„A halál gyanújelei” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Robot: Automatikus szövegcsere (- szerű +szerű) |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
1. sor:
{{korr}}
{{forma}}
[[Fájl:Skullclose.jpg|thumb|250px|upright|Emberi koponya.
A '''halál gyanújelei''' azon, főleg külsődleges, és műszerekkel észlelhető jelek, melyek alapján egy élő szervezetről például [[Emberi test|emberről]] meg lehet állapítani, hogy az [[Élet|már nem élő szervezet többé]], azaz halott. Évszázadok tapasztalatai szerint megkülönböztethetőek korai, klasszikus és késői gyanújelek. Sok esetben (például a fej leválása a törzsről, putrifikáció, mumifikáció) nem okoz problémát a feladat, azonban számos esetben merülhetnek fel kételyek az orvosokban. Mivel az orvosoknak kötelességük a lehető legtöbbet tenni az érintett személyért, a legkisebb életben maradási remény esetén is kötelesek az újraélesztést ([[Hirtelen szívmegállás|rezuszcitatió]]) haladéktalanul megkezdeni a légutak szabaddá tételét követően. Ezért fontos a [[halál]] megállapításának ismerete.
81 ⟶ 80 sor:
Ha ezek a foltok már a vérfesték átszűrődése miatt elszínesedtek, nyomásra nem tűnnek el, a holttest mozgatásával nem változtatják a helyüket, bemetszve a szövetek közül nem mosható ki, akkor beivódásos hullafoltokról (livores ex imbibitione) beszélünk. Ez azonban már rothadási jelenség.
Vérömlések a halál után is jöhetnek létre oly módon, midőn a hajszálerek megrepednek a süllyedő vér nyomása miatt. Ezek apró gombostűfejnyi ecchymozisokat képeznek.
=== Belső vérsüllyedések ===
A legkülönbözőbb szervekben jöhetnek létre belső vérsüllyedések, minthogy itt is a folyékony vér a verőerekből és a hajszálerekből a vénákba folyik és egyfelől a súly szerint az alantabb fekvő helyekre (hyperaemia hypostatica), másfelől a szövetek saját nyomása szerint a feszesen szőtt részekből a lazább részekbe és az egymáshoz szorult és nyomott helyekből olyanokba szivárog, melyek kisebb vagy semmi nyomásnak nincsenek kitéve (hyperaemia compressionalis). A belső vérsüllyedés elhelyezkedése szintén a holttest helyzetétől függ. A halottak rendes helyzetét, a háton fekvést tartva szem előtt, a belső vérsüllyedés fontosabbjai, mint amelyek kóros elváltozással könnyen észrevehetők a következők: vérsüllyedés a fejbőr hátsó részén, a pia mater hátsó részén, a dura mater haránt sinusában, a nuchalis izomzat és pedig annál kifejezettebbek, minél kedvezőbbek voltak erre a viszonyok a vér mennyisége és minősége tekintetében. A nyakon a torok, a nyelőcső hátulsó falán és a gerincoszlopfekvő kötőszövetében nagyfokú vénás bővérűség látható és a nyelőcső hátulsó falának részeiben, ahol vénás belöveltséget mutat, mely annál inkább szembeötlőbb, mert a gége sokkal halványabb szerkezetet mutat. A tüdők hátsó részén a vérsüllyedés rendszerint feltűnő. Ezen tüdőrészletek tömöttebbek, sötétvörösek, vértartalomban gazdagabbak, ellenben levegőtartalmuk kevés, így különböztethetőek meg pl.: infarctustól. A hasűri szervek közül főleg a gyomor hátsó fala, a bélnek az alsóbb részei és a vesék mutatnak vérsüllyedést. A gyomorra és bélre nézve ezen vérsüllyedés okozta bővérűség összetévesztése pathológiás folyamatokkal alig lehetséges.
A gerincvelő és burkainak süllyedési bővérűsége azok lobjának felvetésére adhat okot, annál is inkább, mert a gerinccsatorna megnyitása igazságügyi boncolás során viszonylag ritka, így a süllyedés kevésbé lehet ismert. Még inkább megzavarhatják a süllyedési tünetek a kevésbé gyakorlott boncolót azon esetekben, ha a holttest szokatlan helyzetben volt, hason feküdt, állt, vagy csüngött, mert ilyenkor a belső vérsüllyedések is szokatlan helyzetben vannak. Akasztottaknál a belső vérsüllyedés főleg az alsóbb testrészeken, szerveken vannak, a lecsüngő bélkacsok fölötti terület bővérűbb szokott lenni, a medenceűr véna-fonatai is vérrel duzzadtak szoktak lenni, a nemi szervek is duzzadtak, szederjesek, e tüneteket régebben az akasztási halálra jellegzetesnek vélték, holott bármely megfulladt halotton mesterségesen létrehozhatók, ha azt hosszasan csüngő helyzetben tarjuk.
90 ⟶ 91 sor:
A fiziológiás testhőmérséklet rendesen már a halál beálltával alábbszáll és utána 10-20 perc múlva rohamosan csökkenni kezd, de mégis sokáig tart a test teljes kihűlése, mivel a bőr rossz és köztakaró annál rosszabb hővezető, minél hájdúsabb a kötőszövet. Kövér egyének holtteste a halál után hosszú idő múlva 10-12 óra múlva is olyan meleg lehet, mint sovány egyéné 1-2 óra múlva, Casper, Liman szerint a holttest az esetek többségében 8-12 óra múlva a halál után a tapintásnál hidegnek mutatkozik, de termométeres mérések szerint átlag csak 23 óra múlva hűl ki teljesen. Kolerában a halál után 6 óra múlva a májban 36.8 Celsius, 12 óra múlva 26.8—Celsius-fokú hőmérsékletet konstatáltam, s a halottnak a combjai ekkor még meleg tapintatúak voltak. Gyermektetem hamarabb hűl ki, mint a felnőtté a táplálkozás azonban itt is befolyással bír.
Az individuális tényezőkön kívül jelentős befolyással bírnak a holttestek gyorsabb, vagy lassabb kihűlésére az évszakok, illetve a környező közeg hőmérséklete, s más esetleges körülmények, nevezetesen a halott ruházata, vagy azok betakart volta mind kihatással vannak a kihűlésre.
Miután a víz hőmérséklete nyáron is alacsonyabb, mint a környezet hőfoka, ebből magyarázható a test gyors kihűlése a vízben, ezért érezzük a vízihalottat rendesen hűvösebbnek, mint a szárazföldi hullát.
Végre figyelembe veendő a halál oka is, amennyiben bizonyos betegségeknél (tetanus,
=== Hullamerevség (rigor mortis) ===
136 ⟶ 140 sor:
A rothadás közönséges viszonyok között az első 24 óra múlva némi tünetekből (zöldes elszíneződés a lágyéktáj felett) észrevehető és 48 óra múlva már igen szembetűnő jelenségekben nyilvánul meg. Nyáron jól táplált, nedvben dús tetemben, főleg villámcsapottaknál, már néhány óra alatt kezdődik, ellenben hideg időben, sovány száraz halotton egyáltalán nem jön létre, vagy csak nagyon későn. Már rég tudják, hogy alacsony hőmérsékleten (5 Celsius-fokon alul), vagy magas hőmérsékleten (50 Celsius-fokon felül) a test nem rothad meg, hogy a szénsavban eltett hús épp marad, hogy a húst a gyors kiszárítás által a rothadástól védeni lehet, hogy különböző vegyületek, arzén, corrosiv, borszesz által a rothadást megakadályozhatjuk. És ezen tapasztalatokból meghatározták a rothadás szükséges feltételeit, ezek: kedvező hőfok (legjobb 25-40 Celsius), szabad levegő hozzájárulása és bizonyos fokú nedvesség.
Az újabb korban tett kísérletek mindinkább tisztára derítették, hogy valamint az erjedés erjesztőgombák eredménye, úgy a rothadás is csak bizonyos schizomyceták hatása alatt jön létre. Igaz, hogy az említett rothadási feltételek szükségesek a rothadásra, de azon esetben, ha hasadó gombák nincsenek jelen, akkor a rothadás még kedvezőbb külső feltételek mellett sem következik be.
A közönséges bűzös rothadás sajátságos okául a bacterium termot tekintették, mely kicsi 0.5-1.5 mikron nagyságú , olykor széles, hengerded, vagy hosszúkás tojásdad sejtekből áll, , melyek többnyire páronként összefüggenek. Híg oldatban élénken mozognak, hosszabb fonalakat nem képeznek, hanem igen gyakran különösen sűrűbb közegben, egyszerű anyag által odatapadva, nagyobb még szabad szemmel is látható halmazokat , szürkés, nyálkás cseppeket (zoogloea), vagy a folyadék felületén feltűnő hártyákat képeznek. Hauser szerint az említett piskóta alak a bacterium termonek csak egyik alakjelensége, az előfordul még, mint gömb, rövid és hosszú pálcika, fonal és csavar is (proteus mirabilis, vulgaris, Zenkeri). Ezeken kívül a rothadási anyagokban még sokféle más microba is van, kisebb és nagyobb gömböcskék (micrococcusok), finomabb és vastagabb pálcika alakú (
A rothasztó baktériumok a táplálkozásuk során nitrogént, hidrogént, ként és oxigént igénylenek. Életműködésük által a test fehérjéiben különféle vegyi átalakulás, részint hydratatio, részint redukció, részint oxydáció által jön létre és ezen vegyületi átalakulás eredményei peptonok és azokhoz hasonló anyagok, nitrogéntartalmú vegyületek, leucin, tirozin, aminok: metil, aetil, propilamin, továbbá szerves zsírsavak, hangya, vajbaldrian, palmitin, sztearin, tejsav, borostyánsav, továbbá aromás termékek: skatol, indol, fenol, krezol, ecetsav, brenzkatechin, hidrokinon, hydroparacumarsav, paroxyphenol, kén-hidrogén, szén-hidrogén, ammónia, szénsav és víz. Bizonyos rothadási mérgek, alkaloidok, hullatoxinok, [[ptomain]]ok, melyek közül a legrégebben ismert putrid méreg, a sepsin és még különböző más, főleg Brieger által elkülönített ptomainok: peptotoxin, neuridin, neurin, kolin, etiléndiamin, gadinin, muszkarin, cadaverin, colidin, és még sok más. A rothadási anyagoktól különválasztott és megmosott rothadási bacterium fajok az élő szervezetben többnyire nem szaporodnak és ártalmatlanoknak mondhatók, míg az általuk létrehozott alkaloidok között vannak igen toxicusak is.
'''A holttest külső felületén észlelhető változások'''
A rothadás kezdete a holttest külső megszemlélésénél bizonyos jelenségekben mutatkozik, melyek lassan állnak be, de rövid idő alatt mindinkább szembetűnnek. A törvényszéki gyakorlatban régebben három fokozatot különböztettek meg. Az elsőnél csak színeltéréseket látunk a bőrön, a második fokozatban a bőr hámja leválik, helyenként petyhüdt, hólyagok figyelhetők meg a testen (postmortalis bullák). A harmadik fokozatban az előbbi jelek fokozódása mellett puffadás (post-mortem meteorismus) és majdan állományveszteség figyelhető meg. E fokok éles határ nélkül mennek át egymásba és most már a törvényszéki gyakorlatban is csak kezdődő, kifejlődött és nagyfokú rothadásról beszélhetünk egy tetem megszemlélése folytán.
A rothadás kezdetén, 24-36 órával a halál után, a bőr az alsó testtájon, a lágyéktájon, majd a köldök körül is, továbbá fekélyek, sebek szomszédságában zöldes vagy szennyes színt ölt. A lágyéktáj elszínesedése sovány egyénnél korábban látszik, ezeknél a hasi izomzat is színváltozása által van feltételezve, amennyiben abban a myohaematin átalakul, de csakhamar a bőr maga is és idővel valamennyi különben halványfehéres szövet zöldes színt ölt, mert az abban lévő hystohaematin is a rothadásnál kifejlődő kén-hidrogén által szennyes szürkés-zöldre festődik, s mikroszkóp alatt a szövetben elszórt igen apró feketés testecskék láthatók.
147 ⟶ 155 sor:
Ily rothadási hólyagokat hólyaghúzó tapasz, égés, leforrázás, maróvegyületek, vagy valami betegség miatt az élőn keletkezett hólyagokkal téveszthetjük össze. Friss hullában a lobos hólyagokat könnyen felismerjük, mert mindegyik körül a bőr belövellt, s duzzadt és a hólyag tartalma tiszta, színtelen, vagy fehéres sárgás, zavaros, vagy akár híg gennyesedéshez hasonló és feszesen tölti ki a hólyagot. Felmetszés után az irhát belöveltnek, vérömlésesnek találjuk, s gyakran a mélyebb rétegekben is belövelt rétegekre akadunk, mindezeknek az ellentétjét mutatják a rothadási bullák, melyek alatt az irha halvány, vagy legfeljebb vörhenyesen beivódott. E különbségek azonban előrehaladott rothadásnál elenyészőek.
A rothadási hólyagok nemsokára lelohadnak, bennékük vagy máshová szivárog, vagy elpárolog, vagy fölfakadnak, a levált hám rongyokban lefityeg, ilyenkor a hám egyebütt is cafattokban könnyen levonható s vele együtt a hajak és a szőrök is leválnak, mire a nedves irha szabadon előtűnik. A kéz és lábujjakról a bőrhám a körmökkel együtt kesztyűhöz hasonlóan húzható le (hullakesztyű jelenség). A tetem felemelése, beszállítása , levetkőztetése következtében, a vízben fekvő halottaknál a víz áramlása miatt is a test nagyobb része hámtól fosztott, a holttest kopasz és szőrtelen. Közelebbi megtekintésnél azonban ez az állapot hajtüszők és szőrtüszők jelenléte könnyen felvilágosítást ad, hogy valódi kopaszságról beszélhetünk-e. A hámfosztott helyeken az elpárolgás igen gyorsan történik, miért is e területeken a levegő igen hamar kiszáradnak, a bőr kemény, fénylő lesz és ezzel benne a rothadás megáll, míg azon bőrfelületek, melyekhez a levegő szárító hatása nem fér hozzá szétmállásnak indul. A rothadási folyamatnál már kezdettől fogva bizonyos levegőnemek fejlődnek (kénhidrogén, szénhidrogén, szénsav). Eleinte a rothadási gázfejlődés lassú és inkább csak az említett színváltozásból gyanítható, s egyszersmind a rothadásra nézve jellegzetes dögbűzben nyilvánul meg, melynek létesítésében még az illó zsírsavak és aromás vegyületek is szerepelnek. Nemsokára az ötödik, hatodik napon a gázfejlődés már rohamosabb, itt-ott a bőr puffadást okoz, mely nyomásra serceg és kopogtatásnál dobos hangot ad. A rothadás tetőfokán a második, harmadik hétben a holttest óriásira felpuffad, bőre megfeszül, levegőpárnaszerű és dobos, vagy teljesen éles kopogtatási hangot ad, mint valamely levegővel telt hólyag. Ilyen erősen rothadt hulla minden része, különösen a fej, az arc éktelenül puffadt, a felismerhetetlenségig eltorzul. Előfordulhat, hogy a bőr a puffadás folytán magától megreped, beszúrásnál a bűzös levegő sistergéssel surran ki, s meggyújtva kékes lánggal ég. Később a gázfejlődés megint alább száll, a gáz nemek eltávoznak, a holttest összelohad, bőre petyhüdt, ráncos lesz és idővel az erősen megfogyott testen a csontokhoz lapul és szétmállik, vagy kiszárad és lassan elporlik
Mi eredményezi a rothadási gázok kialakulását? A rothadási gázok kialakulásában a normális fiziológiai emésztés adja meg a választ. Az élő egyén az emésztés során a beleiben lévő bacteriumok a lebontó tevékenységük egyik terméke a gáz, mely élő organizmus esetében a bélgázzal, flatulatioval távozik. A holttestben a bélgáz nem tud távozni, ezért a gázok felgyülemlenek, főkent a hasüregben, illetve ehhez járul hozzá maga a szövetek lebontása.
A holttest belsejében lefolyó változások
A rothadás alatt a holttest belsejében lefolyó változások is elsősorban onnan erednek, hogy a vértestekből kiszabadult haemoglobin a legkülönbözőbb színtelen vagy fehéres képleteket vörösre, ibolyára festi, ami legelőször a nagy vérerek és a szív belhártyáján látszik, de idővel az erek közötti képletekre s majd távolabbra terjed. Úgy hogy végre minden képlet, porc, csont, ideg többé-kevésbé vörös színt ölt. A vér festőanyaga által színezett folyadék néha oly sötétpiros, mint vér. A rothadt vér lakkszínű, azonban mikroszkóppal vizsgálva a mélyebb rétegben még nagyfokú rothadás esetén is hosszasan lehet találni egyes piros és nagyobb számmal színt tévesztett vértesteket, melyek a festett folyadékban hiányoznak. Hogy a test üregeiben lévő lakkszínű folyadék csakugyan vér, azt puszta szemmel való vizsgálatnál csak akkor állíthatók biztosan, ha még véralvadékokat találunk benne, különben bátran mondhatjuk, hogy a folyadék nem vér, hanem savó, mely a szomszédos szervekből átivódott vérpírtól vörösre festődött.
De amint a haemoglobin a szomszédos szövetekbe és a közelben lévő folyadékba ivódik, az eredetileg erősen vörös belövelt vagy vérömléses képletek mindinkább halványak lesznek. Erősen rothadt tetem ereiben sötétpiros vér helyett csak híg vöröses savót találunk. Így a rothadás folytán a színezési különbség, mely a kóros eltérések felismerésénél oly fontos tényező, mindinkább elvész. A halál idejében erősen vörös képletek elhalványulnak , míg más színtelen szövetek vörösek, sőt éppen feltűnően sötétvörösek lesznek, mert bizonyos szövetek pl.: porc, különösen erősen kötik meg az oldott haemoglobint. Ezen átfestődések később, a vérpír vegyületi átalakulása folytán névleg a kénhidrogén behatása alatt megint átváltoznak, zöldes-barna, fekete színűek lesznek. A színváltozás nemcsak a vérfesték, hanem más festőanyagok oldása és beivódása folytán is bekövetkezik. Az epefesték a béltartalomból a bél nyálkahártyájába ivódik, az egész bélfalat, sőt még a szomszédos más szerveket is elterjedten sárgára festi. A rothadásnak indult tetem többnyire nemcsak az epehólyag fala, hanem még a szomszédos részek, sőt a hasűri folyadék, a netalán ott lévő oedemás, vagy lobos izzadmány a gennyesedés is sárgára festődik. Nagyfokú rothadásnál még a test nedveiben oldatlan festőanyagok is, a sejtek szétbomlása miatt, fölszabadulnak és a folyadékhoz keverednek, a szivárványhártya festéke megfesti a csarnokvizet, a tapetum nigrumé az üvegtestet.
A vérsavó a fölbomlott vér és más folyadékok a rothadó holttestben egyik helyről a másikra szivárognak, mert a hártyás tömlők és a csatornák nem képesek többé tartalmukat visszatartani. A folyadékok átömlése egészen meglepő eredményeket hozhat létre. Előfordul, hogy a tüdő savós beszűrődése után a boncolásnál a savó legnagyobb részét szabadon a mellüregben találjuk, úgy hogy a tényleges lelet szerint mellvízkórt kellene fölvennünk. A belekben lévő szabad folyadék a hasüregben, s a savós üregekben lévő folyadék a savóshártya alatti, szerv közötti és bőralatti kötőszövetbe szivárogva, az alantabb fekvő helyek savósan beszűrődöttek lesznek, duzzadtak, levesesek, mint a vízkórnál. Mégis tévedés volna minden, a rothadt hullában talált nedvességet az átszivárgásból magyarázni. A rothadási bomlás alatt a szervek szövet alkotásában felhasznált úgynevezett kötött víz is kiszabadul. Ismeretes, hogy bármily tömöttnek látszó lágyszövet, izom, mirigy, rostanyag alvadék, ha az elpárolgástól védve pl.: zárt edényben rothad, elhígul. A rothadó holttestben mindenütt feltűnő nedvesség tehát legalább ezen körülményre is vezethető vissza.
A rothadás alatt kifejlődő levegő a test belsejében is képződik és bűze által már igen korán felismerhető. Valóságos levegőhólyagocskákat legtöbbször a vénákban, szívben találunk, azután a vesében, lépben, májban, s később majdnem minden szervben. A szervek többé- kevésbé, de sokszor egész hólyagszerűen felpuffadnak, vízben úsznak, dobos, vagy teljes éles kopogtatási hangot adva (rothadási levegődaganat), a bemetszéskor a levegő sisteregve elszáll és a róluk lefolyó piszkos nedv többé kevésbé habos. Eleinte a gáz csak felette apró hólyagocskákban jelenik meg a szervek csatornáiban és szövetréseiben, a felületen, s a metszett lapon itt-ott csoportos fehéres pontokat látunk, melyek néha zsíros elfajulásra emlékeztetnek, de rendetlen eloszlásuk és a rothadás egyéb jelenségei, könnyű fajsúly megóvják a boncolót a hibás kórjelzéstől. Később a gáz a szerv felületén és állományában nagy hólyagokat képez, a metszett lap likacsos, mint a svájci sajt pl.: rothadt máj, az üregek többnyire gömbölyűek s a belső fal hiánya által is könnyen megkülönböztethetők kóros tömlőktől. A kötőszövet habos tajtékszerű, a nyálkahártyákon dudoros hólyagok puffadnak s a testüregekben és savós tömlőkben fölhalmozott levegő a falat akár megrepedésig feszíti. Napok, hetek múlva a gázfejlődés megint alábbszáll és lassanként és idővel pépesen szétmállanak (putrid szétesés) vagy összefonnyadva kiszáradnak és csak hosszú idő múlva , évek múltán porladnak el.
A zsír a rothadási tünetekben szintén szembetűnő szerepet játszik. Az adypocyták már a rothadás kezdetén a folyékony zsír visszatartására képtelenek lesznek, s e miatt különösen a hígabb zsír, a trioleinsav és a zsír alkotásában résztvevő glicerin kiszivárog és a szomszédos képletekbe szivárog, a folyadékokhoz keveredik. Míg a keményebb zsírsavak nagyobb része jegeces állapotban megmaradnak. Minden rothadó szövetben, minden rothadt folyadékban szabad zsírt találunk és pedig egyrészt , mint olajszerű cseppeket, másrészt mikroszkóppal, mint egyenes és hajlított tűket és tűcsoportokat, pázsitalakban és rendetlen oszlopos kristályokban, melyek gyenge melegítésnél cseppekké olvadnak. Ezenkívül a zsír szappanosodik és további rothadásnál mindinkább magasabb oxidálódási és illó zsírsavakká változik át: caprin, caprolsav, baldriansav, ecetsav, s végre szénsavvá ég el. Mikor a gázok elillantak, a víz kiszivárgott, a pépes vagy morzsalékony, bűzös tömegben többnyire épen a zsír nagy mennyisége s undorító szaga érinti kellemetlenül a boncolót, mert nemcsak a zsíros csontok, izmok, mirigyek avas zsírral vannak átitatódva, a bőr zsírfényű, a halott ruhája zsíros, úgyszintén a koporsó, sőt néha még a sír földje is.
163 ⟶ 176 sor:
==== A rothadás módosulásai ====
A fentiekben leírt rothadási folyamat részint egyéni, részint külső körülmények miatt módosulhat, s ezeknek tüzetes megfontolása és számbavétele szükséges, hogy az adott esetben a rothadás fennforgó fokozatát az elhalálozás idejének meghatározására értékesíthessük.
Az egyéni körülmények között figyelmet érdemelnek:
1: A tápláltság, amennyiben jóltáplált hájas egyén teteme gyorsabban rothad, mivel nagyobb víztartalommal bír, ugyanezen okból fiatal egyén teste is gyorsabban rothad, mint az öreg kevésvérűé.
2: A halál neme is meghatározza a test rothadását: heveny lefolyású betegségben, vagy rögtön elhalt, főleg pedig jóllakott (teli gyomor) egyén hullája hamarabb indul rothadásnak, mint olyanok, akik kimerítő betegségben, vagy nedvveszteséggel járó betegségben haltak el, illetve kiknek bélrendszerük üres. Ami az erőszakos halálnemeket illeti gyorsan áll be a rothadás oly esetekben, midőn a test egyes helyeken a bőrtől meg van fosztva s ott levegővel közvetlenül érintkezik, ha a halotton sebek vannak, vagy ha a holttest megvan csonkítva, vagy gyorsabban rothad a már egyszer felboncolt hulla is. Gyorsabban rothad olyan egyén teteme, akinek a vére folyékony maradt pl.: fulladásos halálnemeknél. Lassabban rothad olyan egyén hullája, aki elvérzett. Különösen rohamos a rothadás pyaemiában, vagy fertőző betegségben elhaltak hulláiban, mert a baktériumok elszaporodtak a testben. Gangraenás egyén hullája is hamarabb rothad, mivel a gangraena, főleg a gangraena humida az élő szövet rothadásával jár, és hasonló elváltozásokat eredményez, mint a holttest rothadása, szintén bűzképződéssel jár. Azonban nemcsak a halál módja és a tetemben rejlő okok határozzák meg a rothadás gyorsaságát, hanem a külső körülmények is, melyek közül a legfontosabb: a levegő hőmérséklete, a páratartalom és a nedvesség.
==== A hőfok befolyása a rothadásra ====
Ami a hőfok befolyását a rothadásra illeti, általánosan ismeretes, hogy mennyivel gyorsabban rothadnak a holttestek nyáron, mint télen. Ha a hőmérséklet +5 Celsius alá süllyed, akkor a test nem rothad. 0 Celsius alatt megfagy és ilyen állapotban évekig, sőt századokig ép marad. A fagyból felengedett hulla rothadása igen rohamos. Másfelől a 45-50 Celsiusnál a szövetek nem rothadnak, hanem kiszáradnak és 60 fok felett a fehérjék koagulálódnak. A rothadásra legkedvezőbb hőmérséklet 25-40 Celsius, illetve fontos a levegő páratartalma, száraz melegben a szövetek inkább kiszáradnak, ellenben nedves melegben a rothadás rohamosan folyik le.
===== Rothadás vízben =====
Az emberi test kb. ¾ része víz, s ezen víz éppen elégséges a rothadás megindulásához, sőt befejezésére is, ha az nem párolog el gyorsan. Nedvben bővelkedő oedemás hullák gyorsabban rothadnak. A vízben fekvő és átivódott holttestek a nagyobb víztartalom következtében azonnal rohamos rothadásnak indulnak, mihelyt levegővel érintkeznek. Ellenben, ha a vízben fekvő halott a víz tükre alatt maradt s a levegő hozzáférése akadályozva van, akkor a rothadás menete változást szenved, mely annál feltűnőbben különbözik a közönséges rothadástól, minél alacsonyabb a víz hőmérséklete. Ilyenkor bűzös rothadás helyett, a víz lassú áztató hatása folytán a hám előbb a fedetlen részeken 1-2 héttel később az egész testen táskásodik, majd 3-4 hét múlva a haj, a körmök, a bőr leválik. A vérpír a víz által kívülről és belülről kimosódik, a rothadási elszíneződés elmarad, a lágyrészek sokáig olyan állapotban maradnak, hogy az friss halottra emlékeztetnek, de közelebbi vizsgálódás alkalmával a fakó bőr (friss vízihulla bőre élénkpiros, mert a vízben lévő oxigén bediffundál a haemoglobinba), avas szag jellemző ezekre. A vízben lévő holttestek macerálódnak, de ez történik a sokáig a magzatvízben lévő magzattal is. A vízben lévő hullák a maceratiot követően gyakran hullaviaszosan átalakulnak (adipocere), de megfigyelhető a hullaviasz, vagy halotti zsír jelensége még a kövér egyéneken, vagy nedves agyagos talajban temetetteken, vagy azokban a temetőkben lévő tetemeken, ahol magas volt a talajvíz. Ezen átalakulást először Fourcroy tanulmányozta egy francia temető felszámolása alkalmával, ahol az exhumált tetemek jelentős része adipocerás volt. Az ilyen tetemek lágyrészei kemények, de könnyen vághatók, kenőcsszerű, fehéres avas sajtszagú zsírnemű anyaggá váltak. A szervek felismerhető állapotban vannak általában. Meggyújtva az adipocere kormozó lánggal ég, nagyrészt palmitinsavból és stearinsavból áll. Az adipocere kialakulása hosszabb időt vesz igénybe, mely kb 6 hét után kezd kialakulni megfelelő környezetben, és kb fél év alatt alakul át az egész test és évtizedekig változatlan állapotban marad.
A hullaviasz képződése a testben lévő Ca és Mg ionok reakcióba lépnek a környezettel és kialakul a testet körülvevő adiposus páncél. A zsírsavas ammónia és mész kristályos állapotban marad, s mint a vizet és meszet is köt meg, így magyarázható a zsírszaporodás. Vízben fekvő hullánál a bőr elrothad és a víz által elmosódik, az izmok is szétbomlanak, s ha bennük lévő fehérjéből valami kevés zsír képződik, az nagyon kevés, hogy a testet körbe vegye. Gyakran csecsemők és fiatal gyerekek hullái is adipocerásan alakulnak át, mert bennük a zsír sokkal tömöttebb, illetve az alkoholisták teteme is hullaviaszosan alakul át, mert az alkohol hatására a zsír keményebb lesz, illetve kövér egyének tetem is gyakran hullaviaszos lesz.
===== Átalakulás száraz közegben =====
A hulla vizének gyors elvonása a rothadási folyamat kifejlődését gátolja és a már megindult rothadást megszakítja. Ilyenkor a test kiszárad, bőre szalonnaszerű lesz, ha előbb vérpírral volt átitatva fekete lesz, összezsugorodik és a test évszázadokig megmaradhat, a folyamat a mumificatio. Száraz homokos talajban eltemetettek hullája, szellős, száraz kápolnákban is mumificatio figyelhető meg. Mesterségesen is előidézhető lásd egyiptomi múmiák. Ha a tetem nem mumificalódik, akkor a fentebb leírt módon felbomlik. A normálisan végmenő rothadás utolsó szakasza a skeletonisatio, vagyis már csak a vázrendszer marad meg.
==== A belső szervek rothadása ====
Jelzett belső szervek rothadása felnőtteknél a következő sorrendben lép fel:
1. A gége és légcső nyákhártyája legelőször▼
rothadási foknál barnás szint feltüntetve meglazul▼
3. a belek, melyek süllyedési beivódás folytán▼
4. a lép, mely puha és könnyen szétnyomható▼
5. a rekesz és cseplesz;▼
▲# a gyomor és annak nyákhártyája, mely magasabb rothadási foknál barnás szint feltüntetve meglazul s könnyen levakarható;
# a máj, mely eleinte tömöttebb, a rothadás fokozódásával azonban, a szerint a mint a vér elpárolgás által kevesbedik, mindinkább törékennyé lesz és kásaszerű anyaggá változik át. Az epehólyag szövete sokáig tartja fenn magát, bennéke azonban részint kiszivárog, részint elpárolog;
# az agy eleinte alapján zöldesen elszínesedik, mely elszínesedés mindinkább felfelé, valamint a kéregállományról a velőállományra elterjed. Két-három hét múlva puha tapintatúvá válik, vörösbarna folyó anyaggá azonban csak hónapok múlva.
# a szív, mely akkor, midőn a gyomor, belek és máj már rég a szétesés legnagyobb fokát tüntetik fel, még meglehetős jó állapotban találtatik a hullában, izomzata petyhüdt lesz, űréi vért nem tartalmaznak, de azért az alaki és színbeli eltérés még mindig nem oly feltűnő, ilyenné csak később lesz, ekkor izomzata zöldes, fakózöldes és fekete színt ölt, és szél mállása tökéletes;
# a tüdők a szívvel egyidejűleg indulnak nagyobbfokú rothadásnak, felületükön nagyobb hólyagosak képződnek, melyek a tüdőmellhártya rothadási gázok általi felemelkedését jelzi; későbben ezen gázok a tüdőszövetet is áthúzzák és itt kisebb hólyagosak
alakjában nyilvánulnak. A rothadási gázképződés már előrehaladt lehet és a tüdő még mindig megtartja eredeti színét, ez utóbbi csakis a későbbi időszakban változik át, a midőn a tüdő sötétebb lesz és sötétzöld, sőt fekete színt vesz fel;
# a veséket a húgyhólyag, bárzsing és nagy ütereket a rothadás későbben éri, legkésőbben a méhet, mely egészen bomlott hulláknál is lehetőleg friss és feszes állapotban fellelhető
==== Vegyszerek befolyása a rothadásra ====
229 ⟶ 214 sor:
== A halál idejének meghatározása ==
A halál idejének megváltozása a korai hullajelenségek alapján egyszerű, de nagymértékben bomlott tetem esetén nehezebb dolgunk van.
A rothadásra nézve a következőket mondhatjuk:
A középhőmérsékletnél 24-36 óra elteltével az alhason és lágyékon kezdődő zöldes elszíneződés.
A bőralatti vénáknak megfelelően a rothadásos vénahálózat 48 órán túl jelentkezik.
257 ⟶ 244 sor:
== Jegyzetek ==
{{references}}
| |||