Főmenü megnyitása

Módosítások

 
===Építkezései===
Jaroszláv nem csak egyházi épületeket emeltetett, hanem Kijev építésében is nagy szerepet vállalt.<ref name=makai/> Folytatta az apja által elkezdett erődítések építését, így született meg ''Jaroszlávváros'', ahol több mint 70 hektárnyi területet vett körbe hatalmas földfalakkal, amelyeknek a hosszúsága 3,5&nbsp;km volt, magasságuk elérte a 11 (a rajtuk elhelyezett faszerkezettel együtt a 16) métert, szélességük pedig meghaladta a 25 métert.<ref name=makai/> Leghíresebb kapuja volt az Arany-kapu, amelynek mára csak romjai maradtak fenn.<ref name=makai/> A falakon belül helyezkedtek el Kijev legfontosabb épületei, a Szent Szófia-székesegyház, a kijevi metropolita palotája, négy kőtemplom és az uralkodó szintén kőből épült palotája.<ref name=makai/> Kijevben, mint az óorosz területek nagy részén, leginkább a k[tkőt használták az építkezésekhez, hiszen a tégla igen ritka és drága építőanyag volt.<ref name=makai/> A nagyfejedelem építkezéseinek eredményeként Kijev nemcsak megfelelően reprezentálta a fejedelmi hatalmat, hanem egész [[Európa]] egyik legjelentősebb városa lett, s az építészetben elért eredmények hozzájárultak a kultúra más területeinek (például a festészetnek) a fejlődéséhez is.<ref name=makai/> Kijev mellett Novgorodról sem feledkezett el, ebben a városban is jelentős építkezések köthetőek a nevéhez.<ref name=makai/> Itt is felépítettek kőből és téglából egy [[Szent Szófia-székesegyház]]at ([[1045]]-[[1050]]), amely szerkezetében igen hasonlít a kijevire, bár itt 13 helyett csak 5 kupola található.<ref name=makai/>
 
===Bibliafordítása===
94 928

szerkesztés