A ruhacsipesz (vagy egyszerűen csipesz) kisméretű, általában műanyagból vagy fából készült eszköz, mely a száradó ruhák szárítókötélhez való rögzítésére használnak. A csipesz vélhetően a 19. század elején jelent meg, mai formáját a 19. század második felében nyerte el.

Műanyag csipeszek

Története szerkesztés

Régen az emberek bokrokra, ágakra akasztották a kimosott ruhákat száradni, esetleg a fűre terítették ki. A 19. század elején jelent meg a szárítókötél, és ezzel együtt a kézzel készített, fából faragott csiptetők, melyek megakadályozták, hogy a ruhákat lefújja a szél a kötélről.[1] Azf első szabadalmat 1832-ben nyújtották be az Amerikai Egyesült Államokban, a tömeggyártás az 1840-es évek végén kezdődött. 1853-ban – szintén Amerikában – már a mai csipeszhez nagyban hasonló „rugós csiptetőt” szabadalmaztattak, 1887-ben pedig ennek továbbfejlesztett változatát. A 20. század elején az amerikaiak napi 20 000 csipeszt gyártottak, de 1920 után alulmaradtak az európai és kínai gyártókkal szemben. Az 1940-es években a mosógépek, szárítógépek megjelenése, az emberek házak helyett lakásokba költözése a ruhacsipeszek iránti kereslet csökkenését vonta maga után.[2][3]

Megjelenése, használata szerkesztés

Leggyakoribb formájában két emelőkar, melyeket középen egy drótból készült rugó kapcsol össze.[2] Készülhet műanyagból vagy fából; az előbbi olcsóbb, de a napfény hatására idővel tönkremegy.[3]

A ruhák rögzítésén kívül a csipeszeket használhatják egyéb tárgyak (papírlapok, terítők stb) odaerősítésére. Szerepe van a filmforgatásban is, ahol a színes szűrőket csipeszekkel erősítik a lámpákra.[4][5] A közelmúltban hobbi, kézműves célokra is használni kezdték a csipeszeket.[6]

Érdekességek szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Rawlings, Irene; VanSteenhouse, Andrea. The Clothesline. Gibbs Smith, 6. o. (2002). ISBN 9781586851439 
  2. a b Greenbaum, Hilary – Wilson, Charles: Ki találta ki? A ruhacsipesz. Reader's Digest, (2013. október) 64–65. o. arch Hozzáférés: 2018. április 18.
  3. a b A celebration of the oddly modern, oddly mystical clothespeg. The Economist, 2016. december 24. (Hozzáférés: 2018. április 18.)
  4. Wooden pegs, C47 or a clothespin. Heritage and History, 2010. április 5. [2015. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 18.)
  5. Alternative Uses for Clothes Pegs. h2g2.com, 2006. október 30. [2018. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 18.)
  6. 17 tipp, mi mindenre tudsz felhasználni egy ruhacsipeszt az otthonodban. nlcafe.hu, 2015. november 14. [2018. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 18.)
  7. The Clothespin. The Philadelphia Citizen, 2014. november 13. [2018. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 18.)
A Wikimédia Commons tartalmaz Ruhacsipesz témájú médiaállományokat.