Sad Wings of Destiny
A Sand Wings of Destiny a Judas Priest brit heavy metal együttes második nagylemeze, mely 1976-ban jelent meg. A zenekar ezzel a lemezzel alakította ki azt a hangzását, amellyel népszerűvé vált, az olyan dalok, mint a "Victim of Changes" és a "The Ripper" a mai napig a koncertek programján vannak. Ez az egyetlen lemez, melyen Alan Moore dobol.
Judas Priest Sad Wings of Destiny | ||||
nagylemez | ||||
Megjelent | 1976. március 23. | |||
Felvételek | 1975. március – július Rockfield Studio, Wales | |||
Stílus | heavy metal | |||
Nyelv | angol | |||
Hossz | 39 perc 12 mp | |||
Kiadó | Gull Records | |||
Producer | Jeffery Calvert, Max West & Judas Priest | |||
Kritikák | ||||
| ||||
Judas Priest-kronológia | ||||
| ||||
Kislemezek az albumról | ||||
| ||||
Sablon • Wikidata • Segítség |
Jellegzetes, riffekket tarkított zenéje és Rob Halford magas hangú sikítása mellett többféle stílus, hangzás, hangulat keveredése figyelhető meg, melyeket olyan zenekarok inspiráltak, mint a Queen, a Deep Purple, és a Black Sabbath. A lemez csúcspontja a nyolc perces "Victim of Changes", amely ötvözi magában az összes többi szám erényeit.
Az albumot a kritika jól fogadta, de gyengén fogyott. Akárcsak az első lemezüket, ezt is a Gull adta ki, rendkívül szerény költségvetést biztosítva, amely mellett a zenekar is nélkülözött, ezért ezt követően szerződést bontottak, és leszerződtek a CBS Records-szal. Mindez azzal is járt, hogy az első két album és a hozzá kapcsolódó demófelvételek jogait elvesztették. Később visszatekintve ez a lemez mérföldkőnek volt tekinthető a heavy metal történetében, ugyanis számos későbbi együttest és Judas Priest-albumot is inspirált.
Háttere
szerkesztésA Judas Priest-et 1969-ben alapították Birminghamben. Az egyik alapító, a basszusgitáros Brian "Bruno" Steppenhill adta a névötletet, valami hasonlót szerettek volna, mint a Black Sabbath. Mindét együttes ugyanonnan és ugyanakkor indult, csak éppen ők kevesebb sikerrel jártak a kezdetekben. A két gitáros, K.K. Downing és Glenn Tipton állítása szerint az erős riffeket és a komplex dalszerkezetet a birminghami gyárak inspirálták.
Amikor az első lemezt, a Rocka Rollát felvették 1974-ben, az eredeti tagokból már egyik sem játszott a zenekarban. Miután ez az első lemez a tagok szerint is kiábrándítóra sikerült, folytatták a dalok írását és a koncertezést. 1975 októberében megváltak John Hinch dobostól, mert nem voltak elégedettek a teljesítményével - a helyére lépett be Alan Moore, aki már egy korábbi felállásban is játszott.
Még az új album felvételei előtt felléptek a BBC "The Old Grey Whistle Test" című műsorában, ahol a "Dreamer Deceiver / Deceiver" című dalokat adták elő. Ezzel is elégedetlenek voltak, ugyanis a hangerejüket alaposan lekorlátozták. Ekkoriban még nem alakult ki a banda bőrruhás imidzse, hanem a hetvenes évek divatjának megfelelően, elég eklektikusan öltözködtek: magassarkú csizmák, fodros felsők, és fehér kalapok is a ruházat részét képezték. A hosszú hajú Rob Halford a televíziós fellépésre egyenesen a húgától kölcsönzött egy rózsaszín szatén felsőt.
Felvételek
szerkesztésAkárcsak az előző lemezre, a Gull erre is szűk költségvetést biztosított: az egészre 2000 angol fontot. Ennek köszönhetően a zenekar nélkülözni kényszerült: naponta csak egyszer ettek, többen pedig másodállást is vállaltak: Tipton kertész volt, Downing egy gyárban dolgozott, Hill pedig futárkodott. Így ültek neki az új albumnak, ami a klasszikus rockzenét vegyítette progresszív elemekkel.
A felvételek 1975 novemberében és decemberében zajlottak a walesi Rockfield Studios-ban. A lemez producerei Jeffrey Calvert és Gereint "Max West" Hughes voltak, Chris Tsangarides alkalmi segítségével. Calvert és Hughes voltak a Typically Tropical nevű formáció mögött álló producerek is, akiknek "Barbados" című dala abban az évben listavezető volt. A felvételek általában délután 3-tól hajnali 3-ig tartottak. Az utómunkálatokat a londoni Morgan Studios-ban végezték.
Felvették Joan Baez "Diamonds and Rust" című dalának saját változatát is, mely azonban nem került fel a lemezre, csak demó maradt fenn róla, amit a Gull különféle kiadványokhoz csomagol. A következő lemezre újrafelvették.
A borítót Patrick Woodroffe tervezte, amelyen egy bukott angyal látható lángnyelvekkel övezve, nyakában az ördög háromágú keresztjével - ez utóbbi később a zenekar jelképévé vált. A hátsó borítón Halford látható krisztusi pozícióban, mindkét oldalon pedig gótikus betűtípust használtak.
A dalokról
szerkesztésA közel nyolc perces "Victim of Changes" nyitja a lemezt, mely meglehetősen változatos: lendületes, dupla gitáros kezdés, erős riffek, a vége felé pedig egy lassú, balladisztikus rész is hallható. Maga a dal egy nőről szól, aki az alkoholizmusa miatt elveszíti az őt szerető férfit. A riffeket Halford éneklése szakítja meg, aki a dal legvégén falsetto hangon sikít. Ez a szám két korábbi szerzemény: a Priest "Whiskey Woman"-jének, és Halford korábbi együttesének, a Hiroshimának "Red Light Lady" című dalának egybeolvasztásával keletkezett. Annak ellenére, hogy koncerteken már régóta népszerű volt és létezett belőle több demófelvétel is, nem került fel az első lemezre.
Hasonlóan népszerű a "The Ripper", jellegzetes riffjével, és a Hasfelmetsző Jackről szóló soraival. A "Dreamer Deceiver" és a "Deceiver" szervesen összetartoznak, noha stílusban eléggé elütnek egymástól: előbbi balladisztikus, utóbbi a speed metal előfutárának tekinthető. Egyes korai kiadásokon a "Dreamer Deceiver" szerzői közt feltüntették Al Atkinst is, később ezt levették.
A "Prelude" egy rövid, barokkos instrumentális szerzemény, címe ellenére semmilyen kapcsolata nincs az utána következő "Tyrant"-tel, amely több tempóváltást is tartalmaz. Hasonlóan erős szerzemény a "Genocide", amelynek dalszövegében hallható a "sin after sin", a következő lemez címe. A nyugodt "Epitaph" után szintén egy erős szerzemény, az "Island of Domination" zárja a lemezt.
Megjelenés
szerkesztés1976. március 23-án jelent meg, ezzel egy időben a lemez támogatására kijött a "The Ripper / Island of Domination" dupla A-oldalas kislemez is. Az Egyesült Államokban a Janus Records terjesztette eleinte - ekkor történt, hogy valamiért felcserélték a lemez A- és B-oldalait, amely a mai napig is így szerepel a legtöbb kiadáson.
Eleinte kis feltűnést keltett a lemez, különösen amiatt, hogy a punk rock ekkoriban különösen népszerű volt, más stílusok rovására. A brit listán a 46. helyig jutott, és csak 1989-ben lett aranylemez. Nagyjából egyszerre jelent meg a késő 70-es évek más jelentős lemezeivel: a Rainbow "Rising" című albumával, valamint a Scorpions "Virgin Killer"-ével.
Az együttesnek elege lett a Gull-ból (pénzügyi elszámolási vita miatt távozott Alan Moore dobos is), viszont a CBS Records felfigyelt rájuk, és jelentősen nagyobb összeget kínált nekik egy új lemez felvételeihez. Ez azt is jelentette, hogy szerződést kellett bontaniuk a Gull-lal, akikre így az első két album jogai, beleértve a demófelvételeket is, rászálltak. Alkalmanként a Gull kiadja a két lemezt, például 1981-ben "Hero, Hero" címmel egybeválogatva. Ezt a lemezt követően egészen a 2008-as Nostradamus albumig háttérbe szorult a progresszív rock az együttes hangzásában.
A borítón látható angyal, mint motívum, felbukkan a Painkiller és az Angel of Retribution lemezeken is.
Amikor Halford egy időre elhagyta az együttest, Tim Owens úgy került a helyére, hogy a meghallgatáskor el kellett énekelnie a "Victim of Changes"-t és a "The Ripper"-t. Ez utóbbiból kapta a becenevét is.
Számlista
szerkesztésEredeti LP változat
szerkesztésA oldal
- Prelude (Glenn Tipton) – 2:02
- Tyrant (Rob Halford, Tipton) – 4:28
- Genocide (Halford, K.K. Downing, Tipton) – 5:51
- Epitaph (Tipton) – 3:08
- Island of Domination (Halford, Downing, Tipton) – 4:32
B oldal
- Victim of Changes (Al Atkins, Halford, Downing, Tipton) – 7:47
- The Ripper (Tipton) – 2:50
- Dreamer Deceiver (Atkins, Halford, Downing, Tipton) – 5:51
- Deceiver (Halford, Downing, Tipton) – 2:40
CD változat
szerkesztés- Victim of Changes – 7:47
- The Ripper – 2:50
- Dreamer Deceiver – 5:51
- Deceiver – 2:40
- Prelude – 2:02
- Tyrant – 4:28
- Genocide – 5:51
- Epitaph – 3:08
- Island of Domination – 4:32
Közreműködők
szerkesztésFeldolgozások
szerkesztésA Tyrant című dalt az Overkill együttes dolgozta fel Coverkill c. lemezén.
Al Atkins 1998-as szólólemezére felvette a "Victim of Changes"-t.
Egy dal, a "Mother Sun", a lemezzel egy időben született, koncerteken játszották, viszont sosem készült belőle demófelvétel sem. A Portrait nevű svéd együttes 2014-ben elkészítette ennek a feldolgozását.
Források
szerkesztésFordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben a Sad Wings of Destiny című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.