„III. Mieszko lengyel fejedelem” változatai közötti eltérés

Nagy-lengyelországi herceg [[1138]]–[[1177]]-ig és [[1182]]–[[1202]] között, Lengyelország idősebb hercege [[1173]]–[[1177]] között, Lengyelország nagyhercege [[1198]]–[[1199]] és [[1199]]-[[1202]] között, keleti Nagy-Lengyelországban [[Gniezno]]val 1173–1177 között, és [[1182]]-[[1202]] között, a [[kalisz]]i hercegségben 1173–1177, 1182–[[1191]] és [[1194]]–1202 között, déli [[Nagy-Lengyelország]]ban 1138–1177 között, a [[gdańsk]]i [[Pomeránia]] nagyhercege 1173–1177, 1198-1199 és 1199–1202 között, [[krakkó]]i herceg 1173–1177, 1191-ben, 1198–1199 és 1199–1202 között, [[kujávia]]i herceg 1195–1198 között.

 

{{Tree|ojciec_ojca=[[I. Ulászló Herman]] †[[1102]]. június 4.|matka_ojca=Přemysl Judit †[[1086]] december 25.

|ojciec_matki=Henrik von Berg-Schalklingen|matka_matki=Mochentali Adelaida|ojciec=[[III. Boleszláv lengyel fejedelem|Ferdeszájú Boleszláv]] †[[1138]]. október 28.|matka=Salome von Berg †[[1144]]. július 27.|osoba=III. '''Öreg Mieszko''' †[[1202]] március 13. v. 14.}}

 

Ferdeszájú Boleszláv testamentumában III. Mieszko [[Nagy-Lengyelország]] nyugati részét kapta [[Poznań]] fővárossal. A másik őt érintő rendelkezés szerint alárendelték [[II. Ulászló lengyel király|II. Száműzött Ulászlónak]], a dinasztia szeniorjának.

 

Az első komolyabb összetűzésre Ulászlóval [[1140]]-[[1141]] fordulóján került sor, amikor a juniorok, vagyis [[IV. Boleszláv lengyel fejedelem|Göndörhajú Boleszláv]] és III. Mieszko édesanyjukkal összehívta a főurak gyűlését [[Łęczyca|Łęczycára]] a szenior herceg tudomása nélkül, melyen elhatározták legfiatalabb húguk, Ágnes férjhezadását a [[kijev]]i fejedelem, Vszevolod Olegovics fiához. Csak Ulászló gyors beavatkozásának köszönhető, hogy sikerült elhárítani azt a veszélyt, amit a juniorok önálló politikája okozott, de a kijevi nagyherceg, akinek szabadságában állott választani az erős Ulászló és a Salome gyenge fiai között, természetesen az elsőt választotta. Már egy évvel később 1142 és 1143 fordulóján Ulászló orosz segítséggel megtorló intézkedéseket hozott a lázongó juniorok ellen.

 

[[1144]]. július 27-én meghalt Mieszko és Boleszláv anyja, Salome grófnő. Ekkor, mivel nem számított kifogásaikra, fegyverrel elfoglalta az özvegyi országrészt (vagyis a łęczycei földeket) és előkészületeket tett a juniorokkal való végső leszámolásra. A harc [[1145]]-ben tört ki. Ekkor Ulászló annak ellenére, hogy orosz segítséget kapott, váratlanul vereséget szenvedett valahol a "lengyel földek közepén" (részletek: [[csata a Pilica mocsarában]]). Ezután egyezséget kötöttek, melynek értelmében a nem túl nagy katonai erővel rendelkező juniorok jelentős területeket adtak át a szeniornak. A béke mellett különösen erősen érvelt II. Ulászló palatinusa, az állam egyik leghatalmasabb személyisége, [[Piotr Włostowic]]. Ezért a túlságosan önálló politikájáért Piotr megvakíttatással, részleges vagyonelkobzással és az országból való száműzetéssel fizetett. Ez a tett azonban Ulászló számára is negatívumokkal járt – azt eredményezte, hogy a főurak egy része elpártolt tőle.

 

Az újabb háború [[1146]] elején tört ki. Ez alkalommal Ulászló nem számíthatott orosz szövetségesére, mivel az saját bajával volt elfoglalva (ráadásul Ulászló csapatainak egy részét fia, [[Magas Boleszláv]] vezetésével Vszevolod segítségére Kijevbe küldte). A szenior mégis biztos volt győzelmében és kezdetben úgy látszott, hogy törekvését siker kíséri, mivel Boleszláv és Mieszko félve a nyílt összecsapástól bezárkózott a megerősített Poznańba, melyet Ulászló azonnal megostromolt. Itt azonban váratlanul megfordult a szerencse, és a szenior vereséget szenvedett. Ulászló vereségének oka az [[egyház]]i [[kiátkozás]] volt, melyet a gnieznoi érsek, Żnini Jakab mondott ki rá, valamint az, hogy az egyeduralmat ellenző főurak sikeres felmentő akciót szerveztek. Ferdeszájú Boleszláv legidősebb fiának veresége teljes volt – még [[1146]] májusa előtt egész Lengyelország a juniorok kezére került, Ulászlót pedig német emigrációba kényszerítették: [[III. Konrád]] római király udvarába menekült.

 

Az ország új urai, Göndörhajú Boleszláv és III. Mieszko új rendet vezetett be az országban. Az új szenior Boleszláv lett, aki Ulászló orzságrészét, [[Szilézia|Sziléziát]] is elfoglalta. Mieszko az új realitásokat felismerve megelégedett bátyja közvetlen munkatársának szerepével. Saját országrészét, [[Sandomierz]]t öccse, Henrik foglalta el.

 

 

[[1146]] augusztusában Lengyelország ellen vezetett hadjáratot III. Konrád, aki vissza akarta segíteni a trónra Ulászlót. Ez a vállalkozás vereséggel zárult amiatt, hogy az Odera megáradt és a német hűbéreseknek nem akaródzott háborúzni. Végül egyezményt kötöttek a felek, melynek értelmében III. Konrád elismerte uralkodónak Boleszlávot annak fejében hogy Boleszláv hűbéresküt tett és sarcot fizetett. A juniorok és Ulászló viszályának megoldását későbbre halasztották, a németországi találkozóta, melyre Boleszláv és Mieszko kötelezettséget vállalt. A megállapodás szerinti tanácskozásra nem került sor, mivel III. Konrádot a keresztes hadjárat előkészületeivel volt elfoglalva.

 

 

Eközben a lengyel hercegek sem ültek tétlenül. [[1147]] májusában kérelemmel fordultak [[III. Jenő pápa|III. Jenő pápához]] hogy erősítse meg a trzemesznoi kolostor számára tett adományokat, ami egyértelmű elismerése volt uralmuknak.

[[1147]]-ben egyidejűleg III. Konrád hadjáratával a szentföldre, III. Mieszko a nagy-lengyelországi lovagok élén részt vett a vendek elleni keresztes hadjáratban, melyet [[I. Albert szász herceg|Medve Albert]], Nordmark őrgrófja szervezett Konrád, meißeni őrgróffal együtt. Ez alatt a hadjárat alatt Mieszko igyekezett megvédeni a [[Spree]] folyóhoz fűződő lengyel érdekeket támogatva politikailag és katonailag egyes szláv nemzetségfőket. Ezek a tettek nyugtalanították Medve Albertet, aki [[1148]] elején [[Kruszwica|Kruszwicába]] ment abból a célból, hogy egy megállapodást dolgozzanak ki, melynek azonban a szövegét nem ismerjük. Annyi azonban tudott, hogy házassági szerződést kötött Boleszláv és Mieszko nővére Judit Ottóval, Brandenburg első őrgrófjával, Albert fiával.

 

 

III. Mieszko első felesége, Magyar Erzsébet [[1150]] és [[1154]] között meghalt. Ekkor a nagy-lengyelországi herceg elhatározta, hogy másodszor is megházasodik Eudokszijával, Izaszlav kijevi nagyherceg lányával, ennek a házasságnak védelmet kellett volna biztosítania a kétfrontos háború ellen egy állandóan fenyegető német beavatkozás esetére.

 

[[Barbarossa Frigyes]] német-római császár hadjáratára [[1157]]-ben került sor. Ismeretlen okoknál fogva Boleszláv és Mieszko nem kísérleteztek a hagyományos védelmi vonallal az Odera folyón – felégették az ottani várakat [[Głogów]]ban és [[Bytom]]ban és megkezdték a visszavonulást Nagy-Lengyelország belseje felé. [[Krzyszkowo]]nál a császári táborban Boleszláv hűbéresküt tett, és nyakába kötött karddal kérte Frigyes bocsánatát. A lengyel uralkodók a császárnak hatalmas hadisarcot fizettek és megígérték, hogy erősítést küldenek az olaszországi hadjáratra, valamint hogy karácsonykor megjelennek Magdeburgban, ahol a végső vita lesz a száműzött uralkodóval, Ulászlóval. Az egyezmény hiteléül a juniorok túszokat küldtek Németországba a kiskorú [[II. Igazságos Kázmér]]ral az élen. Csak a császár elkötelezettsége az itáliai ügyekben és II. Ulászló halála [[1159]] májusában tette lehetővé, hogy a juniorok nem voltak kénytelenek a számukra veszélyt jelentő krzyszkowoi egyezményt végrehajtani. (Ulászló halálával [[1163]]-ban visszatérhettek fiai – Magas Boleszláv és [[IV. Mieszko lengyel fejedelem|Görbelábú Mieszko]]).

 

[[1166]] októberében a poroszok elleni hadjáratban elesett Henrik [[sandomierz]]i herceg, aki végrendeletében átadta országrészét legfiatalabb öccsének, Igazságos Kázmérnak, aki addig nem rendelkezett saját országrésszel. Göndörhajú Boleszláv a végrendelet ellenére azonban magánál tartotta a hercegséget abból az alapállásból kiindulva, hogy Sandomierz a szenior országrészéből lett kihasítva. Ez a döntése nyugtalanságot váltott ki az országban és Igazságos Kázmér lázadását, akit III. Mieszko és a [[Kis-Lengyelország|kis-lengyelországi]] főurak, Miechowi Jaksa és Świętosław, Piotr Włostowic fia, valamint a [[gniezno]]i érsek, Jan és a [[krakkó]]i püspök, Gedko is támogattak. A pártütők [[1168]] februárjában tanácskozást hivtak össze Jędrzejówba, melyen III. Mieszkót választották az új főhercegnek, míg a sandomierzi hercegséget Kázmérnak ajánlották fel. Háború mégsem tört ki, mivel IV. Göndörhajú Boleszláv beleegyezett a pártütők követeléseinek egy részébe – három részre osztotta fel Henrik örökségét: [[Wiślica|Wiślicát]] kapta Kázmér, [[Sandomierz]]t Boleszláv és a harmadik nem ismert területet pedig III. Mieszko.

 

 

[[1172]]-ben [[Szilézia|Sziléziában]] zavaros események történtek. A zendülés következtében, melyet Magas Boleszláv ellen bátyja Mieszko és fia [[Opole]]i Jarosław robbantott ki, a [[wrocław]]i herceg száműzetésbe kényszerült Németországba. Hogy elejét vegye a császár beavatkozásának, III. Mieszko [[Magdeburg]]ba ment 8000 grzywnia sarccal és azzal az ígérettel, hogy Boleszláv visszatérhet trónjára. Ebben az esetben a feltételek teljesültek. Boleszláv visszatért a hatalomba [[Wrocław]]ban, azonban bele kellett egyeznie abba, hogy öccse és fia számára saját országrészt hasít ki.

 

[[1173]]. február 5-én meghalt Göndörhajú Boleszláv és Mieszko szenior herceg lett. III. Mieszko uralmát az összes lengyel herceg elismerte, így az új főherceg ettől a perctől egész Lengyelország hercegének ([[latin]]ul ''dux totius Poloniae'') nevezii magát. A [[Mennica|Mennicában]] zsidó mesteremberek által vert érméken megjelenik a királyi cím is (ezt a történészek nem egységesen datálják [[1173]]-[[1202]] közé. Politikájának fő célja, hogy a lehető legnagyobb hatalmat tartsa a szenior herceg a kezében és újra centralizálja az országot. A főurak véleménye szerint szigorúan őrködött az uralkodó monopóliumai felett. Mieszko kormányzási központja annak ellenére, hogy elfoglalta a krakkói trónt, Nagy-Lengyelországban maradt, Kis-Lengyelországot kinevezett helyettessel kormányozta. Ez a helyettes Henryk Kietlicz lett.

 

A külpolitikában sikereket ért el lánya házassága révén. A dinasztikus politika kiterjedt alkalmazásával felújította többek között Lengyelország fennhatóságát Nyugat-[[Pomeránia]] felett.

 

A hercegi jogok teljes kihasználása a kis-lenyelországi főurak lázadásához vezetett, amit a krakkói püspök Gedko, I. Magas Boleszláv és Poznani Odon, III. Mieszko legidősebb fia is támogatott. Mieszko fia pártütésének oka az volt, hogy apja előnyben részesítette második házasságából született gyermekeit, valamint az, hogy kísérletet tett arra, hogy Odont papi pályára terelje.

 

A pártütés teljesen meglepte III. Mieszkot, mivel [[1177]] húsvétján még semmi nem utalt viszályra, annál is inkább, mivel a főherceg által Gnieznóba összehívott főúri és hercegi tanácskozáson igen sokan jelentek meg. Kis-Lengyelország csaknem ellenállás nélkül adta meg magát a lázadóknak, mivel az ő oldalukra állt át III. Mieszko legfontosabb embere Henryk Ketlicz is. Egyúttal Kázmér kis-lengyelországi akciójához csatlakozott Sziléziában Magas Boleszláv, Nagy-Lengyelországban pedig Odon. Itt komoly helyzet alakult ki, mivel Sziléziában a wrocławi herceget [[IV. Mieszko lengyel fejedelem|Görbelábú Mieszko]] és Opolei Jaroszláv ismét eltávolította országrészéből. Ezzel Boleszláv utolsó esélye is semmivé lett, hogy megszerezze a szeniorátust és eljusson Krakkóba II. Kázmér segítségét kérni. Nagy-Lengyelországban a harcok ugyancsak elhúzódtak valószínűleg [[1179]]-ig, amikor is nem látszott több lehetőség az ellenállás folytatására, III. Mieszko visszavonult ellenfele elől [[Racibórz]]ba. Nem sokkal később a lázadók katonai túlereje hatására Görbelábú Mieszko is elhagyta Öreg Mieszkót, megelégedve a Kis-Lengyelországból kihasított [[Oświęcim]]mel, [[Bytom]]mal és [[Siewierz]]zsel.

 

[[1179]]-ben politikai emigrációba kényszerítették. Először [[Csehország]]ba ment, ott azonban veje II. Szobieszláv cseh herceg megtagadta a segítséget, majd [[Németország]]ba ment, ahol Mieszko számított Barbarossa Frigyesre, akinek a trónjára visszasegítése fejében 10 000 grzywnia fizetséget is ígért eredménytelenül, végül Nyugati [[Pomeránia|Pomerániába]] utazott, ahol végül is veje Boguszláv herceg megsegítette. Pomerániából Mieszko felvette a kapcsolatot lengyelországi támogatóival, akik a [[gniezno]]i érsek, I. Zdisław köré csoportosultak, és [[1181]]-ben sikerült segítségükkel visszafoglalni Nagy-Lengyelország keleti részét [[Gniezno]]val és [[Kalisz]]sal, mely terület addig a szenior országrészéhez tartozott. Ugyanekkor Mieszkonak sikerült Nagy-Lengyelország nyugati részét is visszaszerezni. Odon fiánál csak az országrész Odera körüli déli részei maradtak. [[1182]]-ben formálisan is egyesítették az apai és fiúi részeket. Ezen események alatt II. Kázmér ismeretlen okból teljes passzivitást tanusított, semmit sem tett az ellen, hogy Mieszko visszaszerezze Nagy-Lengyelországot.

 

 

[[1184]]-ben Mieszko igyekezett felkelteni [[VI. Henrik német-római császár]] érdeklődését sorsa iránt jelentős pénzösszeg felajánlásával. Ezt a törekvést védte ki Kázmér azzal, hogy a nagy-lengyelországi herceg által felajánlott összegnél nagyobbat fizetett Henriknek. A kis-lengyelországi kudarcot III. Mieszko [[Mazóvia|Mazóviában]] próbálta ellensúlyozni Göndörhajú Boleszláv betegeskedő fia, Leszek által. Sikerült ugyanis meggyőznie a mazóviai herceget arról, hogy végrendeletében nevezze meg Mieszko fiát, Ifjabb Mieszkot utódjául. Csak Ifjabb Mieszko tehetségtelen kormányzása és túlságosan önkényeskedő fellépése következményeképpen változtatta meg [[1185]]-ben, egy évvel halála előtt végrendeletét és utódjának Igazságos Kázmért nevezte meg. Öreg Mieszko nem akart kibékülni ezzel a döntéssel és Leszek [[1186]]-ban bekövetkezett halála után országrészének egy részét elfoglalta Kujáviával és ezt a területet fia, Boleszláv örökségeként jelölte meg. (Egyes történészek szerint Mieszko Kujáviát csak Kázmér [[1194]]-es halála után szállta meg.

 

[[1191]]-ben Igazságos Kázmér külpolitikája a kis-lengyelországi főnemesség elégedetlenségét váltotta ki, akiket Henryk Ketlicz vezetett. A kis-lengyelországi ellenzék segítségével Mieszko elfoglalta Krakkót és a hatalmat egyik fiának, Ifjabb Mieszkonak vagy Boleszlávnak adta át. Kázmér azonban gyorsan visszafoglalta országrészét és Mieszko fiát visszaküldte apjához. A krakkói vállalkozás után III. Mieszko elkülönített fia, Mieszko számára a [[kalisz]]i országrészt.

 

 

[[1193]]. augusztus 2-án meghalt Öreg Mieszko fiam Ifjabb Mieszko. Országrészét ekkor a nagy-lengyelországi herceg legidősebb fiának, Odonnak adta át. Ez a helyzet [[1194]]. április 20-ig állt fenn, amikor is Odon is meghalt. Ekkor Nagy-Lengyelországot újra felosztotta: Kaliszt Mieszko magának tartotta meg, Nagy-Lengyelország déli részét legfiatalabb fiának, [[III. Ulászló lengyel fejedelem|Hosszúlábú Ulászlónak]] adta, aki gondnokságot gyakorolt Odon kiskorú fia Ulászló felett.

 

 

[[1194]]. május 5-én meghalt Igazságos Kázmér, így feléledt Mieszko reménye arra, hogy visszakapja Kis-Lengyelországot. Sajnos ez alkalommal a hercegi özvegy, Znojmói Helena, a krakkói vajda, Mikołaj és Pełka püspök köré csoportosuló kis-lengyelországi főurak Kázmér kiskorú fiait, Leszeket és Mazóviai Konrádot akarták a trónra ültetni, mint az önkényeskedő lendületéről ismert Mieszkot. A vita fegyveres kiszélesítésének kísérlete a véres mozgawai csatába torkollott [[1195]]. szeptember 13-án, melyben elesett Boleszláv és maga Mieszko is megsebesült.

A csata után Mieszko visszavonult Kaliszba nem várva meg a Hosszúlábú Miszko és Opolei Jaroszláv vezetése alatt készülődő segítséget Sziléziából, mellyel tovább szélesíthette volna a konfliktust. Az ugyancsak elkésett Goworek sandomierzi vajda csapatai feleslegesen csaptak össze a sziléziai egységekkel a csata után.

 

 

A mozgawai csata meggyőzte Mieszkot arról, hogy a trón megszerzésének fegyveres útja kivételesen nehéz lesz, és ezért tárgyalásokat kezdett Kázmér özvegyével, Znojmói Helenával. [[1198]]-ban az özvegy nehéz helyzete (mely a főurak egyre erősődő nyomása miatt alakult ki) lehetővé tette, hogy megszerezze Kis-Lengyelországot Kujávia ellenében. [[1199]]-ben a krakkói vajda, Mikołaj Pełka püspökkel először eltávolította Mieszkot a trónról, de még ugyanabban az évben egyezségre jutottak. Mieszko megtartotta a hercegi címet, de le kellett mondania utódai javára.

 

Uralkodása idején Mieszko jó kapcsolatokat ápolt az egyházzal. Valószínűleg [[1150]] körül [[Kalisz]]ban Szent Pálról elnevezett társaskáptalant, [[Poznań]]ban kórházat ([[1170]] körül, ez volt a legkorábbi kórház Lengyelországban) valamint [[Ląd]]ban cisztercita kolostort alapított ([[1175]]). Különleges gondoskodásban részesítette a bencés kolostort [[Lubin]]ban. Lehetséges, hogy ő készíttette a híres [[gniezno]]i kapukat is Wojciech Sławnikowic életét ábrázoló képekkel. A lengyel feudális széttagoltság utolsó uralkodója volt, akinek uralmát az ország egésze fölött nem vitatták.

 

 

 

Első feleségétől, Magyarországi Erzsébettől két fia született:

 

* Anasztázia, II. Boguszláv nyugat-pomerániai herceg felesége, sz.: [[1170]] előtt, meghalt [[1240]]. május 31.

 

 

{{források}}

{{Commonskat|Mieszko III of Poland}}