Főmenü megnyitása

A Spawn egy kéthavonta megjelenő képregénysorozat volt, ami Magyarországon az Semic Interprint kiadásában jelent meg 1997 és 1999 között.

Spawn
Kiadó Semic Interprint
Nyelv magyar
Formátum puha borítós
Megjelent számok 18
Megalkotta Todd McFarlane

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

A sorozat az Image kiadó egyik legismertebb karakterének, Spawnnak, a bérgyilkosból „pokolivadékká” lett képregényhős, a kalandjait tartalmazta. Todd McFarlane alkotása 3 éven keresztül jelent meg hazánkban, majd 1999-ben búcsúzott el a magyar olvasóktól. Habár a magyar kiadvány, az 1990-es évek végén, az eladások terén jól teljesített és folytatódhatott volna annak magyarországi közlése, ám az Image kiadóval rendkívül nehezen folytak a tárgyalások, így a széria végül megszűnt. A sorozaton olyan híres alkotók is dolgoztak, mint Alan Moore, Frank Miller vagy éppen Neil Gaiman. A magyar kiadás az amerikai Spawn 1. számától kezdődően sorrendben haladva közölte az összes számot, a 37 számig bezárólag (ez volt a magyar 18. számban megjelentetett utolsó történet), kivéve a 10-es részt. Ez utóbbi rész azért nem jelenhetett meg Magyarországon, mert e szám 2 alkotója, Dave Sim (író) és Todd McFarlane (rajzoló) között jogviták merültek fel, így nemcsak hazai, de amerikai újramegjelentetése is kizárt volt (és az is a mai napig). Todd McFarlane a 10-es számmal kapcsolatban ezen felül még azt nyilatkozta, hogy az hivatalosan nem képezi a kontinuitás részét, ezért annak újranyomása nem fontos. Lényeges megjegyezni, hogy ez a 10-es szám Eisner-jelölést kapott, a Spawn-sorozatból eddig egyedüliként, 1994-ben a legjobb szám vagy egyfüzetes-kategóriában.[1]

SzámokSzerkesztés

A megjelent számok 50 oldalasak voltak, és két amerikai számot foglaltak magukban. Számos kiadványban poszter is szerepelt, általában az újság közepén.

Spawn #1Szerkesztés

  • Megjelent: 1997. február
  • Borító eredetije: Spawn Vol. 1 #1 (1992. május)
  • Borítót rajzolta: Todd McFarlane és Ken Steacy
  • Eredeti ár: 228 Ft
  • Dokumentáció: „Az Ivadékok” 1 oldalas dokumentáció (eredetileg írta: Todd McFarlane 1992. májusában).
  • Főbb szereplők:
  • Megjegyzés: A lap közepén a Spawn Vol. 1 #2 számának eredeti amerikai borítója látható 1 oldalnyi terjedelemben. A füzet végén 2 db 1 oldalas poszter is található.
eredeti kiadvány eredeti megjelenés írta rajzolta fordította történet eredeti címe történet magyar címe
Spawn Vol. 1 #1 1992. május Todd McFarlane Todd McFarlane Bata István Questions (Part One) Kérdések 1. rész
Spawn Vol. 1 #2 1992. június Todd McFarlane Todd McFarlane Bata István Questions (Part Two) Kérdések 2. rész

Spawn #2Szerkesztés

  • Megjelent: 1997. április
  • Borító eredetije: Spawn Vol. 1 #3 (1992. augusztus)
  • Borítót rajzolta: Todd McFarlane
  • Eredeti ár: 228 Ft
  • Főbb szereplők:
  • Megjegyzés: A lap közepén a Spawn Vol. 1 #4 számának eredeti amerikai borítója látható 1 oldalnyi terjedelemben.
eredeti kiadvány eredeti megjelenés írta rajzolta fordította történet eredeti címe történet magyar címe
Spawn Vol. 1 #3 1992. augusztus Todd McFarlane Todd McFarlane Bárány Ferenc Questions (Part Three) Kérdések 3. rész
Spawn Vol. 1 #4 1992. szeptember Todd McFarlane Todd McFarlane Bárány Ferenc Questions (Part Four) Kérdések 4. rész

Spawn #3Szerkesztés

  • Megjelent: 1997. június
  • Borító eredetije: Spawn Vol. 1 #5 (1992. október)
  • Borítót rajzolta: Todd McFarlane és Kiko Taganashi
  • Eredeti ár: 228 Ft
  • Dokumentáció: „McFarlane, az ember, aki mindig felülmúlja önmagát” 2 oldalas dokumentáció.
  • Főbb szereplők:
  • Megjegyzés: A füzet végén 2 db 1-1 oldalas poszter található.
eredeti kiadvány eredeti megjelenés írta rajzolta fordította történet eredeti címe történet magyar címe
Spawn Vol. 1 #5 1992. október Todd McFarlane Todd McFarlane Bárány Ferenc Justice Igazságszolgáltatás
Spawn Vol. 1 #6 1992. november Todd McFarlane Todd McFarlane Bárány Ferenc Payback (Part One) Bosszú

Spawn #4Szerkesztés

  • Megjelent: 1997. augusztus
  • Borító eredetije: Spawn Vol. 1 #7 (1993. január)
  • Borítót rajzolta: Todd McFarlane
  • Eredeti ár: 228 Ft
  • Főbb szereplők:
  • Megjegyzés: A lap közepén a Spawn Vol. 1 #8 számának eredeti amerikai borítója látható 1 oldalnyi terjedelemben.
eredeti kiadvány eredeti megjelenés írta rajzolta fordította történet eredeti címe történet magyar címe
Spawn Vol. 1 #7 1993. január Todd McFarlane Todd McFarlane Bárány Ferenc Payback (Part Two) Bosszú 2. rész
Spawn Vol. 1 #8 1993. február Alan Moore Todd McFarlane Bárány Ferenc In Heaven A túlvilágon

Spawn #5Szerkesztés

  • Megjelent: 1997. október
  • Borító eredetije: Spawn Vol. 1 #9 (1993. március)
  • Borítót rajzolta: Todd McFarlane
  • Eredeti ár: 228 Ft
  • Főbb szereplők:
  • Megjegyzés: A lap közepén 1 oldalas Spawn-poszter található.
eredeti kiadvány eredeti megjelenés írta rajzolta fordította történet eredeti címe történet magyar címe
Spawn Vol. 1 #9 1993. március Neil Gaiman Todd McFarlane Bárány Ferenc Angela Angela
Spawn Vol. 1 #11 1993. június Frank Miller Todd McFarlane Bárány Ferenc Home Story Az otthon

Spawn #6Szerkesztés

  • Megjelent: 1997. december
  • Borító eredetije: Spawn Vol. 1 #13 (1993. augusztus)
  • Borítót rajzolta: Todd McFarlane
  • Eredeti ár: 228 Ft
  • Főbb szereplők:
  • Megjegyzés: A lap közepén a Spawn Vol. 1 #12 számának eredeti amerikai borítója látható 1 oldalnyi terjedelemben. További 1 oldalon egy Spawn-poszter, további 2 oldalon pedig egy kétoldalnyi terjedelmű Walter Simonson rajz díszeleg.
eredeti kiadvány eredeti megjelenés írta rajzolta fordította történet eredeti címe történet magyar címe
Spawn Vol. 1 #12 1993. július Todd McFarlane Todd McFarlane Bárány Ferenc Flashback (Part One) Visszapillantás 1. rész
Spawn Vol. 1 #13 1993. augusztus Todd McFarlane Todd McFarlane Galamb Zoltán Flashback (Part Two) Visszapillantás 2. rész

Spawn #7Szerkesztés

  • Megjelent: 1998. február
  • Borító eredetije: Spawn Vol. 1 #14 (1993. szeptember)
  • Borítót rajzolta: Todd McFarlane
  • Eredeti ár: 268 Ft
  • Főbb szereplők:
  • Megjegyzés: A lap közepén a Spawn Vol. 1 #15 számának eredeti amerikai borítója látható 1 oldalnyi terjedelemben. További 1 oldalon pedig ugyanott egy Spawn-poszter díszeleg. A kiadvány az 1998-as esztendőben, e számtól kezdődően, másfajta papíron jelenik meg.
eredeti kiadvány eredeti megjelenés írta rajzolta fordította történet eredeti címe történet magyar címe
Spawn Vol. 1 #14 1993. szeptember Todd McFarlane Todd McFarlane Galamb Zoltán Myths (Part One) Mítoszok 1. rész
Spawn Vol. 1 #15 1993. november Todd McFarlane Todd McFarlane Galamb Zoltán Myths (Part Two) Mítoszok 2. rész

Spawn #8Szerkesztés

  • Megjelent: 1998. április
  • Borító eredetije: Spawn Vol. 1 #17 (1994. január)
  • Borítót rajzolta: Greg Capullo
  • Eredeti ár: 268 Ft
  • Főbb szereplők:
  • Megjegyzés: Az újság közepén 3 db egyenként 1 oldalas poszter, valamint a Spawn Vol. 1 #16 számának eredeti, amerikai borítója található (szintén 1 oldalas terjedelemben).
eredeti kiadvány eredeti megjelenés írta rajzolta fordította történet eredeti címe történet magyar címe
Spawn Vol. 1 #16 1993. december Grant Morrison Greg Capullo Galamb Zoltán Reflections (Part One) Emlékek 1. rész
Spawn Vol. 1 #17 1994. január Grant Morrison Greg Capullo Galamb Zoltán Reflections (Part Two) Emlékek 2. rész

Spawn #9Szerkesztés

  • Megjelent: 1998. június
  • Borító eredetije: Spawn Vol. 1 #18 (1994. február)
  • Borítót rajzolta: Greg Capullo
  • Eredeti ár: 288 Ft
  • Főbb szereplők:
  • Megjegyzés: Az újság közepén 2 db egyenként 1 oldalas poszter, valamint egy kétoldalas poszter található a Spawn Vol. 1 #19 számának eredeti, amerikai borítója mellett (szintén 1 oldalas terjedelemben).
eredeti kiadvány eredeti megjelenés írta rajzolta fordította történet eredeti címe történet magyar címe
Spawn Vol. 1 #18 1994. február Grant Morrison Greg Capullo Galamb Zoltán Reflections (Part Three) Emlékek 3. rész
Spawn Vol. 1 #19 1994. október Andrew Grossberg és Tom Orzechowski Greg Capullo Bárány Ferenc Showtime (Part One) Mutatvány 1. rész

Spawn #10Szerkesztés

  • Megjelent: 1998. augusztus
  • Borító eredetije: Spawn Vol. 1 #21 (1994. május)
  • Borítót rajzolta: Todd McFarlane
  • Eredeti ár: 288 Ft
  • Főbb szereplők:
  • Megjegyzés: Az amerikai Spawn Vol. 1 #21 száma korábban jelent meg, mint a Spawn Vol. 1 #19 és #20 részei. Az újság közepén 3 db egyenként 1 oldalas poszter található, valamint a Spawn Vol. 1 #20 számának eredeti, amerikai borítója (szintén 1 oldalnyi terjedelemben). A lap hátsó belső borítóján szintén egy Spawn-poszter szerepel.
eredeti kiadvány eredeti megjelenés írta rajzolta fordította történet eredeti címe történet magyar címe
Spawn Vol. 1 #20 1994. november Andrew Grossberg és Tom Orzechowski Greg Capullo Bárány Ferenc Showtime (Part Two) Mutatvány 2. rész
Spawn Vol. 1 #21 1994. május Todd McFarlane Todd McFarlane Bárány Ferenc The Hunt (Part One) Vadászat 1. rész

Spawn #11Szerkesztés

  • Megjelent: 1998. október
  • Borító eredetije: Spawn Vol. 1 #22 (1994. június)
  • Borítót rajzolta: Todd McFarlane
  • Eredeti ár: 288 Ft
  • Főbb szereplők:
  • Megjegyzés: Az újság közepén 3 db egyenként 1 oldalas poszter található, valamint a Spawn Vol. 1 #23 számának eredeti, amerikai borítója (szintén 1 oldalnyi terjedelemben). A lap hátsó belső borítóján a Spawn Vol. 1 #6 számának eredeti, amerikai borítója díszeleg.
eredeti kiadvány eredeti megjelenés írta rajzolta fordította történet eredeti címe történet magyar címe
Spawn Vol. 1 #22 1994. június Todd McFarlane Todd McFarlane Bárány Ferenc The Hunt (Part Two) Vadászat 2. rész
Spawn Vol. 1 #23 1994. augusztus Todd McFarlane Todd McFarlane Galamb Zoltán The Hunt (Part Three) Vadászat 3. rész

Spawn #12Szerkesztés

  • Megjelent: 1998. december
  • Borító eredetije: Spawn Vol. 1 #23 (1994. augusztus)
  • Borítót rajzolta: Todd McFarlane és Quinn Supplee
  • Eredeti ár: 288 Ft
  • Főbb szereplők:
  • Megjegyzés: Az újság közepén 2 db egyenként 1 oldalas, valamint 1 db kétoldalas poszter található.
eredeti kiadvány eredeti megjelenés írta rajzolta fordította történet eredeti címe történet magyar címe
Spawn Vol. 1 #24 1994. szeptember Todd McFarlane Todd McFarlane Galamb Zoltán The Hunt (Part Four) Vadászat 4. rész
Spawn Vol. 1 #25 1994. október Todd McFarlane Marc Silvestri Galamb Zoltán Tremors Rengések

Spawn #13Szerkesztés

  • Megjelent: 1999. február
  • Borító eredetije: Spawn Vol. 1 #25 (1994. október)
  • Borítót rajzolta: Marc Silvestri és Brian Haberlin
  • Eredeti ár: 328 Ft
  • Dokumentáció:
  • Főbb szereplők:
  • Megjegyzés: 1999-től kezdődően újra más, rosszabb, lapminőségben jelent meg az újság. A lap közepén 1 db kétoldalas poszter található a Spawn Vol. 1 #26 és #27 számainak eredeti, amerikai borítói mellett (ez utóbbiak -1-1 oldalnyi terjedelműek).
eredeti kiadvány eredeti megjelenés írta rajzolta fordította történet eredeti címe történet magyar címe
Spawn Vol. 1 #26 1994. december Todd McFarlane Todd McFarlane és Greg Capullo Galamb Zoltán The Dark A sötétség
Spawn Vol. 1 #27 1995. január Todd McFarlane Todd McFarlane Galamb Zoltán Cursed Az átok

Spawn #14Szerkesztés

  • Megjelent: 1999. április
  • Borító eredetije: Spawn Vol. 1 #29 (1995. március)
  • Borítót rajzolta: Todd McFarlane és Greg Capullo
  • Eredeti ár: 328 Ft
  • Főbb szereplők:
  • Megjegyzés: A lap közepén 1 db kétoldalas, valamint 2 db 1 oldalas poszter található.
eredeti kiadvány eredeti megjelenés írta rajzolta fordította történet eredeti címe történet magyar címe
Spawn Vol. 1 #28 1995. február Todd McFarlane Todd McFarlane és Greg Capullo Galamb Zoltán Protector A védelmező
Spawn Vol. 1 #29 1995. március Todd McFarlane Todd McFarlane, Greg Capullo és Kevin Conrad Galamb Zoltán Father Az apa

Spawn #15Szerkesztés

  • Megjelent: 1999. június
  • Borító eredetije: Spawn Vol. 1 #31 (1995. május)
  • Borítót rajzolta: Todd McFarlane és Greg Capullo
  • Eredeti ár: 328 Ft
  • Főbb szereplők:
  • Megjegyzés: A lap közepén 3 db 1 oldalas poszter található a Spawn Vol. 1 #30 számának eredeti amerikai borítója mellett (szintén 1 oldalnyi terjedelemben).
eredeti kiadvány eredeti megjelenés írta rajzolta fordította történet eredeti címe történet magyar címe
Spawn Vol. 1 #30 1995. április Todd McFarlane és Tom Orzechowski Todd McFarlane és Greg Capullo Galamb Zoltán The Clan A klán
Spawn Vol. 1 #31 1995. május Todd McFarlane Todd McFarlane és Greg Capullo Galamb Zoltán The Homecoming A hazatérés

Spawn #16Szerkesztés

  • Megjelent: 1999. augusztus
  • Borító eredetije: Spawn Vol. 1 #32 (1995. június)
  • Borítót rajzolta: Todd McFarlane és Greg Capullo
  • Eredeti ár: 368 Ft
  • Főbb szereplők:
  • Megjegyzés: A lap közepén 1 db kétoldalas poszter található a Spawn Vol. 1 #33 számának eredeti amerikai borítója mellett (szintén 1 oldalnyi terjedelemben).
eredeti kiadvány eredeti megjelenés írta rajzolta fordította történet eredeti címe történet magyar címe
Spawn Vol. 1 #32 1995. június Todd McFarlane Todd McFarlane és Greg Capullo Galamb Zoltán Appearances A látomások
Spawn Vol. 1 #33 1995. július Todd McFarlane Todd McFarlane és Greg Capullo Galamb Zoltán Shadows (Part One) Az árnyak

Spawn #17Szerkesztés

  • Megjelent: 1999. október
  • Borító eredetije: Spawn Vol. 1 #34 (1995. augusztus)
  • Borítót rajzolta: Todd McFarlane és Greg Capullo
  • Eredeti ár: 368 Ft
  • Főbb szereplők:
  • Megjegyzés: Az újság közepén 3 db egyenként 1 oldalas poszter, valamint a Spawn Vol. 1 #35 számának eredeti borítója található.
eredeti kiadvány eredeti megjelenés írta rajzolta fordította történet eredeti címe történet magyar címe
Spawn Vol. 1 #34 1995. augusztus Todd McFarlane Greg Capullo Galamb Zoltán Shadows (Part Two): Ripples Az árnyak II. rész
Spawn Vol. 1 #35 1995. szeptember Todd McFarlane Greg Capullo Galamb Zoltán Set Up (Part One) A csapda

Spawn #18Szerkesztés

  • Megjelent: 1999. december
  • Borító eredetije: Spawn Vol. 1 #37 (1995. november)
  • Borítót rajzolta: Todd McFarlane és Greg Capullo
  • Eredeti ár: 368 Ft
  • Dokumentáció:
  • Főbb szereplők:
  • Megjegyzés: Az újság közepén 3 db egyenként 1 oldalas poszter, valamint a Spawn Vol. 1 #36 számának eredeti borítója található. Ez volt Magyarországon a Semic kiadó gondozásában kiadott utolsó Spawn képregény.
eredeti kiadvány eredeti megjelenés írta rajzolta fordította történet eredeti címe történet magyar címe
Spawn Vol. 1 #36 1995. október Todd McFarlane Greg Capullo Galamb Zoltán Set Up (Part Two) A csapda II. rész
Spawn Vol. 1 #37 1995. november Todd McFarlane és Alan Moore Greg Capullo Galamb Zoltán The Freak A szörny
Kedves olvasóink!

Sajnálattal tudatjuk mindenkivel, hogy – bár az amerikai történet még korántsem ért véget – a 18. lapszámmal mi befejezzük a Spawn c. képregény magyar változatának közlését.
Hálásak vagyunk olvasóinknak, hogy az elmúlt három évben velünk tartottak, s reméljük, megőrzik emlékezetükben e furcsa „alvilági” lény kalandjait és szenvedéseit.


– Köszönettel

a szerkesztőség

JegyzetekSzerkesztés

  1. Spawn in comics (angol nyelven). Spawncomics.blogspot.com, 2007. július 10. (Hozzáférés: 2011. július 13.)

ForrásokSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés