Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2023-34-1

Orvosilag a kóma (ógörög: κῶμα koma = mély álom) olyan eszméletlen állapot, amely hat óránál tovább tart, a páciens érzéketlen, vagy inadekvátan reagál a fájdalom-, fény- és hangingerekre, hiányzik nála a normális alvás-ébrenlét váltakozása, és nem képes akaratlagos cselekvéseket elindítani. A kómában lévő egyén jellemzésére a komatózus kifejezés használatos. Ugyanakkor a glasgow-i kómaskála-beosztás (Glasgow Coma Scale) szerint már a zavaros tudatú személyt is úgy kell tekinteni, mint aki a kóma legenyhébb stádiumában van.

A kóma számos körülmény hatására létrejöhet, beleértve a mérgezéseket (drogtúladagolás, az előírt gyógyszerek vagy gyógyhatású készítmények túladagolása vagy helytelen használata), az anyagcserezavarokat, a központi idegrendszer betegségeit, az olyan akut neurológiai károsodásokat, mint az agyi érkatasztrófa és az agysérv, a hipoxia, hipotermia, hipoglikémia, vagy a traumás károsodásokat, mint a fejsérülések közlekedési balesetekben. Szándékosan is előidézhető olyan gyógyszerekkel, amelyek az agy védelmét szolgálják agykárosodások után, vagy erős fájdalomcsillapítóktól, amelyeket a páciensnek sérülések vagy betegségek gyógyulási szakaszában adagolnak a nagyon erős fájdalom csökkentésére/kiiktatására.