„Perszeusz makedón király” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bottal végzett egyértelműsítés: Kréta –> Kréta (sziget) |
a Bottal végzett egyértelműsítés: Legio –> Római légió |
||
49. sor:
A háború elhúzódása és a rómaiak kudarcai egyre nagyobb szimpátiát keltettek a hellénekben Perszeusz iránt, és mind többen emeltek szót az érdekében Rómában. II. Prusziasz és a [[Rodosz (sziget)|rhodosziak]] az enyhe békefeltételek mellett álltak ki a senatus előtt, és még a köztársasághoz mindig hű pergamoni Eumenész is felajánlotta Perszeusznak, hogy támogatja. Perszeusz azonban nem volt hajlandó megfizetni a közvetítést, így elesett a lehetőségtől. Hasonlóan hibás döntés volt, hogy – a források szerint szintén szűkmarkúságból – nem fogadta fel azt a 20 000 [[kelta]] zsoldost, akik [[Galatia|Galatiából]] érkeztek a szolgálatára. Ráadásul mivel a görög városok támogatására sem szánt elegendő pénzt, egymaga volt kénytelen felvenni a harcot a rómaiakkal.
[[Kr. e. 168]]-ban [[Lucius Aemilius Paullus Macedonicus|Lucius Aemilius Paullus]] [[consul]] vette a kezébe az irányítást. Mivel a makedón állásokat az Enipeusznál áttörhetetlennek ítélte, [[Publius Cornelius Scipio Nasica Corculum|Scipio Nasica]] vezetése alatt serege egy részét a Püthion-hegy felé küldte, így a bekerítéstől félve Perszeusz ismét visszavonult Püdnáig. Itt [[Kr. e. 168]]. [[június 22.|június 22-én]] került sor a döntő ütközetre. A [[püdnai csata]] a [[phalanx]] megállíthatatlan rohamával indult, ám miután a sorok felbomlottak a térség egyenetlenségei miatt, a római [[
Paullus, aki diadalával kiérdemelte a ''Macedonicus'' [[agnomen]]t, barátságosan fogadta Perszeuszt, akit [[Kr. e. 167]]-ben fogolyként magával vitt Rómába, és [[november 30.|november 30-án]] felvonultatta káprázatos [[triumphus]]zán. Ezután börtönbe, majd Paullus közbenjárására vidéki házi őrizetbe került Alba városába családjával együtt. Az ókori források sem halálának okát, sem időpontját illetően nem értenek egyet. A szerzők szerint két-öt évig élt még tisztes rabságban, és vagy önkéntesen éheztette magát halálra, vagy őrei kegyetlensége (nem hagyták aludni) végzett vele.
| |||