STS–2

Az STS–2 volt a 2. amerikai űrrepülőgép-program és a Columbia űrrepülőgép 2. repülése. Az űrhajózás történetében először történt, hogy egy űrhajót – másik legénységgel – másodszor is a világűrbe juttassanak, valamint visszahozzanak a Földre.

STS–2
Engle és Richard Truly
Repülésadatok
Űrügynökség	NASA
Személyzet	Engle Richard Truly
Tartalék személyzet	Thomas Mattingly Henry Hartsfield
Űrrepülőgép	Columbia
Hordozórakéta	Space Shuttle
NSSDC ID	[http://nssdc.gsfc.nasa.gov/nmc/spacecraftDisplay.do?id=1981-111A 1981-111A 1981-111A]
A repülés paraméterei
Start	1981. november 12. 10:09:59 EST
Starthely	39-A
Keringések száma	37
Földet érés
ideje	1981. november 14. 13:23:11 PST
helye	Edwards légitámaszpont
Időtartam	2 nap 6 óra 13 perc 12 mp
Űrhajó tömege	104 647 kg
Megtett távolság	1 730 000 km
Pálya
Perigeum	222 km
Apogeum	231 km
Pályamagasság
Föld körül	222 - 231 km
Pályahajlás
Föld körül	38,3°
Periódus
Föld körül	89 perc
Előző repülés Következő repülés STS–1 STS–3
A Wikimédia Commons tartalmaz STS–2 témájú médiaállományokat.

Küldetés

A repülés elsődleges célja a teljes rendszer világűrkörülmények között történő további tesztelése, illetve egy Föld-megfigyelési kísérletsorozat végrehajtása.

Jellemzői

Első nap

A tervezett időpontot (1981. október 9.) üzemanyag szivárgás észlelése miatt elhalasztották. A második indítási időpontnál (november 4.) is megállították a visszaszámlálást (nyomáseltérés az egyik energiaellátási egységben), illetve túl magas volt a nyomás a hidraulikus rendszerben. Az ellenőrzési, javítási munkák elvégzését követően 1981. november 12-én a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéták (SRB) segítségével Floridából, a Cape Canaveral (KSC) Kennedy Űrközpontból, a 39A jelű indítóállványról emelkedett a magasba. Az orbitális pályája 89 perces, 38,3 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 222 kilométer, az apogeuma 231 kilométer volt. Felszálló tömeg indításkor 2 027 698 kilogramm, műveleti tömege a pályán 104 647 kilogramm, leszálló tömeg 92 652 kilogramm. Szállított hasznos teher felszálláskor/leszállásnál8517 kilogramm

Az STS–1 tesztje után módosított láng és hanghatás csökkentő rendszernek köszönhetően az indítás során már nem sérült komolyabban a hővédőpajzs. Egyetlen hővédő csempe sem esett le, de 12 darab megsérült. Repülést követően megszüntették a külső üzemanyagtartály (ET) fehérre festését, amivel 272 kilogramm súlycsökkentést értek el.

Miután Föld körüli pályára álltak, az űrhajósok kinyitották a raktérajtót, és megkezdték a beépített rendszerek műszaki ellenőrzését, a számítógépek alkalmazhatóságát. Raktérben különböző mérőműszereket helyeztek el, amelyek a repülés során (indításkor, emelkedésnél, orbitális repülésnél, leszálláskor) fellépő erő- és hőhatásokat mérték. Az STS–1 útja során használt műszerekkel végezték a megismételt tesztrepülést. Kipróbálták a beépített kanadai Canadarm (RMS) manipulátor kart. Első típusa 50 méter kinyúlást biztosított (műholdak indítás/elfogása, külső munkák [kutatás, szerelések], hővédőpajzs külső ellenőrzése). 29 kísérletsorozatban újra kipróbálták a manőverező rendszer minden elemét.

STS–2 indítását követően első alkalommal észlelték a gyorsítórakéták O -gyűrűjének nyomásproblémáját. 1986-ban a 14. járat indításánál bekövetkezett Challenger űrrepülőgép tragédiája.

A Columbia rakterében látható az OSTA-1 Föld megfigyelő műszerrendszer

Műszerek

1. Development Flight Instrumentation (DFI) – az űrsikló rendszereinek folyamatos ellenőrzésére (felszállás, orbitális mozgás, leszállás),
2. Aerodynamic Coefficient Identification Package (ACIP) – az űrsikló aerodinamikai tulajdonságait mérte a repülés ideje alatt,
3. Az OSTA-1 (Office of Space and Terrestrial Applications-1) öt beépített (modul rendszerű) műszerével Föld-megfigyelési kísérletsorozat végeztek.
4. Shuttle Radar Imaging ( SIR-A) – a Föld erőforrásait, környezet minőségét, az óceán és az időjárás körülményeit vizsgálta,
5. Measurement of Air Pollution from Satellite (MAPS) – légszennyezés mérése,
6. Induced Environment Contamination Monitor (IECM) – környezetszennyezés mérése, fényképezése,
7. Orbiter Experiment Program (OEX) – az űrsikló aerodinamikai együtthatójának meghatározása,
8. Detailed Supplementary Objective DSO S133 – az űrsikló kiegészítő programjainak ellenőrzése,
9. DSO S134 – kozmikus sugárzás mérése,
10. DSO S142 – az űrhajósok mozgásszervi változásainak mérése,
11. HBT – biotechnológia kísérletek végzése,
12. Passive Optical Sample Assembly (POSA) – az űrsikló passzív adatainak mérése
13. Shuttle Multi-spectral Infrared Radiometer (MSMIRR) – multispektrális infravörös sugárzásmérő
14. Ocean Color Experiment (OCE) – óceánok tanulmányozása színképelemzéssel,
15. Features Identification and Location Experiment (FILE ) - tereptárgyak azonosítása, felismerése,
16. Night/Day Optical Survey of Lightning (NOSL) – éjszakai/nappali viharjelző eszköz,

Személyzet

(zárójelben a repülések száma az STS–2-vel együtt)

• Joe Engle (1), parancsnok
• Richard Truly (1), pilóta

Tartalékszemélyzet

• Thomas Mattingly (0), parancsnok
• Henry Hartsfield (0), pilóta

Második nap

Egy energiatermelő berendezés (energia- és vízellátás) meghibásodása miatt az öt naposra tervezett küldetést 2 napra rövidítette.

1981. november 14-én Kaliforniában az Edwards légitámaszponton (AFB) szállt le. Összesen 2 napot, 6 órát, 13 percet és 12 másodpercet (2,26 napot) töltött a világűrben. 1 074 757 mérföldet (1 729 347 kilométer) repült, 37 alkalommal kerülte meg a Földet.

Egy különlegesen kialakított Boeing 747 tetején visszatért kiinduló bázisára.

Források

• STS–2. spacefacts.de. (Hozzáférés: 2013. augusztus 31.)
• STS–2. lib.cas.cz. [2013. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 31.)
• STS–2. astronautix.com. (Hozzáférés: 2013. augusztus 31.)
• STS–2. ksc.nasa.gov. [2013. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 31.)

Külső hivatkozások

Külföldi oldalak

• Nasa.gov – STS–2

A Wikimédia Commons tartalmaz STS–2 témájú médiaállományokat.