„Louis Spohr” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a r2.5.2) (Bot: következő hozzáadása: uk:Луї Шпор |
a Bottal végzett egyértelműsítés: Koncert –> versenymű |
||
52. sor:
Spohr kiváló zeneszerző és korán egyik legünnepeltebb hegedűse volt. Hegedűversenyei egy olyan szerző saját használatra készült darabjai, aki történetileg utoljára volt egyformán jelentős mint hegedűművész és zeneszerző. Ezeket a műveket koncertkörútjain mutatta be, az első [[versenymű]] 1799-ben, még az utolsó 1844-ben keletkezett. Összesen 18 darabot alkotott a mester ebben a műfajban, többnyire az úti-koncertek stílusában könnyű hegedűszólókkal. A művek felépítése változatos: helyenként a nyitó tételben [[adagio]] bevezetést találunk, a lassú középső tételek pedig recitativo elnevezésű bevezetőt kaptak, három kompozíció egyetlen tételből áll, ami gyorsuló tempójú szakaszokra tagolódik, egyes darabokban a szerző a régi és az általa elutasított modern stílust állította szembe. Nr. 8. jelzésű a-moll versenymű ma is nagy népszerűségnek örvend. A mű alcíme Egy énekes jelenetre. A bemutatóra 1816-ban a [[Teatro alla Scala|milánói Scalában]] került sor hatalmas sikerrel. A három tétel szünet nélkül folyik egymásba, a kompozíciót az opera [[dramaturgia|dramaturgiájának]] megfelelően építette fel Spohr. A három tétel úgy viszonyul egymáshoz, mint a recitatvio, [[arioso]] és az [[ária]].
1845-ben született meg a ''Versenymű vonósnégyesre'' op. 131. című darab, amelyet a szerző úgy szignált, mint olyan zenei műfajt, ami eddig nem létezett. A [[versenymű|koncert]] két hegedűre, [[cselló]]ra és [[brácsa|brácsára]] készült zenekari kísérettel, tipikus három tételes formában. 1835-ben a Spohr egyik tanítványa korábbi mestere egy vonósnégyesét nagy zenekarral szólaltatta meg. Valószínűleg ez adta az öltetett a szerző számára a versenymű elkészítéshez.
Versenyművei mellett Spohr több szimfóniát is írt. 1831-ben készült el negyedik műve e műfajban, amelynek alcíme : ''A hangok felszentelése''. Az alkotó szavai szerint: "karakterisztikus hangfestmény egy költemény nyomán". A tételben a szerző a hangok születését és a zene különböző funkcióit ábrázolta. A darab meglepően újszerű, távoli zenekari hatásokat is alkalmaz. A második tétel felépítése igen ötletes és eredeti: bölcsődalt, táncot és [[szerenád]]ot állított egymás mellé benne a szerző. Másik igen eredeti darabja a zeneszerzőnek ebben a műfajban, az ''op. 116-os G-dúr szimfónia'', amelyet Spohr történelmi szimfóniának szánt. Az első három tétel a Bach-[[Georg Friedrich Händel|Händel]], a Haydn-Mozart és a Beethoven periódust ábrázolja egy-egy évszámhoz kötve, míg az utolsó tétel legújabb kort mutatja be. A darab ezen része jó példája a szerző [[neoromantika]] iránt érzett ellenszenvének (különösen [[Hector Berlioz|Berlioz]] műveivel nem tudott kibékülni).
| |||