Sablonvita:Évfordulók/’4 és ’9/02-14
Hajnali bejegyzés
szerkesztésKedves *feridiák!
@*feridiák: Ma hajnali 3.41-kor módosítottad a lap tartalmát és a módosításhoz ezt a megjegyzést fűzted:
- Vadaro 2019. február 11-én változtatott a 2014-ben konszenzussal elfogadott 10 szöveg + 4 kép változaton. 4 képre és 9 eseményre kiegészítettem.
Én 11-én a listába betettem Catalan matematikust, valamint "komment"-be tettem 3 nevet, akiknek az évfordulója nem kerek (nem 10-zel vagy 25-tel osztható). Utóbbiak között van Szent Henrik is, akinek öt évvel ezelőtt volt az 10000-ik évfordulója, ezért nagyon, jó hogy akkor szerepeltettük az évfordulók között; idén viszont 1005-ik évfordulója van.
A módosításod (a képeken kívül) lényegében abból áll, hogy visszatetted a szövegbe Szent Henrik-et, a másik két "komment"-be tett nevet viszont nem tetted vissza és az újonnan bekerült Catalan nevét sem törölted. Ebből a módosításodból azt látom, hogy fontosnak tartottad - csakis és kizárólag - Szent Henrik nevét feltüntetni, a többi változtatásom viszont nem érdekelt. Ezért meg sem szólalnék.
Amit viszont ROHADTUL zokon veszek: ...változtatott a 2014-ben konszenzussal elfogadott szövegen... Elmondom, hogy ezzel a megjegyzéseddel mit csinálsz: ürügyként használsz fel engem (mert módosítottam a lapot), hogy leplezd a szándékod: Szent Henrik feltüntetését a kezdőlap idei (holnapi) évfordulói között.
Nem akarok vitatkozni. Nekem sem Szent Henrik, sem Catalan se kutyám, se macskám. Mi ketten viszont régóta ismerjük egymást; én eddig soha egyetlen bejegyzésed egyik lapon sem minősítettem. Kezdhetném magyarázni az itteni módosításomat (de úgyis tudod az okát), kezdhetnék gúnyos válaszokat fogalmazni. Nem akarlak megbántani, de azt azért ke kell írnom: nagyon ÁLSÁGOS, amit csinálsz. És régi önmagadhoz is méltatlan. – Vadaro vita 2019. február 13., 10:29 (CET)
-
Pataki Márta Szegeden középen főszerepben
-
Witéz Budapesten volt utoljára Wikitalin
-
Witéz 2013-ban Miskolcon
Tisztelt @Vadaro: Wikitárs!
Kiss Csongorral a 2008-as szegedi wikitalin kapcsolódtunk be az önkéntes közösségi enciklopédia-alkotásba. Jól megvoltunk, kiegészítettük egymást. Szerintem a mostani vitának az a magyarázata, hogy Csongor halála óta fokról fokra szembefordulsz a korábbi jó együttműködéssel. Most azonban egy olyan megoldatlan és megoldandó történelmi problémához értünk, amelyet csak együtt, s az eddiginél jobb vitakultúrával tudunk megoldani. A főprobléma kinn a Kezdőlapon a „Kiemelt cikk" rovatban a budavári Nagyboldogasszony-templom előtt az alapító Szent István lovasszobrával, és a cikkajánló ezen első szakaszában:
- „A Mátyás-templom (hivatalos nevén: Budavári Nagyboldogasszony-templom) elődjét az egyházi hagyomány szerint Szent István király alapította ezer éve, 1015-ben. A Szent István-féle templomról sem oklevél, sem tárgyi adat nem maradt fenn. Írott forrás csak a török hódoltság után szól róla: Esterházy Pál nádor felirata az általa építtetett új főoltáron 1690-ben. E korban a templomot általánosan „Szent István egyházának” nevezték. A tatárjárás előtti alapításra enged következtetni, hogy a templom az ősiség jogán már 1257-ben elsőbbséget élvezett a várbeli Mária Magdolna-templommal szemben.”
Kedves Vadaro Barátom!
Kérlek, ne egymást hibáztassuk egy évezredes megoldalan főproblémáért, hanem holnap érdemben fogjunk hozzá, és vasárnap végére oldjuk meg. Üdv: – *feridiák vita 2019. február 14., 21:54 (CET)
A hajnali bejegyzéstől felemelkedünk a déli harangszóhoz. Ennek kiindulópontja pedig éppen Budavári Nagyboldogasszony-temploma, és mellette a templomalapító Szent István király lovasszobra. Éppen innen indul ki napról napra, holnap is a déli harangszó. A 2019. év (is) 365 napból áll, a napok 24 órából állnak, és minden napban két kiemelt történés az éjfél s a dél. A magyar köztudatban mindkettőhöz kiemelt ünnepi események társulnak. „Az M1 a Duna Média első számú csatornája, Magyarország első és legrégebbi televízióadója” - olvasható a Magyar Wikipédia Déli harangszó szócikkében. Kiemelt központi szerepet játszó M1 televíziónkban éjfélkor Himnuszunk hangzik fel, délben meg a déli harangszó. A napok 24 órából állnak, az egyes órák 60 percből, a percek 60 másodperből. A déli harangszó pont egy percig, vagyis 60 másodpercig tart, amelyben 40 harangütés hangzik el, és 20 kép látható. Ezen húsz kép segítségével képzeletben egyetlen perc alatt bejárjuk évezredes történelmüket, élén Szent István királlyal, és családalapító házastársával, Gizella királynéval.
A „Magyar Wikipédia” Kezdőlapján a „Kiemelt cikk” rovatban ezen a héten hétfő kezdetétől csütörtökön a déli harangszóig a Dunán elérkeztünk fővárosunkba, Budapestre. Mire február 14-én elhangzott a déli harangszó, képben és szövegben már a Kezdőlapon volt a Budavári Nagyboldogasszony-templom , és alapítója, Szent István király. A folytatás is a Duna mentén következett, de már a pesti oldalon a Nemzeti Színházban este: az év magyar sportolója gálán. – *feridiák vita 2019. február 17., 14:02 (CET)
-
A Nemzeti Színház világosban
a Duna felől... -
A Nemzeti Színház főhomlokzata
-
A Nemzeti Színház sötétben
a Duna felől...
A házasság hetének 12. megünnepléséről, amely február 17-én ért véget
szerkesztésIdén február 10-én kezdődött, és február 17-én zárult a házasság hetének országos rendezvénysorozata. Szövegét is, logóját is kitettem a Kezdőlapra. Egyik wikitárs a szöveget értelmetlennek minősítette. Másik wikitárs a logóját is kivette. Hozzákezdek a jövőévi előkészítéséhez, hogy legalább arról ne maradjunk le. Szócikke alapján kezdem.
- 1. A házasság hete rendezvénysorozatot minden év februárjában tartják, felhívva ezzel a figyelmet a házasság fontosságára. A kezdeményezést 1996-ban Richard és Maria Kane indította útjára az Egyesült Királyságban.
- 2. Magyarországon a programot a Magyar Evangéliumi Szövetség és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa indította el 2008-ban, azóta minden évben megrendezik civil szervezetek és keresztény egyházak együttműködésével, Szerkesztdő:Rlevente|Rlevente
- 3. A Magyar Wikipédia szócikkét csak 2015. februárjában kezdeményezte Rlevente, aki ettől kezdve gondozója lett a szócikk frissítésének évről évre 2018-ig.
- 4. 2017. febuárjában *feridiák is bekapcsolódott. A 2019-es frissítést már ő végezte el. Forrásoltan ezt tette be: A 2019-es házasság hete arcai Gorove László mentőorvos, katolikus diakónus, és felesége: Gorove Kriszta angol–német szakos tanár, akik öt gyermeket neveltek fel, tizenkettedik unokájuk születését várják, és huszonöt éve foglalkoznak házassági felkészítéssel. A rendezvény idei jelmondata: „Randevú egy életen át”.
- 5. Most kapcsoltunk, hogy Szent István és Boldog Gizella éppen 996-ban lettek házastársak, így épp az ő esküvőjük ezredik évfordulóján indította útjára a nemzetközi házasság hetét Richard és Maria Kane az Egyesült Királyságban. - *feridiák vita 2019. február 17., 23:56 (CET)