„Vadászrepülőgép” változatai közötti eltérés

Az Bf 109-et számos célra használták, például kísérőgépként, elfogó vadászként, éjszakai vadászként, felderítőként, vagy földi célpontok ellen. A Messerschmittet nagyobb számban gyártották, mint bármelyik másik vadászgépet. Több mint 31000 (más források szerint 33000) darab készült belőle. A Bf 109-nek voltak gyengeségei, például a rövid hatótáv és a leszálláskor könnyen összecsukló gyenge futóműve és a viszonylag rossz kilátás a pilótafülkéből, amit a háború vége felé megpróbálták orvosolni, de sosem sikerült megoldaniuk teljesen. Továbbá igen sok pilóta panaszkodott a gyenge fegyverzet miatt. Volt lehetőség plusz ágyúkat tenni rá, de az annyira megnövelte a tömegét, hogy nagyon leromlottak a repülési tulajdonságai. Már 1940-ben kezdett elavulni a konstrukció, és 1942-re elérte fejleszthetőségének határait, de gyártását és fejlesztését folytatták. Az 1942-től utódtípusának szánt F[[ockeFocke-Wulf Fw 190]] sohasem tudta teljesen kiszorítani, egyrészt mivel a gyártósorok átállítását a háborús szükséghelyzet miatt nem lehetett megoldani, másrészt a 109-es pilótái bíztak gépükben, nem szívesen cserélték le egy új típusra, ráadásul a korai 190-esek hűtési problémákkal küszködtek, amiket nehezen tudtak megoldani (csak 1944-re sikerült). Mindezek ellenére a Bf 109-es a háború végéig csapatszolgálatban maradt és az utolsó percekig nagy ellenállást fejtett ki az egyre erősödő szövetséges nyomás alatt.