Soproni észak-déli elkerülő út


A Soproni észak-déli elkerülő út egy körgyűrű jellegű elkerülő út, amely elkészülte után tehermentesíteni fogja Sopron belvárosát és lehetőséget ad az újabb ipari területek feltárására.[1]

8647 jelű összekötő út - Sopron elkerülő út
Úttípusgyűjtőút
Hossza3,5 vagy 4,2 km
Ország Magyarország
MérnökségekMagyar Közút Kht.

Részei a távlati M85-ös autóút, a 84-es főút és a 86108 jelű összekötő út.

Története szerkesztés

A tervezés alatt lévő szakaszt a 2013-as elképzelések szerint az M85-ös autóút a Bécsi út - Bánfalvi út - Egeredi út érintésével jelölnék ki. A Terv utca felé pedig leágazás épülne ki.[2] 2013-ban közbeszerzési eljárást írt ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a Sopron északnyugati elkerülő út fejlesztéséhez szükség megvalósíthatósági tanulmány, közúti biztonsági hatásvizsgálat, Natura 2000 területek vizsgálata, előzetes környezetvédelmi vizsgálati dokumentáció elkészítésére és engedélyeztetésére. Az előzetes vizsgálati dokumentáció 2014 májusában két nyomvonalat javasolt, egyik 3,5 km-es, míg a másik 4,3 km-eset. A gyűjtőút jelleggel kiépülő útvonal körforgalmi csomópontokkal csatlakozna a keresztező utcákhoz és a 84-es főúthoz, külön szintű átvezetéssekket kapna a vasútvonalak felett.[3]

Az északnyugati elkerülő út: az új 8647 jelű összekötő út megvalósítása az M85-ös autóúttal egyetemben történik 2025-ig.[4]

Források szerkesztés