Royal Wood
Royal Wood egy Juno-díjra jelölt kanadai zenész és lemezproducer, aki az Ontario állambeli Torontóban él. Eddig nyolc stúdióalbumot, három EP-t és egy élő lemezt adott ki. Zenéjében hangsúlyosak a dalszövegek, az érzelmes hangulatok és az akusztikus hangzásvilág. Royal Wood sikeres karriert futott be Kanadában és nemzetközi szinten is.
| Royal Wood | |
 | |
| Született | 20. század |
| Állampolgársága | kanadai |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái | McGill Egyetem |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Életrajz
szerkesztésFiatalkora
szerkesztésWood John Royal Wood Nicholson néven született,[1] és az ontariói Lakefieldben nevelkedett.[2] Royal Wood előadói nevét és valódi középső nevét dédapja, Royal Rufus Wood emlékére választotta, aki 1962-ben halt meg.
Wood zenével teli környezetben nőtt fel;[3] bátyja, Luke Nicholson szintén énekes-dalszerző.[4] Négyéves korában hallás után kezdett el zongorázni, és nyolcévesen kezdettt zongoraórára járni.[5] Az iskola zenei programja segítségével sokféle hangszerhez jutott hozzá, és tinédzser korára multiinstrumentalista lett, aki gitáron, basszusgitáron, dobon, klarinéton és trombitán tudott játszani.[2]
A középiskola után Wood a McGill Egyetemen tanult üzleti tanulmányokat. Ez idő alatt montreali jazzklubokban zongorázott, és a gitározásra összpontosított, miközben dalszerzőként is próbálta megtalálni a hangját.[5]
Zenei pályafutása
szerkesztésWood 2002-ben adta ki első EP-jét The Milkweed EP címmel. Ezt a dalgyűjteményt maga Wood írta, hangszerelte és készítette. A kiadás sok kritikai elismerést kapott, a kritikusok pedig Randy Newmannel, Jeff Buckley-vel és Tom Waits-szel hasonlították össze.
Ezt követően Wood nekilátott, hogy egy szuper poplemezt készítsen teljes hosszúságú debütáló albumához. A Beatlesből és a Beach Boysból ihletet merítve ismét produceri feladatokat vállalt a felvételek során. 2004-ben a Maple Music kiadónál Wood kiadta Tall Tales című albumát. A lemez gazdag hangzása és sokrétű hangszerelése nagy kritikai figyelmet kapott, Woodot pedig dicsérték énekstílusáért és nagy hatású szövegeiért.
Az érettebb hangzás megteremtése céljából[6] a művész 2005-ben belépett a torontói Reaction Studiosba, hogy megkezdje következő albumának rögzítését. A felvételek során Steinway zongorát használt, egy teljes vonósnégyest szólaltatott meg, és számos ismert zenész, köztük Hawksley Workman és Kurt Swinghammer segítségét is igénybe vette. Az eredmény az A Good Enough Day lett, amely 2007-ben a kanadai Dead Daisy Recordsnál, 2008-ban pedig a Rounder Europenál jelent meg.
A lemezről három kislemez és három klip készült: "A Mirror Without", "Juliet" és "I'm So Glad". A lemez zenéje több tévé- és filmzenén is szerepelt, köztük a TMN/Movie Central ReGenesis című sorozatában, a CBC This Is Wonderland című sorozatában, a Playing House című CTV-filmben, a The End of Silence című filmben és a Food Network A szürreális ínyenc című filmjében. Nemzetközi szinten az "A Mirror Without" a Grey's Anatomy egyik epizódjában szerepelt. A "Paradise" című dal a Private Practice egyik epizódjában is szerepelt.
Az A Good Enough Day sikerével Wood meghívást kapott, hogy számos kanadai zenésszel, köztük Emm Grynerrel, Sarah Harmerrel,[5] Kathleen Edwards-szal, Sarah Slean-nel, Jill Barberrel és Serena Ryderrel ossza meg a színpadot. A lemez a Rounder Europe megjelenésének támogatására 2008-ban európai turnéra is indult.
Következő lemezén Wood a szövegekre és a vonós hangszerelésekre akart koncentrálni. Az eredmény a 2009-es The Lost and Found EP lett. Folyamatosan növekvő rajongótáborral Wood 2009 novemberében indult első nyugat-kanadai turnéjára, amelyhez csatlakozott Rose Cousins kanadai énekes-dalszerző is.
2010-ben kiadta a The Waiting-et, ami után az iTunes Canada az év iTunes-dalszerzői közé választotta.[7] Ugyanebben az évben a Juno-díj év dalszerzőjére is jelölték. Egy teljes országos turnén támogatta David Grayt, és három fő turnét teljesített Kanadában, valamint más európai és amerikai turnét is.
2012-es We Were Born to Glory című albuma a kanadai albumlista top 25-ében debütált, a 2013-as Juno Awards-on pedig az Év Felnőtt Alternatív Albuma kategóriában jelölték. Az első kislemez az albumról a "Not Giving Up" volt.
2014. március 18-án a Wood kiadta a The Burning Bright című albumot. A Forever and Ever kislemezdal Top 40-es sláger volt Kanadában. 2014 júniusában kiadott egy kísérőalbumot, I Wish You Well címmel, amely öt új dalt és négy eredeti mixet tartalmazott az előző albumról. A lemezt Dean Drouillarddal közösen készítették, míg az anyag nagy részét Woodnak az írországi Meath megyében való tartózkodása ihlette.
Wood 2016-ban kiadta a Ghost Light-ot, amely pozitív kritikákat kapott, többek között az Irish Times is az „Év legjobb albumai” közé sorolta. A vezető kislemez, a Long Way Out bekerült a CBC Music Top 20-ba. 2017-ben jelent meg nemzetközileg az Outside Music kiadónál. A Ghost Light lendülete és Wood karrierjének sikerei oda vezettek, hogy Bonnie Raitt 2017-es országos kanadai turnéjának „nagyon különleges vendége” lehetett.
A művész 2018 áprilisában jelentette meg legújabb albumát, az Ever After the Farewellt. A vezető kislemez, a California Nights bekerült a Radio 2 Top 20-ba. A világ körüli turné csúcspontjai között szerepelt a torontói Massey Hall, az edmontoni Winspear Center és a halifaxi Rebecca Cohn Auditorium. 2018. október 26-án jelent meg egy kísérő EP, Love Will Linger néven. 2021-ben Wood kiadott egy élő felvételt a Massey Hallban való fellépéséről Live at Massey Hall címmel.
Magánélet
szerkesztés2008-ban Wood és énekes-dalszerzőtársa, Sarah Slean eljegyezték egymást Párizsban; [8] a pár 2009-ben házasodott össze. [9] 2014 januárjában Slean bejelentette, hogy ő és Wood barátként váltak el egymástól. [10]
Wood 2017-ben feleségül vette Alison Waldbauert. Toronto Liberty Village negyedében élnek. Emellett Woodnak van egy farmja Peterborough közelében.[11]
Diszkográfia
szerkesztésStúdióalbumok
szerkesztés- Tall Tales (2004)
- Egy elég jó nap (2007)
- A várakozás (2010)
- Dicsőségnek születtünk (2012) 23. CAN [12]
- The Burning Bright (2014)
- Jót kívánok (2014)
- Ghost Light (2016)
- Ever After the Farewell (2018)
- Mit hoz a holnap (2022)
EP-k
szerkesztés- The Milkweed EP (2003)
- The Lost and Found EP (2009)
- Love Will Linger EP (2018)
Élő albumok
szerkesztés- Royal Wood – Élőben a Massey Hallban (2021)
DVD-k
szerkesztés- Royal Wood – Live at the Grand (2015)
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ "Royal Wood goes from ‘piecemeal’ to The Beatles to record the right album". National Post, July 12, 2012.
- ↑ a b ROYAL WOOD – A DISCOVERY performed LIVE + Interview on CBC Radio's Go! – Jan 10, 2009. [2023. április 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 13.)
- ↑ Royal Wood. Eye Weekly, 2007. november 28. (Hozzáférés: 2011. augusztus 13.)[halott link]
- ↑ "Luke Nicholson Releases New Product on April 14" Archiválva 2017. február 22-i dátummal a Wayback Machine-ben. Cashbox Canada, February 20, 2017.
- ↑ a b c Tandem – Online magazine. Corrieretandem.com, 2007. január 21. (Hozzáférés: 2011. augusztus 13.)
- ↑ Royal Wood :: EPK, 2007. március 15. [2022. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 13.)
- ↑ „Royal Wood: A Juno coming-out party”, The Toronto Star, 2011. március 22. (Hozzáférés: 2021. november 4.) (kanadai angol nyelvű)
- ↑ ^ "Sarah Slean Gets Festive". ChartAttack.com. Retrieved September 27, 2011.
- ↑ Sarah Slean's Sea Change. Maclean's. (Hozzáférés: 2011. szeptember 27.)
- ↑ Slean: And the days grew longer…, 2014. január 9.
- ↑ Wheeler, Brad. „Royal Wood: 'I needed to find that current again'”, The Globe and Mail, 2014. április 2. (Hozzáférés: 2014. április 17.)
- ↑ Archived copy. [2023. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 20.)
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben a Royal Wood című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.