Portál:Anime és manga/Hét animangája

A Slayers (スレイヤーズ; Szureijázu; Hepburn: Sureiyāzu?) egy több mint 52 kötetből álló light novel sorozat Kanzaka Hadzsime tollából és Araizumi Rui illusztrálásával. A regénysorozat 1989-ben indult a Fujimi Shobo Dragon Magazine-jában. Az eredeti light novel 2000-ig futott és 15 kötetbe gyűjtve adták ki. 1991-től egy másik regénysorozat, a Slayers Special is futott ugyanebben a magazinban egészen 2008-ig, majd összesen 30 kötetben jelentették meg. A két fő sorozat mellett több rövidebb sorozat is megszületett.

A regényekből először Kanzaka Hadzsime és Araizumi Rui készített mangafeldolgozást, Slayers, illetve Csóbaku mahóden Slayers címmel – utóbbi az eredeti light novel feldolgozása –, majd Tommy Ohtsuka illusztrálásában a Slayers Special light novel feldolgozása is megtörtént, de ezek mellett még több eredeti mangasorozat is futott. Három 26 részes és két 13 részes animesorozat, öt mozifilm és két háromepizódos OVA is készült a sorozat alapján. Több szerepjátékot is kiadtak Sega Saturnra és PlayStationre, egyet pedig Super Famicomra 1994-ben. Magyarországon eddig csak az animesorozatokat mutatták be a televízióban.

A Slayers egy tinédzser boszorkány, Verselő Lina és társainak utazását és kalandjait követi, miközben varázslataikat és kardforgató tudományukat használva világuralomra törő démonokkal, varázslókkal, sötét lovagokkal és rengeteg reménytelenül esélytelen banditával küzdenek meg. Az 1990-es évek egyik legnépszerűbb sorozataként tartják számon.