Főmenü megnyitása

Módosítások

Argentína linkek ritkítása
Az '''argentin válság''' kifejezés alatt az [[Argentína|Argentínában]] [[1998]] és [[2002]] között kialakult általános gazdasági [[Krízis|válságot]] és a pénzügyi rendszer teljes összeomlását kell érteni, melynek hatásai mély nyomokat hagytak az országban és kihatottak a későbbi történelmére is. Az itt leszűrhető tapasztalatok ellenére az ezt követő válságok, de az argentinhoz kísértetiesen hasonló [[görög válság]] is azt mutatja, hogy a világ nem tanult sokat az argentin gazdaságtörténelemből, holott régóta tudott dolog, hogy rendkívül kockázatos gazdaságilag igen egyenlőtlen teljesítőképességű országok valutáinak egymás közti átváltási arányait rögzíteni, vagy átvenni egy másik ország fizetőeszközét (illetve létrehozni belőlük egy valutaközösséget).<ref>{{cite journal| author = Jeremy Warner| date = 2011-07-04| title = Lessons of Argentina crisis ignored in handling of Greece| journal = The Telegraph| language= angol| url = http://www.telegraph.co.uk/finance/comment/jeremy-warner/8616747/Lessons-of-Argentina-crisis-ignored-in-handling-of-Greece.html}}</ref><ref group= "j">Jeremy Warner:„Önmagunkat egy másik pénzügypolitikájához kötni mindig nagy kockázattal jár, de egy oly kis gazdaságnak, mint Argentínának a kötődése a hatalmas Amerikai Egyesült Államokhoz már hasonlít ahhoz a próbálkozáshoz, ami egy bálna meglovagolása.”</ref> A másik leszűrhető tapasztalat, hogy az a kormányzati politika, mely az [[államadósság]] felhalmozását nem tudja kordában tartani, az olyan terheket ró a [[társadalom]]ra, amely akár kisebb krízishelyzetek miatti instabilitás eredményeként a különböző társadalmi rétegeihez tartozó emberek teljes elutasításával nézhet szembe. A nemzetközi pénzpiacok a túlzott államadósságot az állami [[kötvény]]eket sújtó [[Országkockázat|kockázati felár]] drasztikus megemelésével büntetik (ami Argentína esetében a hitelforrások kiszáradását jelentette és [[államcsőd]]höz vezetett), egyben az ország fizetőeszközét spekulációs támadásoknak szolgáltatják ki.
 
Az argentin válságnak két csúcspontja volt: az 1998–1999. évi erőteljes gazdasági visszaesés ([[recesszió]]) és a pénzügyi rendszer 2001–2002. évi összeomlása, amely [[Fernando de la Rúa]] elnök lemondásához és az ország nagymértékű politikai egyensúlyvesztéséhez vezetett. A válság idején [[Argentína]] [[bruttó hazai termék]]e 21%-kal csökkent. Ennek szociális következményei rettenetesek voltak: a válság mélypontján (2002 közepén) a [[szegénységi arány]] 57%-ra növekedett, ugyanekkor a [[munkanélküliség]] elérte a 23%-ot. 2002-től kezdve az argentin gazdaság kezdett kilábalni a nehézségekből, 2003-tól kezdve már jelentős növekedést mutatott, például 2004-ben 8,8%-os volt.
 
== A válság előtörténete és okai ==
Ugyancsak a recesszió hatásaként megnövekedett a részmunkaidőben foglalkoztatottak, valamint a [[feketegazdaság]]ban foglalkoztatottak száma. A médiában nagy feltűnést keltettek az úgynevezett ''cartonerosok'', akik a szemétben kerestek<ref name="Klein60"/> újrafeldolgozásra alkalmas anyagokat, többnyire hullámpapírt és más papírhulladékot, majd ezeket megpróbálták értékesíteni. Némely városban, mint például [[Córdoba tartomány (Argentína)|Córdobában]] a cartonerosok részvételével szövetkezeteket alapítottak, ők így városi megbízással végezték munkájukat, nem feketén és nem legalábbis részben maffiaszerűen szervezett munkaként.
 
A stagnálás fázisának különleges jelensége volt az, hogy egyes tartományokban bevezették az adósságjegyet. Ezt azután az állam is bevezette (az állami adósságjegyek neve LECOP volt). Ezen az úton kapták meg az állami alkalmazottak és hivatalnokok a bérüknek sokszor több mint a felét. Ezek úgy néztek ki, mint a bankjegyek és pénzként szolgáltak, ott ahol elfogadták őket, amit a legtöbb üzlet (ha gyakran egy bizonyos felár ellenében is, de) megtett. A válság csúcspontján, 2001–2002-ben [[Argentína]] pénzeszközeinek forgalmában jelentős hányadot képzett e pénzhelyettesítők körforgása.
 
Ebben az időszakban részint a szabad (kamatmentes) gazdaság ideológiáját követő szerveződések jöttek létre. Ezekben, mint egy gyűrűben, körbejártak a javak, többnyire azonban élelmiszer és szolgáltatás cserélődött így azzal a céllal, hogy ez kiegyenlítse a bérek csökkenését. Ezek a csere-gyűrűk 2001-től kezdve tömegjelenséggé váltak, minden városnak csaknem mindegyik negyede rendelkezett ekkor saját csere-gyűrűvel. A Red Argentina de Trueque (az ezeket magába foglaló szövetség) 2001-ben kibocsátotta a saját fizetőeszközét, a ''Crédiót'', melyet akár még ingatlanok vásárlására is használhattak.<ref>{{opcit|n=Klein Hajnalka |c= |k= |f= |sz=|o=47-54}}</ref>
Ezt az új cserearányt abban az esetben alkalmazták volna minden pénzügyi tranzakcióban, ha az euró-dollár aránya 1:1 (vagyis ekkor 1 euró=1 dollár=1 peso).
 
Ez azonban csak akkor vezetett volna valódi előnyökhöz, ha az euró – amely ebben az időben olcsó volt a dollárhoz képest – előbb elérte volna az 1:1 arányt és azután ismét olcsóbbá vált volna. Ma már köztudott, hogy az euró elérte ezt az arányt, és azután még tovább erősödött a dollárral szemben. A fenti képlet szerinti új cserearány-számítás emiatt további hátrányokkal járt volna az argentin gazdaság számára, főleg ha figyelembe vesszük, hogy [[Argentína]] külkereskedelmének döntő hányada a dollárt használó országok és nem az eurót használó országok felé irányul.
 
A Cavallo-terv kritikusai emiatt azt javasolták: vegyék be a [[Brazil real|brazil reált]] is a valutakosárba, mivel az ország külkereskedelmének legnagyobb részét a brazil reláció képezi. 2001 közepe táján úgy látszott, hogy a gazdaság nagyobb károsodás nélkül tudhat majd kilábalni a válságából, a gazdasági növekedés egy kismértékű, de pozitív értéket mutatott. Meglehet, hogy a további lesüllyedésnek a 2001. szeptember 11-ét követő, a világ minden gazdaságára kiterjedő recesszió lehetett a kiváltója, mivel ez a tőzsdei befektetők bizalmát világszerte eltüntette, ami különösen a gazdasági válsággal küszködő államokkal, így az Argentínával szembeni bizalomra is igaz volt.
2003 vége és 2004 elejétől kezdődően mindig újra relatív energiahiány lépett fel. Oka a viszonylag erős gazdasági fejlődési ütemben, az igen magas [[Kőolaj|nyersolajárakban]] és az energia infrastruktúrájában hiányzó beruházásokban keresendő. A válságot követő idők további konfliktusainak forrása a hosszú ideje megoldatlan, nem állami kibocsátású kötvények kérdése volt. Az argentin állam hiteladósságainak nagy része magánbefektetők követelései voltak. Minthogy [[Argentína]] a 2002-évi leértékelés után kemény takarékossági program nélkül nem lehetett volna abban a helyzetben, hogy a magánbefektetők felé fennálló teljesítendő fizetési kötelezettségeit betartsa, ezért kidolgoztak egy adósság-átütemezési tervet ''(canje)''.
 
A multilaterális hitelezőivel (mint [[Világbank]], [[Nemzetközi Valutaalap]] stb.) szembeni kötelezettségeinek [[Argentína]] rendszeresen, teljes mértékben eleget tett (jóllehet nem mindig határidőre teljesített<ref>{{opcit|n=Klein Hajnalka |c= |k= |f= |sz=|o=64}}</ref>). 2004-ben többször is benyújtottak a hitelezők képviseleteinek javaslatokat, melyek előirányoztak előbb egy 75%-os, később csak 65%-os hitelállomány csökkentést. Ezek különösen a külföldi hitelezők körében ütköztek általános elutasításra, akik előbb minimum a hitelezett összeg 55%-át vissza kívánták kapni. Ez megrontotta [[Argentína]] és az IMF viszonyát is. Az országnak – többszöri diplomáciai támadások árán – mégis sikerült végül a legtöbb hitelezői kört meggyőzni, a végén csak a német, de főképp az olasz hitelezők álltak ez ellen. Az adósság átütemezése folyamatának eredetileg 2004 novemberében kellett volna elindulnia, de ez, több halasztás után, csak 2005. január 12-én történt meg. Ez már csak 50%-os hitelállomány csökkentést irányzott elő, melyet három újabb államkötvény bevezetésével értek el, melyek között a hitelezők bizonyos megszorításokkal választhattak.{{refhely|Stern}}
 
A feltételekkel ellentétesen [[Argentína]] nem ismerte el a hiteleknek 2002 óta felhalmozott kamatterheit, így az értékpapírok kárvallott tulajdonosait a hivatalosan megadottnál magasabb veszteségek érték.
 
A három kötvénytípus:
* ''Bono de Descuento'' kötvény 70%-os alaptőke csökkentéssel
 
Valamennyiükben közös az, hogy a hitelezők jogi pozícióit lényegesen rontották. Ezek közt szerepel, hogy ellentétben az előző kötvénypapírokkal, a külföldi bíróságok illetékessége kizárt azokban a jogvitákban, melyek abból keletkezhetnek, ha [[Argentína]] megint csak nem teljesíti adósi kötelezettségeit, ami annyit jelent, hogy az argentínai jogrendszeren belül lehet csak Argentínával szembeni keresettel élni.
Jegyezték a Bono Par, valamint a Bono Cuasi Par kötvényeket, melyek 15 milliárd dollárban (Par) illetve 23,4 milliárd dollárban (Cuasi Par) voltak korlátozva. Az ennél magasabb kontingenseket jegyző befektetők a Bono de Descuento-ban részesülhettek.
Míg a Bono Par csak alacsony kamatokat és igen hosszú futamidőt kínált, a Bono de Descuento rendelkezett a legmagasabb kamatlábbal, de egyben a legrövidebb futamidővel. Továbbra is a kötvények egy része az infláció indexéhez kötött, csakhogy már nem dollárban, hanem pesóban számított indexről kell beszélni.
 
Az akkori gazdasági miniszter, [[Roberto Lavagna]] többször hangsúlyozta azt, hogy ez az utolsó és egyben egyetlen ajánlat, melyet [[Argentína]] a hitelezőinek felkínál. Első hitelezői csoportként az argentin hitelezők fogadták el az ajánlatokat, akik közül egy nagy hányad az AFPJ argentin biztosító nyugdíj-biztosítási értékpapírjaival rendelkezett. 2005 februárjában a tárgyalásokat befejezettnek nyilvánították. 2005. február végén lejárt az átütemezés időintervalluma. Az adósság átütemezés ajánlatának lejárta után még mindig voltak egyes hangok a hitelezők csoportjaiból és az IMF-ből, melyek a tárgyban egy újabb ajánlatot követeltek. Az argentin kormány azonban többször is hangsúlyozta, hogy ezeknek a követeléseknek nem tesz eleget.
 
=== Kibontakozás ===
96 119

szerkesztés