy korábban más, görögös néven ismert törzs új, latinos elnevezésével van dolgunk.[1] Neritan Ceka(wd) albán régész, ókortörténész ezen a vonalon elindulva vetette fel, hogy a dardánok egyik nyugatabbra vándorolt csoportjáról van szó, és a piruszta népnév az albán dardhë (’körte’) szóval összefüggésbe hozott dardán népnév latin fordítása, amelynek tövében a pirum (’körte’) vagy pirus (’körtefa’) szó keresendő.[2] Felmerült az a hipotézis is, hogy a dezitiatákkal együtt a korábbi évszázadokban ezen a területen élt hatalmas illír néptörzs, az autariaták leszármazottai.[3]

A feltevések szerint a Kotori-öböl és a Neretva között húzódó partszakasz hátországában, a Drina felső folyását övező, szűk völgyek és völgyszorosok szabdalta hegyvidéken, az ardiatáktól északra, a mai Bosznia-Hercegovina délkeleti és Montenegró északi vidékén éltek.[4] A Sztrabón szerint a pannonok közé tartozó[5] piruszták kiváló bányászok és fémművesek hírében álltak,[6] az általuk előállított eszközök Mat-völgyi(wd) ásatásokból is előkerültek.[7]

Miután i. e. 168-ban a harmadik illíriai háborúban a Római Birodalom végleg legyőzte az Illír Királyságot(wd), több más, a rómaiak oldalán álló illír törzs mellett a piruszták szabadságát és adómentességét is biztosította.[8] Titus Livius e történelmi esemény kapcsán a dasszaréták közé tartozónak említi a pirusztákat (Dassaretiorum Pirustas), akik Klaudiosz Ptolemaiosz értesülése szerint Makedónia határvidékén éltek.[9] Ez utóbbi feltétlenül tévesztésre vezethető vissza,[10] de a makedón határvidéken élő déli dasszarétáknak valóban voltak északi csoportjaik.[11] Bár a jelek szerint az i. e. 2. század közepén még Rómát pártolták, később a pirusztáké lett az egyik legutolsó illír törzs, amely behódolt a birodalomnak.[12] Velleius Paterculus történeti művében azt jegyezte fel róluk, hogy szinte képtelenség leigázni őket, ami egyfelől átjárhatatlan hegyvidékeiknek, másfelől mindenkor harcra kész, vad természetüknek köszönhető.[13] A dezitiaták és a breukok mellett az i. sz. 6 és 9 között lezajlott nagy illír felkelés(wd) mögött álló harmadik néptörzs volt.[14] Nero római császár uralkodása alatt (i. sz. 54–68) a kis-ázsiai Aphrodisziaszban emlékművet emeltek, amelynek domborműve a Róma által leigázott és alávetett népeket ábrázolta; ezen az illíreket a dardánok, japodok(wd) és andizétek mellett a piruszták allegorikus alakja képviselte.[15] Miután a Római Birodalom meghódította Daciát, ahol az i. sz. 2. század elején több nemesfémlelőhelyet találtak, számos piruszta települt át családostul a régióba. Vicus Pirustarum néven ismert egyik daciai településük, valamint egy korabeli felirat, amely egy bizonyos Dasiust, „egy Cavieretóba [?] való pirusztát” említ.[16]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Ceka 2013 :279.
  2. Ceka 2013 :279.
  3. Wilkes 1992 :205.
  4. Hammond 1966 :253.; Wilkes 1992 :80., 98., 216–217-; Ceka 2013 :261., 338.
  5. Wilkes 1992 :203.
  6. Pollo & Puto 1981 :5.; Schütz 2002 :70.; Ceka 2013 :261.
  7. Pollo & Puto 1981 :5.
  8. Hammond 1966 :253.; Cabanes 1988 :323.; Wilkes 1992 :174.; Ceka 2013 :223.
  9. Hammond 1966 :253.; Cabanes 1988 :64.
  10. Wilkes 1992 :98.
  11. Hammond 1966 :253.; Wilkes 1992 :98.; Ceka 2013 :261., 381., 412.
  12. Wilkes 1992 :217.; Ceka 2013 :252–253.
  13. Pollo & Puto 1981 :20.
  14. Ceka 2013 :252–253.
  15. Wilkes 1992 :207.
  16. Wilkes 1992 :223.; Ceka 2013 :338., 350., 406.

ForrásokSzerkesztés

  • Cabanes 1988: Pierre Cabanes: Les illyriens de Bardulis à Genthios (IVe–IIe siècles avant J.-C.). Paris: SEDES. 1988. = Regard sur l’histoire, 65. ISBN 2718138416  
  • Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467  
  • Hammond 1966: N. G. L. Hammond: The kingdoms of Illyria circa 400–167 B.C. The Annual of the British School at Athens, LXI. évf. (1966) 239–253. o.
  • Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X  
  • Schütz 2002: Schütz István: Fehér foltok a Balkánon: Bevezetés az albanológiába és a balkanisztikába. Budapest: Balassi. 2002. ISBN 9635064721  
  • Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford;  Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717