Az újjáépített vár
Az újjáépített vár
A megújult alsóvári kaputorony
A megújult alsóvári kaputorony

A középkorban épült füzéri vár Füzér falu közvetlen közelében egy vulkanikus eredetű dombon áll. Első írásos említése 1264-ből maradt fenn, de valószínűleg már a tatárjárás előtt állt; feltételezik, hogy az Aba nemzetség építtette. Egyike lehet az első magánbirtokú magyarországi kőváraknak.

A 13. században II. András vette meg. A tatárjárásig királyi birtok volt, majd adományként visszakapták az Abák. A rozgonyi csata után Károly Róbert elkobozta, és Drugeth-, majd Perényi-tulajdonba került. Amikor Perényi Gábor 1567-ben fiúutód nélkül meghalt, a vár előbb a Báthori-, majd a Nádasdy családhoz került. A Wesselényi-összeesküvés után a várat elkobozták, a császári katonaság felégette és hátrahagyta.

Az évszázadokig omladozó épületegyüttes értékét a romantika idején ismerték fel, ekkor került az örökségvédelem látókörébe. 1977-ben kezdték régészeti feltárását, majd 1992-ben renoválását. 2014–15-ben a felsővárat felújították, elpusztult részeit részben rekonstruálták, így ma ez Magyarország egyik legjobb állapotú középkori vára.