Spohr a kamarazene területén is jelentőset alkotott. 1813-ban komponált ''Nonett fuvolára, [[oboa|oboára]], [[klarinét]]ra, [[kürtKürt (hangszer)|kürtre]]re, [[fagott]]ra, hegedűre, brácsára, csellóra és [[nagybőgő]]re'' című darabja a romantikus kamarazene megtestesítője. A mű hangvétele konfliktusmentesen dallamos, nagy formátuma és a négy tétel közül háromban alkalmazott [[szonáta]] forma ellenére. 1823-1847 között négy [[oktett]] került ki a kezéből vonósnégyesre. A darabokban a 2 csoport a kettős kórusok felépítését követve gyakran váltja egymást, a teljes nyolcszólamúság csak a kompozíció közepén valósult meg. A Spohr által létrehozott új műfaj azonban, dacára a kezdeti sikereknek, nem tudott tartósan gyökeret verni, és más zeneszerzők alig alkottak valamit ebben a műfajban. Ennek okát a műfaj igényes összeállításában kell keresni. A XX. századi szerzők hasonló darabjai is inkább csak kuriózumnak számítanak.
