Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2016-40-2
A lepantói csatát 1571. október 7-én vívta az egyesült keresztény flotta az Oszmán Birodalom hajóhadával a Jón-tengeren, a mai Görögországhoz tartozó Patraszi-öbölben. A megerősített tengerparti kikötő, Lepanto, amelyről az ütközet a nevét kapta, az összecsapás helyszínétől jó pár tengeri mérföldre nyugatra van. Az ütközetben nagyjából 600 hajó vett részt, a Földközi-tenger összes gályájának hetven százaléka, valamint 140 ezer ember – katonák, tengerészek, szabad vagy rabszolga evezősök.
Az 1568-as drinápolyi béke megkötése után II. Szelim szultán úgy döntött, hogy a Földközi-tengeren folytatja a hódítást. A muzulmánok elleni egységes fellépés legerőteljesebb híve V. Piusz pápa volt, aki 1566 óta ösztökélte a keresztény hatalmakat, hogy indítsanak új keresztes hadjáratot az Oszmán Birodalom ellen. Az ellentétes érdekeik miatt egymásra gyanakvó Spanyolország és Velencei Köztársaság csak 1570-ben szövetkezett, miután a törökök elfoglalták a velenceiek termékeny birtokát, Ciprust. 1571. május 25-én született meg a Szent Liga. A megállapodásban Velence, Spanyolország és a pápai állam vállalta, hogy közös katonai erővel hadjáratot indít a török ellen.
A keresztény hajóhad 1571 nyarán gyűlt össze a Messinai-öbölben. A több mint kétszáz gályát Velence, a pápai állam, a spanyol király, a Genovai Köztársaság, a Savoyai Hercegség, a toszkánai Szent István Lovagrend, valamint a máltai lovagrend szerelte fel. A flotta októberben érte el a görög partokat, ahol II. Szelim mintegy háromszáz hajója állomásozott.
A két hajóhad négy-négy egységből állt fel: főerőből, két szárnyból és tartalékból. A törököknek több hajójuk és emberük, viszont a keresztények tüzérsége jóval erősebb volt. Ali pasa ezért kevés hajót hagyott a tartalékban, inkább a centrumot erősítette meg. A törökök a csata elején eredményeket értek el a Csuluk Mehmed vezette jobbszárnyukon, de végül vereséget szenvedtek. Balszárnyukon [Ulucs Ali]] pasa egy átkaroló hadművelettel szétzilálta Giovanni Andrea Doria egységét és betört a keresztény hajók közé. Súlyos veszteségeket okozott a máltai, szicíliai és velencei gályáknak, de végül menekülnie kellett a keresztény erősítés elől. Az ütközet a főerők között dőlt el, ahol összecsapott a két zászlóshajó, a La Real és a Szultána. A keresztényeknek sikerült visszaverniük a török támadását, és elfoglalták Ali pasa hajóját. Ez zűrzavart váltott ki a törökök között, sokan menekülni kezdtek. Az ütközetben a keresztények közül nagyjából nyolcezren vesztették életüket; az elesett törökök számát húszezerre becsülik. Bár a török flotta megsemmisült, Ciprus nem került vissza velencei fennhatóság alá. A Szent Liga hamarosan felbomlott, de az Oszmán Birodalom soha nem nyerte vissza egykori tengeri erejét. A csata egyben a kézi erővel hajtott hajók utolsó nagy ütközete lett, a gályák helyét ezután átvették a vitorlások.