Soós László (író)
Soós László (Szovátafürdő, 1913. július 21. – Budapest, 1994. január 23.) író, kritikus, filmesztéta.
Soós László | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Élete
szerkesztés1931-ben érettségizett Budapesten, majd tisztviselő a Fővárosi Hirdető Vállalatnál, később sportnevelő volt.
1945-ben élő folyóiratot szervezett Jankovich Ferenccel, Magvető címmel, két évig vidéki városokban, falvakban léptek fel.
1947-1949 között újságíró, a Magyar Rádió filmkritikusa volt. 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták, három évet töltött börtönben. Szabadulása után segédmunkás, alkalmi munkákból élt. 1954-ben az Újítók Lapjánál helyezkedett el, majd a Sportélet munkatársa lett. 1962-től szellemi szabadfoglalkozású. 23 év késéssel megjelent Fehér Pázsit (1983) c. regényében élményei alapján örökítette meg egy értelmiségi nemzedék háborús hányattatásait.
Első novellája 1937-ben jelent meg Kassák Lajos Munka c. folyóiratában.Tanulmányait, esszéit, filmesztétikai írásait elbeszéléseit számos irodalmi folyóirat közölte (Nyugat, Magyar csillag, Tükör, Napkelet, Diárium, Vigília, Élet, Nagyvilág).
Művei
szerkesztés- Az Almieri trió (regény az artisták életéből) 1938.
- 1957-ben Trapéz címmel újra kiadták.
- Kormorán (az első magyar regény a repülésről) 1939.
- Tengerek kalandorai (a kalózkodás regényes története) 1942.
- Fehér pázsit 1983.
Források
szerkesztés- Magyar Irodalmi Lexikon, 1965.
- Új magyar irodalmi lexikon, 1994.